2014. szeptember 18., csütörtök
Adrian 12 éves
Az a fránya matek házi
A szüleim hatalmas hálószobájának puha és fehér szőnyeggel leterített parkettáján ücsörögtem csendben, törökülésben. Előttem hevert a matek füzetem, tele megoldatlan feladatokkal, illetve néhány íróeszköz és vonalzó. Az apám horkolását számolva vártam, hogy végre felébredjen. Kettőszáz-ötvenhétnél jártam, mikor átfordult a másik oldalára, azóta pedig zavartalanul alszik, mint, akit fejbe kólintottak. Nem olyan rég ért haza egy hosszú és fárasztó műtétről, nem beszélve az embertelenül hosszú műszakról, így megbeszéltük, hogy ha hagyom pihenni pár órát, akkor utána segít megoldani a feladataimat, amiket holnapra kell megírnom. Fontos volt számomra, hogy hibátlan végeredményekkel állhassak az osztály elé, mivel szerettem volna megmutatni nekik és a tanáromnak, hogy lelkes vagyok és semmiképpen sem reménytelen a számokkal való kapcsolatom. Ezért is vártam ilyen türelmesen az apámra, mert bíztam benne.
Ez a megállapodás azonban az idő haladtával nem tűnt túl biztatónak, mivel apu még akkor is hortyogva húzta a lóbőrt, mikor már teljesen beesteledett. Minél gyorsabban teltek a percek, annál kevesebb remény maradt bennem. Kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy ismételten cserbenhagytak. Órákon keresztül tétlenkedtem szerencsétlenül az ágy mellett, mint egy házőrző kutya, a házi feladatom pedig továbbra is üresen meredt vissza rám. Kétségbeejtő pillanat volt, mikor realizáltam, hogy ha most neki is állnék, akkor se tudnám befejezni másnapra, így hát csalódottan felnyaláboltam a felszerelésemet és visszatotyogtam a sötét szobámba. Nem akartam ismét megkockáztatni a múltkori esetet, mikor megpróbáltam felébreszteni, mert egy alapos fejtágítást kaptam, amiért megzavartam. Helyette felkapcsoltam a villanyt, elpakoltam mindent a táskámba, majd egy gyors fürdés után a konyhába bandukoltam. A legkényelmesebb, kék alapon díszelgő dinoszauruszos pizsamámat viseltem és most kivételesen mezítláb, lábujjhegyen közlekedtem, mivel nem volt senki jelen, aki rám szólhatott volna. Anyum sokszor túlórázott, de általában ügyelt arra, hogy valaki legyen itthon velem.
A konyhaasztal közepén elhelyezett narancsos színekben pompázó műanyag gyümölcsöstálról lekaptam egy barna foltos, túlérett banánt. A szobám felé haladva bekukkantottam a szüleim hálószobájába, hogy megnézzem az apámat és miután semmi változást nem mutatott, meghámoztam a banánom, átléptem a saját szobám küszöbét, majd az ágyamon ülve behammogtam az egészet. A héját a kukámba hajítottam, gondosan ügyelve arra, hogy ne menjen félre. Nem mondom, hogy ez volt életem vacsorája, de mostanában így mentek nálunk a dolgok. A szüleim rettentő sokat dolgoztak, sokszor kellett bent maradniuk a kórházban, így ilyen esetekben általában vagy magamra vagy a szomszédra voltam utalva.
Elkeseredve és enyhe görccsel a gyomromban feküdtem be az takaró alá, hogy elaludjak. Próbáltam lelkiekben felkészülni a megaláztatásra, ami matekon fog érni. Talán nem kellett volna a számat jártatnom és üres ígéretekkel kántálnom az osztálytársaimat.
Akkor talán kevésbé lenne ennyire nehéz a mellkasom.
Mi legyen a következő jelenet, amire kíváncsiak lennétek Adrian múltjával kapcsolatosan? ❤
Ha tetszett kérlek nyomj egy csillagot és hagyj magad után egy kommentet!❤ Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!🙈💖
instagram: vorosviktoriawriter
(A folytatást illetően itt tudsz informálódni illetve írni nekem!)
tiktok: vorosviktoria_
facebook oldal: Vörös Viktória
Amennyiben szeretnél támogatni, a profilom alatti Ko-fi linken megteheted, köszönetképp pedig már olvasható ott 6 Adrian szemszög + 1 Kate és Miles jelenet! 💖
A Ko-fi támogatóimat pedig várom a támogatói facebook csoportomban, amit a profilom alatti linken keresztül szintén megtaláltok!🥰
2023.02.10.
أنت تقرأ
Ellenséges szobatárs ✅ Megjelent!
عاطفيةKeresd a könyvesboltok polcain! 🥹💜 Amikor beköltöztem az egyetemi kollégiumba, nem gondoltam volna, hogy egy félreértés miatt a fiúk emeletén kapok szobát. Azt meg pláne nem, hogy a szobatársam az első nap belém fut egy szál törülközőben, ami lecs...
