Nogärd

2.fejezet -Üdv az új helyen, királyom!

Hét évvel később

A hajó megérkezett a Déli-kontinensre. A bukott király beleszagolt a levegőbe, amit azonnal meg is bánt, mert romlott hal szaga terítette be a kikötő várost. Leugrott a rozoga fáról és beleolvadt a színes tömegbe.

Nem érdekelte a város lakóinak hétköznapi élete, már nem volt szomorú, hogy hét éve letaszították a trónról. Egy dologra koncentrált: a közelgő veszélyre.

Ahogy elhagyta a kőépületeket, úgy a fák elkezdtek megszaporodni. A férfi örült, hogy végre árnyékban haladhatott tovább, de egy idő után kezdte unni a látképet. Fák, fák, és a változatosság kedvéért, néha fák. Órák óta gyalogolt, mikor a hold fénye ragyogott fent az égen. Az éjszakai neszben egyedüli idegen zaj volt, mégpedig Nogärd léptei, ahogy bakancsával apró gallyakat tört össze az előrehaladás érdekében.

Hirtelen megtorpant, ahogy levelek nesze váltotta a gallyakat. Nyár eleje volt még, nem hullhatott még le a fák ruházata. Egy pillanatra behunyta a szemeit, hogy jobban érzékelje a hangokat. Semmi nesz nem volt, még a rovarok apró lépteit sem hallotta a közelben, mintha kerülték volna ezt a helyet. A levegőben is csak a növények illatát érezte enyhe fémszaggal keveredve. Különös. Nogärd a hátán lévő tokból kihúzta volna a kardját, de az belegabajodott a hajába. Óvatosan kicsomózta a fekete selyemszálakat sok szitokszóval kísérve, így szabaddá téve fegyverét. Maga elé helyezte és oldalasan az egyik lábával a másikat keresztezve haladt lassan az úton. Annyira a veszélyre koncentrált, hogy az egyik lába beleakadt egy gallyba és akkor látta meg a gyanús csend okát.

A levelek és ágak egy gödröt takartak el, ami karókkal volt kitömve. Mielőtt még felnyársalta volna a férfit, tudatlan elengedte a kardot és gyorsan megragadta két kezével a karó biztonságosabb oldalait, és kézenállás pozíciójában farkasszemet nézett a hegyes fával. Erősen ellökte magát a fától és a csapda túloldalára ékezett, egyenesen egy kellemetlen helyzetbe.

A jobb lábából hatalmas fájdalom szaladt fel, ahogy fém-fogak szorították a végtagot. Ösztönösen legugolt és próbálta szétfeszíteni a csapdát. A vére és a könnye a földet öntözte, a kín amit érzett elviselhetetlen volt számára. A fém-fogak harapása összezúzta a férfi bokáját, áthatolt izmokon és csonton. Ereje fokozatosan elfogyott, a szerkezet elszívta a mágiát belőle és teste megrogyott. Nogärd rongybabaként esett a földre, miközben arra gondolt, hogy miért...?

-
-Gyenge vagyok! -mondta dühösen magában Nogärd. -Egy kibaszott sárkánycsapda leterített. És még én szerettem volna lenni a nagy hős, aki legyőzi a kontinenspusztítót. -felnevetett. -Egy sárkánycsapda és nincs hatalmam, egy alap keyev vadászeszköz, egy...
-Tényleg gyenge vagy! -kuncogott a fehérhajú démon. -Én segíthetek neked, tudod, csak egy szavadba kerül és...
-Hallgass! -fogta meg a fejét a férfi, természetesen ezek a mozdulatok és a párbeszéd csak az elméjén belül történtek meg.
-Rieh ébredezik, neked is fel kéne kelned, te dühös gombóc! - a nő a kezeit a szája elé tette és úgy kuncogott.
-Khélá,... -szólt volna a démonnak Nogärd, de teste újból érezni kezdte a kínt.

-

Nogärd visszatért a valóságba, még gyengének érezte magát, de erőt vett és kinyitotta a szemeit. Azok még mindig vizesek voltak, ezért megdörzsölte őket és a fokozatosan kitisztult előtte a táj. Épp nyúlt volna a jobb lába felé, de ekkor egy éles hang parancsolóan a férfire szólt:

-Te meg mit csinálsz?! Meg ne merj mozdulni! -a fiatal női hang egyre közeledett a férfi felé.

Nogärd a lábára nézett és meglepetten vette észre hogy már a jobb lába szabad, ráadásul gyógynövényes fehér kötés borítja. Szakadt bőrnadrágját óvatosan a térdéig felhajtotta valaki és ennek következtében kilátszott a halványszürke alsó lábszár. A fiatal nőt figyelte, ahogy az ágak között cikázó holdfény megpihent annak homokszínű haján. Sötét ruhát viselt és övén egy táska lógott mellette egy karddal. Keyev. A sárkánygyilkosok illata lengte körül a lányt, ezért nem volt meglepő, hogy a bőrébe beleivódott a sárkány illat. Nogärd kiszolgáltatott volt, a feje még kába és a kardja egy gödörben hevert, így engedelmeskedett az idegennek. A férfi ugyan ott feküdt, ahol belelépett a csapdába. A lány mellé ért és legugolt mellé.

