[avatar fanfiction - oc & atwow karakter]
A nevem Mel'ody te Rongloa Sarah'ite. Egy félvér na'vi vagyok, akinek különös sorsot kínált az élet, két világ szülötteként. Az anyám ember, az apám na'vi volt, én pedig mind két faj sajátosságait magamban...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
◦ ⭒ ◦
– Mindketten skxawngok vagytok, csak hogy tudjátok. – közöltem sóhajtva.
– Apa már eléggé megszidott nem kell tőled is ezt... Aú! – szisszent fel Neteyam mikor a hátán lévő horzsolásra nyomtam a kenőcsös kezem.
– Örüljetek, hogy ennyivel megúsztátok. – forgatta meg a szemét Kiri.
– Komolyan te is? – nézett rá sértetten Lo'ak – Engem eltiltott a repüléstől egy hónapra. Egy egész hónapra! Ez szívás... - járkált fel-alá.
Mind Mo'atnál voltunk, és Kiri meg én neki segítettünk ellátni a fiúk harci sérüléseit. Amiknek nem is kellett volna rájuk kerülniük, ha hallgatnak Jake utasítására, most pedig még ők voltak megsértődve a történtek miatt.
– Magatoknak köszönhetitek a dolgot... – húztam el a számat, sokatmondóan hümmögve.
Lo'ak és Neteyam pedig elégedetlenkedve majdnem egyszerre sóhajtottak fel, ami egy visszafogott kuncogásra késztetett. Nagyon aggódtam értük mikor megtudtam pontosan milyen esztelenséget csináltak, míg én anyának segítettem a felderítésben, majd visszavonultam a táborba, ahogy Jake kérte. Inkább piszkáltam őket kicsit még tovább a meggondolatlan tettük következményeivel, hátha ez segít elvenni a kedvüket attól, hogy máskor is ilyeneket csináljanak.
– Persze, persze tudjuk minden a mi hibánk... – nyögött fel Lo'ak, majd átadott egy tálat Mo'atnak mikor megkérte rá.
Nagyi eddig csendben hallgatott minket, egy halvány mosollyal. Ő nem szidott meg senkit, azt a lányára, és a menyére bízta, emiatt is vonultunk mind hozzá.
– Jól mondtad haver. – mosolygott az orr alatt Gekkó, mire Kiri és én is felkuncogtunk Lo'ak kiábrándult reakciója miatt.
– Ne már! Egyikőtök sem ért meg legalább egy kicsit? – fakadt ki ekkor, segélykérően Teyam felé nézve, aki csak megrázta a fejét, és megitta a főzetet, amit átadtam neki.
– Én értelek Lo'ak! – jelentkezett Tuk kedvesen rámosolyogva.
– Látod, a kortársad megért téged. – somolyogtam rá, és lassan elvigyorodtam mikor a fiú szúrósan rám pillantott.
Gekkó és Kiri pedig velem együtt jó kuncogott szegény Tuk zavart arcán, mikor magyarázni kezdte, hogy ő sajnálja a bátyát tényleg. Mo'at itt elégelte meg az piszkálódásunkat, és mivel Neteyam sebének ellátásával is végzett haza küldött minket. Legalábbis a többieket, én még maradtam segíteni neki elkészíteni pár szert a többi megsérült harcosnak is, aztán mentem csak a többiek után. Így futottam bele anya és apa beszélgetésébe, amit csak fél füllel, de ahhoz elég tisztán hallottam, hogy megértsem mennyire komoly helyzetbe is kerültek az öcsémék.
Jake nagyon aggódott értük, emiatt nekem is elszorult a szívem kissé, amiért előtte olyan könnyedén viccelődtem velük. Anya is feszültnek tűnt emiatt, habár az égemberek felbukkanása óta sokkal inkább ilyen volt, mint előtte. Egy évvel ezelőtt még szinte mindig gondtalannak láttam, és sokkal szabadabban kezeltek minket is. De az óta eléggé kötött lett az életünk. Előtte imádtam éjszakai sétákat tenni, vagy repülni Syayel a csillagos ég alatt, azóta viszont fogyatkozásig mindig vissza kellett jönnünk a táborba. Esti repülésről pedig szó sem lehetett, sőt mostanában én már nappal sem mindig mehetem egyedül. És a sokszor kellett nekem felügyelnem Tukra, míg a többiek vadászni vagy felderíteni mehettek.
