Nogärd

3.fejezet-Sárkány a keyev barlangban

A sötétből előbukkanó idegen Nogärddal lehetett egymagas, a két férfi mellett eltörpült Eveloine , de csak magasságban. A nő határozottsága mindenkire hatással volt aki csak találkozott vele, egy igazi vezető alkat volt. Ezt az állítást bizonyítja,  hogy az újonnan érkező azonnal a sérült segítségére sietett. Nogärd a másik férfire nézett, akit lassan megvilágított a Hold karja. Természetesen a fény nélkül is jól látott a sötétben,–ez volt az egyik előnye, hogy félig hüllő volt, a másik három pedig a szaglás, az erő és a mágia–de így még jobban meg tudta figyelni a másik férfit.

Az ismeretlen arany szemeiben düh pihent meg, arca mégis sima maradt a nyugodtságtól. Orra alatt és az állán enyhe borosta szúrta az éjjeli fényt. Szélesen válla egy hosszú, Nogärdéhoz hasonló bőrkabátban pihent, ami elrejtette az erős karjait, homok színű haja csak annyira volt hosszú, hogy könnyen fel lehessen venni a fejét,  miután egy éles kard levágta azt. Nogärd pont ezt a jelenetet képzelte el, mikor a férfi megragadta a hóna alatt és elindultak a kunyhó felé. Amint az ajtóhoz értek a két férfinek le kellett hajtaniuk a fejüket, hogy beléphessenek, ezzel szemben a nő kényelmesen befért az ajtón, ahogy követte a másik kettőt.

Belülről sem tűnt nagynak a kunyhó. A nappali-konyhának mondható térből két ajtó nyílt volna, ha nem lettek volna zárva. A helyiség sötét volt, Csak egy apró gyertya világított, amit a nő fürgén meggyújtott. A szürke falakat szárított gyógynövények terítették be és különböző edények, középen egy asztal volt, rajta húsmaradékkal, a négy szék rendezetten körülötte. A bejárati ajtónál egy rövid fal húzódott,  ami mögött egy ágy feküdt, rajta az ágyneművel. Erre az ágyra ültették le a sérültet. A másik férfi kutató pillantásai végigmérték Nogärdot,majd hosszan lehunyta a szemeit és fejét fogva a nőhöz hajolt.

–Ki.–súgta a nő fülébe. Eveloine a kelletten vendég felé fordult és bocsánatkérés közepette követte a homokhajút.

Nogärd ott maradt ahová leültették, lába még mindig nagyon lüktetett a fájdalomtól, de most fontosabb dolga akadt, mint azzal foglalkozni. Lehunyta a szemét, hogy elméjével jobban tudjon koncentrálni a hallásra, kíváncsi volt arra, hogy mit beszélnek róla. Ahogy becsukódott az ajtó, egy dühös léptet halott menni, mögötte egy kétségbeesetten határozott apró cipőkopogással. Körülbelül 100-150 métert mehettek, mikor megálltak.  Nogärd mágia segítségével felerősítette a hallását,  hogy tisztán értse a szavakat. Először egy ideges mély hang szólalt meg.

– Ev, az a férfi veszélyes–jelentette ki.

– Nem az, megsérült. Gyógyító vagyok, nem hagyhagytam meghalni–magyarázta a nő.

– És mi lesz,  ha rájön, hogy ki vagy? A megjelenéséből látom, hogy keyev, de tudod,  hogy mi az érdekes?–szünetet tartott,mintha bizonytalan lenne a saját mndandójában.–Nem,az lehetetlen...–a férfi nagy levegőt vett.–Éreztem az auráját, valamit rejteget.

– Ugyan,  mégis mi más  lenne? Láttam a tarkóján a jelét, ő egy látó. Valószínűleg...–a  lány megállt a mondandójába–Szóval, ismeri Fenisziriét, lehet,  hogy ő is támogatna minket.

        Úgy tűnik, hogy a két fiatal nagy bajban van. Miközben ezt gondolta Nogärd, addig levette a lábbelijét és hátrébb ült, hogy hátát a falnak támassza, ép lábát felhúzta, hogy térdén megtámasza az állát. A növény hatása kezdett kimenni a lábából, de a hallgatózás elfeledtette vele ezt a problémát.

