Another World (Paul Street, Azahriah)

10

Reader szemszöge

Mind a hárman kiléptünk az ajtón, ahol a fiúk kaotikus harcot folytattak a lénnyel.

Mindannyian fogtunk egy-egy benzines kannát. Sancinál nem volt, mert ő volt a figyelemelterelő.

Én a nappalit és konyhát olajoztam, Ati a mi szobánkat, Desh a felső mosdót és a vendégszobát, Zsombor a dolgozót és mosókonyhát, Pisti pedig a folyosót és a lépcsőt.

Sanci nagyban küzdött a lénnyel több kevesebb sikerrel. Mivel én gyorsan végeztem a mosdóba is bementem, hogy oda is menjen benzin.

Már mindenki készen állt a a gyújtásra, én is indultam volna, amikor is Sancit a falhoz vágta a lény, a helységet ahol voltam pedig bezárta.

De be is jött.

-[Neved]!!!-hallottam Ati kiáltását.

A lény eléggé erőszakos volt velem szemben, majdnem elkapta a nyakam, amikor a gyufát amit kaptam Pistitől meggyújtottam.

-Gyújtsátok!-kiáltottam.

-Mi?-Desh meglepődött hangja hallatszódott.

-Nem fogjuk, gyere ki!-válaszolt Pisti.

-Nem tudok-könnyeztem be a stressztől.

Valaki erőből nekirontott az ajtónak.

-[Neved] kibaszottul nem fogjuk felgyújtani amíg bennt vagy-ütötte ököllel az ajtót Ati.-Nem foglak elveszíteni!

-Nem fogsz-nyeltem egy nagyot.-Itt van velem szemben, meg tudom ölni, de ahhoz nektek is fel kell gyújtanotok.

-Kurvára nem!-szállt be a vitába Sanci is.

Ekkor pedig kiesett a kezemből a gyufa, és gyulladt a fürdő.

-Mit csinálsz?!-ez Ati ideges hangja volt.

-Ég-csak ennyit tudtam mondani.-Csináljátok a kurva életbe, ki fog menni!

Amint ezt mondtam, ki akart menni az ajtón, de az egyik törölközővel ami a kezemre állt, visszahúztam. Rácsomóztam a csápjára, és a tűzbe tartottam.

Ennyitől nem fog meghalni.

-Inkább éljen, minthogy te meghalj!-megint Ati.

-Túlélem-bár kis kétkedés volt a hangomban.-Ati, visszajövök hozzád, ígérem.

-Ígéred?-a megtört hangjára könnyek kúsztak a szemembe.

-Ígérem.

Ati szemszöge

Elengedtem az ajtót mert már szinte az is égett. Bíztam benne, hogy túléli. Azt mondta visszajön hozzám.

-Csináljuk-nyeltem le a könnyeim.

-Biztos?-kételkedett Pisti.

-Igen!-kiáltotta ki a lány.

Pisti bekapcsolta az öngyújtót, majd a benzincsíkokhoz tartotta.

Mindannyian kirohantunk az épületből, és a kertben állva figyeltük a ház égését.

A sötét éjszakában ez egy óriási fényforrás volt, senki sem figyelt minket, mindenki aludt. Nem értem az embereknek ez hogy nem tűnik fel.

Viszont most nem az égő házzal kellett foglalkoznom, hanem azzal, hogy a lány visszajöjjön hozzám.

-Ki fog jutni-bíztatott Zsombor.

Reader szemszöge

A lénynek már teljesen annyi, viszont az én lábam
beszorult egy eldőlt bútor alá.

Túl sok volt a füst, alig volt már oxigén amit kaphattam volna. Azt hittem itt a vége.

Majd sorra eszembe jutottak a közös emlékeink a fiúkkal és Atival.

Rájöttem, hogy ez nem lehet a vége. Tettem egy ígéretet, hogy újrakezdjük és boldogan élünk tovább.

