Ablaktáji showműsor

41 9 0
                                    


Én személy szerint akkor tudom, hogy megjött a nyár, amikor újfent felkerül az esti műsorsávra a Baszottnagy Pók vs Szuicid Molyok sorozat. 

Magyarán van az ablakom előtt egy kurva nagy, fekete pók, amit folyton kerülgetnek az agyhalott molyok, majd meglepődnek, amikor meglesznek evődve... 

Szerencsére szúnyogháló van, így még nyitott ablaknál is biztonságosan nézhetem a drámát. És arachnophobia ide vagy oda, én akkor is a póknak szurkolok, mert a geci (és rohadt nagy) molyok végig terrorizáltak tavaly nyáron, mert bejöttek a hátsóajtón, és mivel én szeretek kislámpával aludni a démonok ellen, automatikusan az ágyam mellett kezdtek dekkolni, és még most is iszonyatos szorongással tölt el, ha rágondolok erre, mert nyilván rá kellett szállni az arcomra, hát az a legjobb hely a világon! Persze az egész azért volt, mert anyám nem volt képes normálisan becsukni az ajtót, és gyorsan közlekedni ki-be rajta este, meg lekapcsolni a villanyokat, amikor sötétedés után mászkált. Vagy, ugye, benn is maradhatott volna, de nem, Masni cica májogott kettőt, úgyhogy meg kell etetni, vagyis elé kell rakni a kaját, hogy finnyásan elfordulhasson előle, majd bekéreckedhessen, holott odakinn még mindig 18°C van!! 

Szóval ja, dögöljenek a kis bestiák. Mármint a molyok. Hamár olyan idióták, hogy a pókháló kellős közepén sasszézzanak át. 

🍲Vegyes-Leves🍲 [Befejezett!]Unde poveștirile trăiesc. Descoperă acum