NOVA TERRA ~ csengevagyispetra [Folytatásos Regény]

Harmadik fejezet

Ivan nem aludt igazán jól. Egy furcsa érzés nyomta belülről. Négy óránál többet nem aludt, de hihetetlenül ébernek érezte magát, így jobbnak látta felvenni egyenruháját és pilótasapkáját, majd kimenni a kezelőbe.

– Üdv, P217, A Kis Butus. Hogy érzed magad? Miért nem alszol? - üdvözölte a fedélzeti asszisztens.

– Nem tudtam. Gondoltam, akkor inkább kijövök. Egyébként köszönöm a kérdésed. Meg tudnád kérlek mondani, hogy milyen sebességgel haladunk?

– Hogyne. 74 Griss a sebességünk.

– Kösz. Most vezetek én - szólt Ivan, majd ujjlenyomatát leolvastatva a székbe huppant.

– Robotpilóta kikapcsolva. P217 vezet.

A férfi megemelte a sebességet,ekkor hagyták el a naprendszert. Ivan tisztán emlékezett: a tervben le volt írva, hogy jelezzenek, amint ez megtörténik.

– Föld, itt FP2157. P217 beszél. - semmi válasz. Újra próbálkozott - Hallanak engem, Föld? P217 vagyok. - ekkor már eléggé megijedt, meg is tenyerelte a "vészhelyzet" feliratú gombot - Ismétlem, P217 hívja a Földet, hallanak? - ordibálta.

– Mi van már? -érkezett meg Zoey az ajtóhoz.

Az arcán látszott, hogy nem rég kelt, a haját traca lófarokba fogta, a komfortérzet miatt felkapott magára egy hosszú, fehér kabátot, behúzni azonban nem volt ideje, így az is trehányul lógott karcsú testén, fehérneműjét egy kevéssé láttatva.

– A Föld nem válaszol. Már próbálom egy jó ideje. - vette halkabbra hangját a férfi, miközben az erek már dagadtak a nyakán az idegességtől.

– Ez most komoly? Ezért rángattál fel a legszebb álmaimból? - nyögte a lány fáradtan - Foxie, hívd kérlek a Földet.

A lány a falhoz lépett, ott várta Foxie válaszát.

– A Föld nem válaszol. Nem elérhetőek. Megpróbáljam újra?

Ekkor már Zoey is pánikba esett.

– Igen! Most azonnal! - kiabált vissza.

– Elveszítettük a kapcsolatot. - válaszolta higgadt hangon Foxie.

– Ne! - esett össze a a lány a földön. Térdét felhúzta és arcát beletemette.

– Ömm... Hé, Zo - lépett mellé Ivan, majd ő is lehuppant a padlóra - ez nem a te hibád.

– Nem, ez az ő hibájuk! Miért nem tudták normálisan felépíteni a rendszert? Ez egy űrhajó, nem egy olcsó Wécé!

– Nyugodj már le! - kiáltott rá a férfi - Kimegyek és megnézem, hátha tudok vele kezdeni valamit.

– Tényleg?

– Tényleg. Csak kérlek, könyörgöm, húzd már össze a kabátodat!

– Hogy mi? Ja... Én csak... – mentegetőzött Zoey, majd elkezdett gombolódzni – oké, Foxie, adj egy űrruhát Ivannek!

– Ivan nincs az adatbázisomban. 

– Ja, persze – esett le a tantusz Zoey-nak – adj "A Kis Butus"-nak egy űrruhát!

– Zoey, nem lenne egyszerűbb...

– De. De ez így viccesebb – húzta fel a vállait, majd játékosan elfintorodott.

– Itt van a ruha – nyílt ki egy rekesz a falból – Vigyázz magadra kint, "A Kis Butus"!

– Igen – erősítette meg Zoey – te vagy a nagybetűs, egyszemélyes csapatom. Egyenlőre nem akarlak elveszíteni.

– Várj, hogy mi? Egyenlőre?

– Hát, idegesítő vagy, pótolható lennél, nem vagy nagy kedvencem, de nem utállak, meg amúgy is van, amiben jó vagy, most például csak te tudsz kimenni, szóval egyenlőre megtartalak. – ezt a lány próbálta komolyan mondani, de a végére csak elnevette magát – Na, menj öltözni, Kis Butus!

– Hé! – nevette el magát Ivan is, majd elment öltözni. Amint visszajött, megkérte Zoey-t, hogy álljon meg, majd leült a székbe.

– Megállunk. Három, kettő, egy.... Megálltunk.

– Rendben, – állt fel a férfi – akkor sietek vissza.

– Hé, Ivan! – kiáltott utána a kapitány.

– Mi az?

– Vigyázz magadra, oké?

– Ne félj drága, visszatérek!

– Na, Ivan! Nem vagy vicces!

– Dehogynem. – vigyorgott a srác.

– Jól van, na. Menj már! – nevetett Zoey is.

Így indult el Ivan a végtelen űrbe vezető kapu felé.

Jó napot kívánok! Még boldog születésnapot is, kedvenc illusztrátoromnak és legjobb barátnőmnek, mamorosmalna-nak! Érezd jól magad a hétvégén, utána beszélünk! ❤️🫂🎈