Ellenséges szobatárs ✅ Megjelent!

1. Adrian szemszög

Szeptember 4., vasárnap

– Kösz haver, hogy egy ideig lakhattam nálad. Tartozom egyel! – köszöntem meg Milesnak egyből, hogy leparkoltunk a kollégium elé és leszálltam a motoromról. Azonnal a terepjárójához léptem és kivettem a két hatalmas fekete sporttáskámat, amibe a cuccaimat pakoltam.

Miles volt annyira rendes, hogy miután az albérletemből elküldtek - arra hivatkozva, hogy a család úgy döntött, eladják a lakást - befogadott addig, míg el nem kezdődik az egyetem, most pedig segédkezett a költözésemben is.

Nem volt túl könnyű dolgom, mert onnantól fogva, hogy átjelentkeztem - vagyis már három éve - az első félévem kezdetekor az orvosiról a marketing és kereskedelem szakra, a szüleim úgy döntöttek, hogy abbahagyják a tanulmányaim támogatását. Szigorúak voltak és mivel mindkettejük orvos - anyám szülésznő, apám sebész - hatalmasat csalódtak bennem, amiért nem viszem tovább a karrierjüket és helyette - az apám szavaival élve - reklámokkal akarok foglalkozni.

De lássanak csodát, immáron harmadéves leszek holnaptól és tökéletesen megvagyok. Nélkülük! Lehet, hogy a pénzkereséssel egyelőre hadilábon állok, de megvannak a módszereim és hiába kockázatos, eddig bevált.

– Szóra sem érdemes. Hatalmas szerencséd van, hogy még befértél és elfogadták a jelentkezésed – mondta, bennem pedig felgyulladt a düh lángja az emlék hatására. Mikor megtudtam egy héttel ezelőtt, hogy el kell hagynom az albit, fogalmam se volt, hogy mit kezdek, majd magammal. Tudtam, hogy nem fogják eladni a lakást, hanem egyszerűen elegük lett belőlem és friss húsra vágytak.

A kiköltözésem után őrült módjára kerestük Milesszal a lakásokat, mert, ha mást nem is, egyet tudtam: egyáltalán nem akarok kollégiumba menni! Ki akartam zárni a lehetőségek közül, de Miles nyitotta fel a szemem, hogy átmeneti megoldásnak muszáj megfontolnom, márpedig utáltam a gondolatot, hogy egy idegen sráccal kell laknom ismét, ki tudja menny ideig. Ráadásul ez csak egy az ezernyi rossz oldala közül. Hogy megemlítsek még párat, a kollégium negatív tényezői között szerepelnek ezek is: a papírvékony falakon keresztül minden áthallatszik és mindennek a fültanúja leszek, aminek valószínűleg nem akarnék. A melegebb napokon nem lesz légkondi - pedig tudjuk, szeptemberben még javában szükség lenne rá. Nincs tévé az internetkapcsolatról meg ne is beszéljünk. Ha lesz legalább két csíkom, akkor már imát adok az isteneknek! A közös konyha gyomorforgató bűze pedig az egész emeletet be fogja lengni. A helyre meg nem is akarok gondolni. Utána olvastam és hiába volt korábban hotel, átalakították kollégiummá, így semmilyen kecsegtető luxus nem volt benne, leszámítva a saját fürdőt. De tényleg csak ennyi! Semmi több! Minden más szar!

– Nem mondanám szerencsének, inkább protekciónak. Tudod, hogy ismerem a kollégium igazgatónőjét. Margaret anyám lánykori barátnője és mivel régóta ismer, szívesen intézkedett – mondtam fújtatva, onnantól, hogy megemlítettem az anyámat. Három éve nem beszéltem normális keretek között vele a kötelező „Boldog szülinapot!" és a „Gyere haza az ünnepekre!" telefonhívásokon kívül. Azóta is játszák a sértettet, amiért letértem az általuk megálmodott útról, ez miatt pedig elhidegültünk egymástól. Nem is látogatom meg őket gyakran.

– Ja tényleg, el is felejtettem, hogy mondtad korábban – eszmélt rá Miles.

– Felviszem a ruháimat, aztán majd jelentkezem – mondtam, és a két kezemben tartott csomagra pillantottam. Miles bólintott és utamra engedett egy biccentéssel.

Minél közelebb léptem a kollégium bejáratához, annál jobban undorodtam ettől az egésztől. Az első évemben kellőképpen belekóstoltam a lakótársi életbe és már akkor elegem lett belőle. Az érintett srác egész éjjel úgy horkolt, mintha álmában átváltozott volna egy medvévé és nem hagyott aludni, aztán engedély nélkül felkapta az én ruháimat, mert a sajátját lusta volt kimosni, de ha ez még nem lenne elég, folyamatosan pénzt kunyerált tőlem, hogy tudjon magának venni óvszert. Amit utána a mi szobánkban használt. Kiverte nálam a biztosítékot elég hamar és amilyen gyorsan csak tudtam, kiköltöztem onnan a volt albérletembe. Akkor azt gondoltam, hogy örökké a hátam mögött hagytam a kollégiumokat, de rá kellett döbbennem, hogy a valóság közel sem ilyen szép és jó. A sors mindig intéz egy váratlan csavart, csakhogy az élet izgalmasabb legyen és véletlenül se kényelmes.