-Ne aggódj, gyógyító vagyok -nyugtatóan a férfire mosolygott- A csapdát is én szedtem le és a lábad rendbe fog jönni, csak még ne mozdulj. Szereztem egy kis erghet-meglengedte a férfi orra előtt és aztán nekilátott a kötés leszedéséhez.

Nogärd nem fogalkozott az ergh zöldlő bűzével, és azzal sem, hogy azzal a borzadájjal kenik be épp a nem ép lábát. A lány illata egyszerre keltette benne az otthon és a félelem vegyes főzetének keverékét. Egy dologban biztos volt, hogyha lelepleződne, akkor a lány azonnal megölné. Elsősorban harcos és csak másodsorban volt gyógyító, a kardja is erre utalt. A férfi nagy levegőt vett, és úgy döntött, hogy egy ideig a keyevet fogja játszani.

-Köszönöm! -mondta lassan rekedt hangon, a torka ki volt száradva. A férfi régen szólalt meg az édesannyától tanult nyelven, el volt szokva a lágy mássalhangzóktól.

A lány még mindig Nogärd lábával csinált valamit, a férfit nem igazán érdekelte a dolog, ha akarta volna a mágia segítségével megoldotta volna a sérült láb ügyét.

-Kész is-a lány felállt a földről és leseperte a szoknyáját. - Gyere, menjünk, használhatóvá tettem a lábad.

Nogärd kérdőn nézett a felé nyújtott kézre, de elfogadta. A lány apró keze elveszett a férfijében. Az ismeretlen keze látszatra puhának tűnt, de a bőrkeményedések miatt reszelős volt a tapintása, egy fegyvert jól ismerő kéz, akárcsak a sárkányé.

Ahogy feltápászkodott érezte a lábszárába szökő fájdalmat, de egy hangot sem adott ki és arcán sem látszott az éles, szúró érzés. A nő kedvesen mosolygott, arany szemeiben igéző bizalom pihent. Veszélyes. A bizalom a legveszélyesebb az életben és Nogärd beleesett ebbe az újabb csapdába. A férfi gondolatait kizökkentette,hogy a kezébe került az elveszett kardja. Kérdőn nézett a nőre.

-Jól ismerem a keyev csapdákat, nem volt nehéz visszaszerezni-magyarázta lágy hangján. -Támaszkodj meg a vállamon, nem maradhatsz itt éjszakára! Amúgy mit csinálsz egy ilyen helyen?

-Az erdőre gondolsz? -kicsit gúnyosabban mormolta a férfi, mint ahogy azt eltervezte.

A lány nagyot sóhajtott miközben szemeit forgatta. Elérkezett a hazugságok ideje. Egy jól felépített hihető történet, aminek nem halál lesz a vége. Sárkány a keyev barlangban.

-Keresek valakit-és ekkor eszébe jutott egy név, még nagyon régről. -Feniszirie.

-Feniszirie? - a lány felhúzta a szemöldökét. -A gyógyító?

-Igen.

Az arany szemekben ijedtség csillant fel és még valami, amit a férfi jól ismert, a bűntudat. A nő nem tett fel több kérdést. Gondolatai mintha teljesen elvesztek volna Feniszirie hallatán. A férfi csak részben mondott igazat, valóban kereste Finisziriét, de más oka is volt a Déli-kontinensre érkezésének.

Nogärd mankóként használta az apró nőt. A lábát nem gyógyíthatta meg, mert akkor lelepleződött volna. A keyevek mágikus ereje a szellemektől származik és más energia működteti, mint a férfi varázserejét. Egy keyev korán megtanulja, hogy mi a különbség az emberi, azaz a szellemektől származó és a különböző mágikus erővel született lények energiája között. Más-más energiájuk van a fajoknak. Nem lehet pontosan leírni, egyszerűen tapasztalattal megtanulják a keyevek. A Nogärd mágiája gyenge, mert az anyja keyev volt, de mindkét energiának a használatát elsajátította, hogy kompenzálja a gyenge sárkány-mágiát, de még így sem tudná leplezni a sárkányvérét.
Az út során a nő nem beszélt, mert kimerült volt, ezt bizonyítja, hogy a fáradság jellegzetes felhő illata lengte körül a sárkány illat mellett. Vajon hány ártatlan lényt ölhetett meg a segítőkész nő? Fél órája haladtak, amikor elértek egy magányos kunyhóhoz. Apró kerítés vette körül, a mögött egy apró, gondozott gyógynövényes kert pihent. Érdekes, a keyevek saját maguk városaiban laktak, soha nem gondolta volna Nogärd, hogy vannak közülük olyanok, akik nem a családjuknál élnek. A gondolatmenetébe belezavart egy különös illat. Nogärd a levegőben két ember illatát érezte, az egyik a megmentőjéé és a másik az egyik fa mögül érkezett, hasonlított a nőjére.

-Eveloine! -egy határozott mély férfi hang szólt a közelből. -Ki ez a férfi? -szúrós szemeivel Nogärdot nézte.

-Megsérült. Gyere, segíts bevinni! -nemet nem tűrően szólt a Hold árnyékában meglapuló sziluettnek Evelione.

-Üdvözletem. -Nogärd válaszul csak egy sóhajt kapott.