–Támogatna? Te meg miről beszélsz Ev? Hogy lehetsz ennyire naiv? És amúgy is, csak te vagy száműzetésben, mert nem tudsz gondolkodni az érzelmeidtől!–idegesen zihált a férfi.–Egyszerű megérzés, de ez a férfi akit idehoztál nem  egyszerű keyev. Lehet, hogy hóhér, aki segít téged megszabadítani  attól a naiv fejedtől.

A lágy, könnyes hang magabiztosan felelt az ellene hozott csapásokra.

–Seet, mint mondtam nem vagyok gyilkos, gyógyító vagyok. A legnagyobb hibám, hogy megmentettem egy életet, ha szerinted ez naivság, akkor, igen az vagyok. Ha kell,  a saját gyilkosom életét is megmentem–nagy levegőt vett a nő,majd remegő hangon folytatta.– Most menj, és kérdezd ki, ha annyira akarod,  én elmegyek egyet sétálni, találkozóm van.

Nogärd megsajnálta a nőt, milyen kegyetlen testvér! Vajon hová mehetett a nő ilyen kései órákban? Léptek közeledtek az ajtó felé, majd a férfi belépett rajta, arca komoly volt, de mellette higgadtnak látszott. Nogärd nem tudta leolvasni az érzelmeket a szoborról, aki bement az egyik ajtón, ami valószínűleg a szobája volt. Mi történhetett kettőjük között? Alig gondolta ki a kérdést, mikor az előbb említett megjelent a kezében valamilyen ronggyal amit Nogärdnak dobott.

–Vedd át a nadrágod, mindjárt visszajövök és kicserélem a kötést–mondta, majd sietősen bement a másik szobába.

Különös, mi lelte ezt az embert? Nogärd a kezébe vette a nadrágot. Amit rongynak gondolt elsőre az marhabőr volt. Elmosolyodott, tipikus keyev. A félsárkány lejjebb csúszott az ágyról és kicsatolta az övét, óvatosan, a sérült lábára ügyelve levette a szakadt nadrágot, majd felvette a kölcsön kapottat. A méret megfelelő volt. A régi rongyot összehajtotta és az ágy végére helyezte. A másik férfi is visszatért a sérülés ellátásához szükséges dolgokkal.

–Ülj le és tűrd fel a szárát–utalt a ruhadarabra.

Nogärd szó nélkül engedelmeskedett és finoman felhajtotta a nadrágszárat. A másik férfit nézte, ahogy az leszedte az előző kötést és vizes ruhával megmosta a mély sebet. Nogärd lehunyta a szemét, ahogy a víz okozta kellemetlen szúrás eljutott a tudatáig, összeszorította a fogait, hogy véletlenül se adjon ki hangot. A férfi valamilyen borzasztóan erős illatú kenőccsel kente be a sebet, majd tiszta, fehér kötszerrel betekerte az enyhén gennyesedő szürke lábszárat.

–Köszönöm–Nogärd a férfira mosolygott, de azt hidegen hagyta az elbűvölő zöld szempár.

–Mi vagy?–a hangja hűvösebb volt, mint a szeme.

Nogärdot meglepte a kérdés. „Mi vagy?” és nem „ki?” . Hogy jöhetett volna rá ilyen hamar a titkára? A pillanatnyi ijedtséget legyőzve nyugodtan válaszolt.

–Nogärd Vyrgir, Daemből –direkt úgy válaszolt, mint aki rosszul értette a kérdést, sőt ebben is reménykedett.

–Nem az érdekel, hogy ki, hanem hogy mi vagy?–a férfi fenyegetően nézett.

Nogärd az ágynak támaszkodva feltápászkodott, a szokásos kecses mozgása helyett, egy ittas medve lépteivel ért fel ez a művelete. Arcát egy pillanatra eltorzította a grimasz, de gyorsan higgadt kifejezést próbált az arcára erőltetni. Hosszú, fekete haját előre tűrte, hogy tarkója tisztán látszódjon a Vyrgir-család jele, amely egy függőleges helyzetben lévő szemre hasonlított. Nogärd érezte tarkóján azt, ahogy a másik férfi levegőt vett. Kirázta a hideg.  Óvatosan visszaült az ágyra, majd megpróbált hűvösen válaszolni:

–Most már elhiszed? –arca komoly volt.

