Úgyis az eseted leszek

4. rész

Pai

A pár nappal ezelőtti randimat nevezhetjük akár sikeresnek is, bár nem hozott lázba. Kedves, aranyos, szép lány volt, de a nevére már nem is emlékszem. Mozi után hazavittem, és ahogy lenni szokott, felhívott magához.

Tudom, szörnyű ember vagyok, kihasználtam az alkalmat, de bár ne tettem volna. Az együttlétünk erőltetett volt, megjátszott, és unalmas. Folyamatosan nyögött, ezzel akarta elhitetni, hogy mennyire extázisba került. De nem ma jöttem le a falvédőről. Még én is belátom, hogy csak mímeltem a dolgot, semmi erőfeszítést nem tettem, hogy olyan legyen, amilyennek lennie kell.

És ami igazán rontott a helyzeten, hogy folyamatosan Sky szigorú arca lebegett a szemem előtt. Szinte csicsergett a fülemben, hogy milyen bunkó vagyok, reggel még vele, este meg már mással. Utána a vállamra ült, mint egy kisördög és végig narrálta az aktust, mit hogyan csináljak. Ha már mással fekszem le, legalább adjak bele mindent, pont úgy, ahogy vele tettem.

A végén nem a jóleső szextől izzadtam, hanem a könyörgéstől, hogy legyen már vége. Amikor elmentem hasát fogva nevetett rajtam, hogy csak ennyire vagyok képes. Kínos volt az egész. De a lány ebből vagy nem érzékelt semmit, vagy nem vette tudomásul. Sőt, próbáltam az ágy szélére húzódni, de követett és szinte rám mászva magasztalt és a közös jövőnket tervezte.

Nem úgy, mint Sky-al. Vele tényleg nagyon élveztem, és ez még enyhe kifejezés. Ha tehetném, bizony újra megdugnám édesen csípős száját, majd gömbölyű fenekét. Szemem előtt látom, ahogy megremeg feneke, miközben nagyokat paskolok rá.

Milyen mérges lenne, ha elmondanám neki, hogy azóta a reggel óta csak róla fantáziálgatok. Róla, ahogy a szájába vesz, szürcsöl, nyalogat, majd megfordítom és behatolok. Szűk, forró járata körülölel, magába szív, el nem ereszt.

– Pai, már megint hol jársz? – ébreszt fel álmodozásomból édesanyám.

– Csak egy kellemes emléket idézek fel.

– Milyen emlék? – kérdezi mosolyogva, ahogy szed nekem egy tányér bazsalikomos rizst.

– Nem akarod tudni! – Vigyorodok el.

– Oh, az én fiam! És ki az illető?

– Olyan jól ismersz már! – veszem el a tányért, és kanalazni kezdek.

– Fiú vagy lány?

– Anya!

– De kisfiam! – simogassa meg rakoncátlan fürtjeimet. – Az anyád vagyok, persze hogy érdekel, ki tetszik a fiamnak.

– Fiú, és nem kedvelem.

– Csakugyan? – néz rám mindentudóan.

– Igen, elhiheted nekem! Csak szórakoztató vele hadakozni.

– Értem, de ha mégis megkedvelnéd...

– Felejtős! Fiatal vagyok még hozzá, hogy bárkit is kedveljek, élni akarok.

– Ezt nem te döntöd el, hanem a szíved! – teszi kezemet mellkasomra.

– Persze, majd én azt tudom!

– Fiatalság, bolondság! – rázza meg fejét és magamra hagy.

Nem kedvelem különösebben, csak szeretem a szóváltásainkat, ez még nem akkora baj. Mindig szurkálódunk, belemarunk a másikba, kioktatjuk egymást és hasonlók. De most, hogy átléptük ezt a bizonyos határt, át kell értékelnem a dolgokat.

Egy ilyen fantasztikus szexpartnert kár lenne veszni hagyni. Nem is teszem, állok fel és elrakom a mosogatnivalót.

Órámra pillantok, Phayu már otthon van, ideje meglátogatnom. Vagyis Raint, de egyre megy. Kicsalom belőle a szükséges információkat, és élek is velük. A tervem már körvonalazódik, már csak tennem kell érte.