NOVA TERRA ~ csengevagyispetra [Folytatásos Regény]

Negyedik fejezet

Már órák teltek el azóta, hogy Ivan elhagyta a járművet. Zoey már nem bírt magával. Fel-alá járkált, gondolkodott, vajon mi történhetett a fiúval.

- Oké, elég volt, kimegyek. - adta fel végül a várakozást a lány.

- De vigyázzon magára kapitány! - reagált Foxie a továbbra is érzelemmentes, gépies hangján.

- Igyekszem. Add a ruhát, kérlek.

Zoey űrruhája egy másik, fali rekeszben volt. Testhezálló, vékony egyenruhájára, amit közben már felvett egyszerűen fel tudta ölteni a fémből készült öltözéket. Végül hozzákapcsolta a sisakot is, s így, teljes felszerelésben lépett a széles ajtóhoz.

- Engedj ki, Foxie! - azzal már nyílt is a kijárat.

Zoey vett egy hatalmas levegőt, majd elrúgta magát a hófehér talpazattól. A fején ezer és egy gondolat futott át azzal kapcsolatban, milyen szerencsés hogy itt lehet, viszont hatalmas kockázatot is vállalt ezzel az úttal. Bekapcsolta az adóvevőjét és beleszólt.

- Foxie, kint vagyok. Te, Ivan, hallasz? - semmi válasz - Ivan, itt vagy?

Zoey a hajó külső kapcsolattartó berendezése felé igyekezett húzni magát a nagy semmi közepén. A távoli csillagok égése adott egy kevés fényt, ami megcsillant a fehér, tükörsima hajófelületen. Szinte semmi nem volt, amiben a lány meg tudott volna kapaszkodni, így a kesztyű tapadós ujjvégeit használta a közlekedéshez.

Egyszercsak meglátta a szerkezetet, mellette pedig egy szürkés kupacot. A látvány hatására egyre gyorsabban igyekezett előre, amíg el nem érte célját.

- Ivan! - kiáltott fel a lány, amit meglátta az antennarendszerbe gabalyodott fiút - Ivan!

Semmi válasz nem érkezett. A lány azon nyomban elkezdte kibogozni eszméletlenül lebegő társát. Ide-oda pakolta a vezetékeket, mire végre sikerült kiszabadítania a férfit. Ekkor azonban meglátta, hogy a szkafanfere megsérült.

Őrült módjára ragadta meg Ivant a hóna alatt és igyekezett őt visszavonszolni a kijárathoz. Nagyon meg volt ijedve. Könnyeit lenyelve ráncigálta az eszméletlen testet a bejárat felé. Ám a fényesre polírozott hajótest nem volt túl stabil pont számukra. Zoey lába megcsúszott és társával együtt hátracsusszant, reflexből elrúgva magát a szilárd járműtől.

- Foxie! Foxie, hallasz? - kiabált a lány az adóvevőjébe.

- Igen kapitány, tisztán hallak.

- Húzz minket vissza, kérlek!

- Igenis. - azzal a csörlők működésbe léptek, majd visszahúzták őket a hajóhoz.

Amint az ajtó bezárult, Zoey lekapta a sisakot a fejéről, a földre hajította, majd leemelt egy elsősegély készletet a falról, úgy igyekezett Ivan szobájához. Az ajtónál lekapta a kesztyűt a fiú kezéről, tenyerét a szkennehez érintette. Az ajtó nyílt, a kapitány pedig csörtetett is be. A válla alól az ágyra lökte Ivant, majd a szkafanferét szétnyitva igyekezett kicsivel több levegőhöz juttatni a társát.

Előkapott az elsősegély csomagból egy kis szerkezetet, melyet azonnal a férfi ajkai közé helyezett. Apró oxigénbomba. Lehámozta róla az egyenruhát is. Ezután a karok következtek. A szkafanfer egy csöppet megsérült, a benyomódott lap pedig alaposan felsértette a fiú bőrét. Jópár centiméter átmérőjű, vérző seb tátongott a jobb alkaron. A lány a pár másodperc babrálás után megtalált sejtregenerátort a sérülésre helyezte. Ivan még mindig nem lélegzett rendesen.

- Foxie!

- Kapitány, a legjobb lesz, ha pihenni hagyja "A Kis Butust".

- A kommunikátorral mi a helyzet? - kérdezte Zoey, miközben feltápászkodott társa ágya mellől.

- Nem érzékelek külső hibát.

- Akkor hívd újra a központot, kérlek!

Ismét nem érkezett válasz. Zoey ekkor már annyiban hagyta. Úgy döntött, lezuhanyozik. Bekapcsolta a robotpilótát, bezárkózott a mosdóba, majd elkezdte levetni a vastag űrruhát, aztán az egyenruha következett. Óvatosan gombolta szét felsőjét és bújt ki belőle. Majd lassan lehúzta a nadrágja cipzárját, abból is kimászott, S így, szép lassan felkészült a zuhanyra. Haját feltűzte egy csattal, majd megnyitotta a vízcsapot.

Pár perccel később már tiszta pára volt a kabin, a lány pedig a tükör előtt állt egy szál köntösben. Mivel az arcápolás egy fontos dolog, nyilvánvalóan nem maradhatott ki.

- I can buy myself flowers, write my name in the sand - hallott egy furcsa dalolást Zoey. Rögtön a vezérlőterem felé sietett, amerről a hang jött, de nagy megdöbbenésére nem volt ott senki.

- Te énekelsz, Foxie? - kérdezte Zoey.

- Én, elnézést. Tesztelem az ének funkciót történelmi slágerekkel.

- Ugyan semmi gond. Egész jó voltál. Te, szerinted mi lehet Ivannel?

- Valószínűleg eszméletét vesztette. Az átvilágítás nem mutatott ki maradandó agykárosodást, de az biztos, hogy rendesen beverte a fejét. A sebei nem fertőződtek el, minden rendben lesz vele.

- Én egy kicsit szubjektívebb véleményre gondoltam, de persze ez is megteszi, jó tudni. Szerinted mikor ébred fel?

- Nem esett kómába, így legrosszabb esetben is legfeljebb 72 óra múlva felkel.

- Jól van akkor, köszönöm Foxie. Tudod - vette egy kicsit személyesebre a hangot Zoey - én nem akarom hogy nagy baja essen.

- A helyedben jobban aggódnék a földiek miatt. Nem válaszol senki a hívásokra.

- Majd csak kiderül, mi történt. Legkésőbb ha visszaérünk. - nyugtázta a dolgot Zo.