A férfi a közeli asztaltól az ágyhoz húzott egy széket és leült Nogärddal szembe. Egy félmosolyt megengedett magának a szobor.

–A szemed...különös. Az egyik pupillád olyan, mint egy emberé, de a másik...–nagy levegőt vett, valószínűleg a hatásszünet kedvéért–sárkány–közelebb hajolt Nogärdhoz és könyökét a térdére tette.

Nogärd megijedt, de  nyugodságot mutatott. Elmosolyodott, mert rájött, hogy felesleges tagadnia, hogy mi a valódi lénye.

–„Ki átlát a hazugságon”. Aereq-család. Eltaláltam?–kérdezte fájdalmasan nevetve.

A barna hajú kíváncsian nézte a félsárkányt,  a dühe még ott volt, de mellette nem hagyta nyugodni, hogy a közel lehetetlen megtestesítőjét kifaggassa. Barátságos mosolyt küldött Nogärd felé, de mintha rájött volna, hogy egy veszélyes alak a beszélgető partnere azonnal visszaváltozott merevvé az arca.

–Igen, Setilion Aereq–szemeivel Nogärdot fürkészte.

Az egykori király úgy érezte, hogy a szerencse nem az ő társa, sőt, az egyenesen az ellensége. Nem elég, hogy beleesett egy sárkánycsapdába az érkezése napján, de egy keyev mentette meg, sőt egy olyan, akinek fivére érzékeli a mágiával átszőtt hazugságokat. Enyhén oldalra döntötte a fejét, szíve hevesen vert, egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon.

Nagy levegőt vett, fejében ezer mód játszódott le, hogy hány alkalommal lett volna esélyük megölni őt, de mégsem tették meg. Úgy gondolta, hogy megbízhat ezekben a keyevekben. A szobában érezni lehetett a két férfi feszültségét, nem tudtak mit kezdeni a szituációval. Nogärd megdörzsölte lezáródni készülő látószervét, a rátörő fáradtságból ébernek kezdte érezni magát. Csak két dolgot látott maga előtt, és a fiatal aranyszempár halovány ragyogásában elveszett, mintha azok kikényszerítenék volna a bent ragadt szavakat.

–Én, igen, félig sárkány és félig keyev vagyok. Egy tiltott szerelem gyümölcse. Egyszerre vagyok mindkettő és egyik sem–egy pillanatra megállt, és fejéből kizárta a másik férfit, Nogärd kicsit lihegett, mert sok energiát veszített el ezzel a művelettel.

–Meglepő, még nem nagyon tudtak kitörni az irányításom alól–Setilion hangjában nem lehetett hallani, hogy ez dicséret volt, vagy esetleg egy közelgő támadás jele.

Nogärd, aki az élete nagy részét azzal töltötte, hogy a démon ne vegye át felette az irányítást diadalittas mosolyt engedett meg magának miután látta, hogy a férfi nem mozdul. A hirtelen a lábába szökő szúró fájdalom eszébe jutatott valakit. Teljesen elfeledkezett a megmentőjéről.

–Hol van? –a hangjában lévő aggódás saját magát is meglepte.
Setilion felállt a székből, majd azt, az ágy végéhez rakta. Nogärd a szemeit dörzsölte, azokat olyan nehéznek érezte, mintha fémből készültek volna.

–Nem kell aggódnod, tud vigyázni magára. Pakolj nyugodtan ide–közben a székre mutatott. –Jó éjt, sárkány!

Setilion ezzel elhagyta a kunyhót. Nogärd levette sárkánybőrkabátját, összehajtotta és a kardjával együtt a székre tette. Óvatosan lefeküdt az ágyra, fejét a kezére hajtotta, majd utolsó gondolata az a rémes szagú kenőcs volt, amelyben altató is lehetett.