Ellenséges szobatárs ✅ Megjelent!

2. Adrian szemszög

Szeptember 5., hétfő

Vasárnap este hatalmas kocsmatúrán voltunk a srácokkal. Az összes környékbeli - mivel egyikünk se vállalta a sofőr szerepét - szórakozóhelyre betévedtünk, ahol árultak alkoholt. Mióta egyetemisták vagyunk, az utolsó tanítás előtti napon mindig berúgunk. Ez volt a mi hivatalos nyárbúcsúztatónk. Ez egyszerűen hagyománnyá nőtte ki magát, kiengedni a fáradt gőzt és teljesen lelazulva kezdeni a következő évet. Az elmúlt szemeszterek után el se tudtuk képzelni, hogy ne másnaposan üljünk be az előadásokra, annyira megszokottá vált. Már nem is emlékszem, hogy melyik tökkelütöttnek jutott ez eszébe. Talán nekem.

Az utolsó helyszínre éjfél körül értünk oda, ami az én kollégiumtól pár percre volt - ellentétes irányba, mint a kávézó - és ott fogyasztottunk az utolsó korsókat.

– Szóval azt mondod, hogy Pam-Pam már most idegesítő? – Pike olyan hirtelen váltott témát, mint amilyen váratlanul ütött be nála a tequila. Öt pohárig még nem érzett semmit, viszont a hatodik után úgy folyt szét a srác, mint napon a vaj. Alig volt magánál, de beszélni még tudott valamilyen csodával határos módon. És észrevehetően a szobatársamról akart, annak ellenére is, hogy józanul már kitárgyaltuk ezt a témát. Légyegében indulás előtt és közben is róla beszéltünk, de nem volt ellenemre, hogy tovább firtassuk a dolgot. Mi sem lehet izgalmasabb és csámcsogósabb falat a csacsogáshoz, mint az újdonsült lakótársam?

– Igen! Ugye Miles? Láttad azt az idegesítően rendezett rendet a szobában! Ő látta! – a nyelven lassan forgott, pont, mint a világ. Cseszettül szédültem, de ez még a jóleső szédülés határán belülre esett, így nyugodt szívvel kaptam fel a félig üres korsómat, amiben a kedvenc söröm lötyögött. Ez már a harmadik volt, mivel nem akartam az összes pénzem rövid italokra költeni, így rákényszerültem az olcsóbb kategóriás bebaszásra. Habár órákkal korábban az alapozás vodkával kezdődött, a végére sörre enyhült.

– Én nem nyilatkozom! Én bírom, ha egy csaj nem rendetlen, habár lehet, hogy Pam túlzásba viszi. Ha lett volna nálam vonalzó és lemértem volna a könyvei és a polc mélysége közti távolságot, biztos milliméter pontosságra megegyezett volna az összes. Azt pedig meg se említettem, hogy minden kacat párhuzamosan az élével volt elhelyezve egymás mellé. A fülhallgatója, egy kisebb táska, irattartó dobozok vagy mik, tudjátok, azok is! Minden! Egyszerre volt jó és rossz ránézni – magyarázta heves gesztikulálás közben. Milesnak különleges kapcsolata volt az alkohollal. Jól bírta, viszont szétszórt és szórakozott lett tőle. Mint egy gyerek, mikor életében először issza meg a meggyes sörtét és rájátszik, hogy ő most bizony nagyon becsiccsentett.

– De ez nem minden! – vettem vissza a szót. – Első ránézésre, annyira egy szelíd kislánynak néz ki, hogy lemerném fogadni, szűz még. Miközben pakoltam a ruháimat, észrevette a kezemben az alsóimat és rögtön belevörösödött a látványba. Látnotok kellett volna az arcát! Úgy nézett ki, mint aki azon morfondírozik, hogy mivel szúrja ki a szemét, csakhogy ne lásson többet – nevettem hangosan az emlék felidézése után. Tényleg mindent megtettem volna azért, hogy ismét láthassam azt az arckifejezést. Sőt! Nem is! Az ezerszer többet érő pillantás volt, mikor lecsúszott a derekamról a törölköző és szem magasságból megismerhette a kisebb Adriant. Persze a fiúkat még nem avattam be a folyosón történtekről, de Miles tekintetét látva, tudtam, hogy nem hagyhatom ki őket ebből a beszámolóból se, így hát mielőtt bármelyikőjük is hozzászólhatott volna az alsógatyás sztorihoz, folytattam. – Miután elvittétek a ruháimat tudjátok, hogy belefutottam Pam-Pambe, szó szerint. És mivel csak egy törölköző volt rajtam, ami az ütközést követően leesett rólam, meglátta a farkam. Azt az arckifejezést kellett volna látnotok. Kár, hogy nem fotóztam le, mert valami eszméletlen volt. Úgy elpirult, mintha még sose látott volna férfit – meséltem hevesen, mire a többiek felvisítottak és az asztalt kezdték el csapkodni nevetés közben.