De a legnagyobb ígéretem, hogy visszamegyek hozzá.

Atihoz. A fiúhoz, aki jobbá tette az életemet. Ahhoz, aki annyiszor segített nekem. Istenem, nem érdemlem meg. De neki szüksége van rám.

Nem tudom hogyan, de kihúztam a lábam a bútor alól. A bőrömet égette a meleg, de az egyetlen dolog amire gondolni tudtam, az az, hogy kijussak azon a kibaszott ajtón, és megölelhessem a fiút.

Meghátráltam, amikor az ajtónak dőlt a könyvespolc. Faszomért kellett azt odarakni. Más utat kellett találnom. Alig volt pár percem hátra.

Aztán megláttam a nappaliban az ablakokat.

Rohantam a konyhába amilyen gyorsan csak tudtam, hogy hozzak egy nem égő dolgot. Kis nehézséggel de kinyitottam a fiókot, kihúztam belőle egy (bár nagyon forró) merőkanalat.

Nehéz léptekkel, de eljutottam az ablakig, és az utolsó erőmmel kivágtam az ablakon. Óriási örömömre az már meg volt repedve és ennyi kellett ahhoz, hogy kitörjön teljesen.

Szinte kiestem az ablakon, pedig az alig volt pár centivel a felszín felett.

A fiúk még nem vettek észre, Ati könnyes szemekkel
figyelte a ház összeomlását. Nehezen vettem levegőt, és eléggé köhögtem.

Viszont az utolsó erőmmel felálltam és elkezdtem futni.

-Ati!-kiáltottam, ő pedig felémfordult.

Meglepődött, de ugyanakkor megkönnyebbülés is volt az arcán. Ő is futott felém.

Egymás karjaiba borultunk sírva. Közben kijöttek a tűzoltók.

-Itt vagy-sírt a fiú.

-Itt vagyok-mosolyogtam könnyezve.-Megmondtam, hogy visszajövök hozzád.

-Jólvan, nem tudom hogyan, de nincsen súlyos égési sérülése. A tüdejébe kicsit sok füst került, de semmi füstmérgezés. Azt javaslom, hogy a következő pár napban pihenjen, amennyit csak lehet-beszélt Atihoz az egyik mentős. Ő folyamatosan bólogatott.

Mindkét kezem be volt kötözve, és a jobb lábam is, egy kisebb égési sérüléssel megúsztam. Nem tudom, én sem értem hogyan.

-Jól vagy?-sétált mellém Pisti.

-Igen, a helyzethez képest-mosolyogtam.

-Durva csaj vagy-nevette el magát. Én is elkezdtem nevetni.

-Köszönöm-bólintottam.-Figyelj, Atival lakhatunk nálad ameddig nem lesz normális házunk?

-Persze-mosolygott.-Ameddig csak akartok.

Kicsit még beszélgettünk, majd Ati vette át Pisti helyét.

-Hogy érzed magad, te csodalány?-nézett rám csillogással a szemében.

-Megvagyok-mosolyogtam.-És te?

-Szintén-bólintott.-Hol fogunk csövelni?

Elnevettem magam.

-Pistinél-majd nekidöntöttem a vállának a fejem.

Micsoda kaland volt ez, Istenem. Azt hiszem ez az eset után minden éjjel és nappal hálát adok.

Ez életem legdurvább élménye volt, de végre vége. Nem tudom miért velünk történt, nem tudom hogyan éltük túl és azt sem tudom, hogy végleg vége van-e.

De azt nagyon jól tudom, hogy Baukó Attila a legbiztosabb pont az életemben.

~~~~~~~~~

Micsoda utazás! Amikor három évvel ezelőtt nekiálltam nem tudtam volna elképzelni, hogy valaha befejezem ezt a könyvet, de itt vagyunk.
Még két fejezet várható, egy bónusz jelenet és az elköszönés.
Ölellek és Puszillak titeket!