Beékelődött Érzelmek

2. R é S z

Óriásit nyújtóztam a tükröm előtt. Már fél órája azzal töltöttem a reggeli szabadidőmet, hogy kiválasszam a tökéletes ruhát. A ruha fontos volt, ha az első benyomásokat nézzük. Persze Albertnek állítólag szimpatikus vagyok, de akkor sem mehettem melegítőben.

Egy térd fölé érő, nem túl rövid és nem túl hosszú hófehér ruhát választottam ki. A mellrésznél csipkés volt, épp elég dekoltázst mutatott, hogy csinos legyen, még sem csábító. Megigazgattam a szemüvegemet, és oldalra tűztem fel egyik oldalon a hajamat. Ha a tükörképemet néztem, semmi mást nem láttam, mint a hasonmásomat, szebb kiadásban. Közelebb hajoltam és megigazítottam a mély rózsaszín, szinte már lilás rúzsomat. Natúr smink, kis spirál, meg rúzs. Egészen elfogadhatóan festettem.

Az ablakomhoz sétáltam és kitártam a két szárnyát. A nyári friss levegő megcsapta az arcomat és mosolyt csalt rá. Ez egy új nap lesz. Ezt jól kifejezted, Olivia. Ez az új életem legelső napja és bár félve, de izgatottan is vártam egy időben.

Felvettem egy kényelmes szandált, a fekete kézitáskámat és útra készen álltam. Beta és Nelson már kora reggel elmentek dolgozni, a rám hagyott kulccsal zártam be az ajtónkat.

Szembefordultam a valóságommal és pár pillanatra meginogtak a lábaim. A háromlyukú híd nézett vissza rám, a forgalmas út, és emberek. Mindenhol. Ismeretlen, munkába siető emberek. Igen Olívia, nyilván emberek is élnek a faluban, akik dolgoznak. Kivéve, ha valami oknál fogva nincs munkájuk, vagy terhes szabadságon vannak. A szemeimet forgattam a saját gondolataimon, inkább indulnom kéne.

A már egyszer megjárt út biztonságosnak tűnt, olyan szempontból, hogy egyirányú volt, képtelen lettem volna eltévedni. Bár képes lennék egy egyenes, elágazásmentes folyosón is eltévedni. Na mindegy.

Körülpillantottam, útközben láttam egy CD és több élelmiszerboltot is. Igazából ki kellett volna tűnnöm onnan, de még sem éreztem ezt. Az emberek mosolyogtak rám és volt, akik köszöntek is. Pedig nem is ismertek! Felvillanyozott, már rögtön reggelről.

Anyának válaszoltam az üzenetére - éjjel skype-oltunk is, „látnia kellett”. - és becsöngettem Mr. Bishop, vagyis Albert házába. Amíg kijött a személyzet értem, elterveztem, hogy a délutánomat a falu felfedezésével töltöm. Főleg azt a CD boltot akarom letámadni, imádom a zenét. Sia - Chandelier számát kívülről tudom és mindenki agyára megyek vele. Pláne, ha még énekelem is.

- Jó reggelt, Olivia - Albert megragadta a kezemet, hogy egy csókot lehelhessen a kézfejemre. Az arcomon végigszaladt egy halvány pír, éreztem a melegségét.

- Jó reggelt, Mr B… Albert.

- Azért - vigyorgott rám, rögtön eszembe jutott a bizsus története, majdnem rám tört a nevetés, elfojtottam. - hogy aludtál?

- Rosszul. Az ágy túl puha volt, nem olyan, mint otthon. Ráadásul már hatkor fen voltam, valami vonyításra ébredtem. Mik vannak erre, farkasok? - kacagtam jó kedvűen, Albert pedig velem tartott.

- Valószínűleg egy kóbor kutyát hallhattál, farkasok nincsenek itt, kedvesem. Kérsz egy kávét? Vagy esetleg teát?

 Egy kóbor kutyát - ismételtem magamban. Az mindennek hangzott, csak nem kutyának.

- Teát, köszönöm.

Leültem a díványra és keresztbe raktam a lábaimat. A nappali tágas volt és azt sugallta, bizony a ház urát szétveti a pénz. Ennek ellenére, mint már említettem is, Albert nem ad hangot ennek. Persze a drága parfümöt az egész házban lehetett érezni, de főleg közel a szintén nem olcsó öltönyén.