Bizalom... {1.}

1. fejezet - Megszokott

Vidáman csacsogtam a barátnőmmel a telefonomon, miközben kivágódtam a bejárati ajtón.

- Elképesztő édesanyád van! - hallottam Anna cserfes hangját.

- Tudom. - válaszoltam, miközben a válltáskám a hátam mögé dobtam.

- El se hiszem, hogy máris elenged anyukád a Balcsira kocsival. - felkacagtam a lelkesedésén, de ő csak tovább folytatta. - Már látom magam előtt Dóri irigy tekintetét, amikor meglátja, ahogy begördülünk a nyaralóba. - igazából már én is elképzeltem magam előtt, és iszonyatosan élveztem minden alkalommal. A mi korosztályunkban nagy szó volt a jogosítvány, de a kocsi méginkább. Ezért nagyon büszke voltam, hogy az évszázad nyaralásán, én mindkettővel rendelkezni fogok.

- És szerinted... - kezdtem zavarodottan, miközben a nagyváros forgalmában sétáltam. - ...eljön Joci is? - lágyan az alsóajkamba haraptam. Már csak a nevétől is teljesen izgatott lettem, hát még ha elképzeltem, hogy együtt bulizunk át egy hétvégét.

Anna felkuncogott, miközben én megálltam a buszmegállóban. Pontosan tudta miért kérdeztem...
- Azt mondta jön... meg amúgy, is ide minden menő arc el fog jönni! - a végét éreztem, hogy kiabálta, ami miatt muszáj voltam felnevetnem. Elképesztő egy nő!

- Már alig várom! - vigyorogtam, és tudtam ő sincs másképp. Miután megjött a buszom, lassan elköszöntem a barátnőmtől. Behunytam a szemeim az ülésben, és fülesen keresztül hallgattam egy igazán vidám, nyári dalt.

Az elmémet eltompította a nyár melege, miközben már láttam magam előtt a Balaton hívogató hullámait. Felsóhajtottam, jó lenne végre ott lenni...

A több, mint félórás buszozás után leszálltam a külvárosi lovarda előtti megállóban. Végignéztem a hatalmas területen, és elégedetten indaltam a nagy kapuk felé.

Ismerősen sétáltam az istállóba, miközben a kint ténykedő fiatal lányoknak köszöntem. Igazán családias volt itt a hangulat, amit nagyon szerettem. Valahogy ellazított a természet közelsége...

Vigyorogva léptem be a hűvös épületbe, felnevettem amikor megláttam, ahogy egy fekete csődör kidugja a karámból a fejét és érkezésemre hangosan felhorkant.
- Mi van, haver? - léptem oda hozzá, miközben a táskámból előhalásztam egy répát. - Hiányoztam? - simogattam meg a fejét, majd tartottam elé a finomságot. - Te is nekem. - suttogtam halkan, és figyeltem a majszoló állatot.

- Meg is érkeztél, Bori? - lépett be a helységbe nagybátyám, és egyben edzőm is. Mondtam én, hogy családias a légkör... - Lassan fel is nyergelheted. - veregette meg a vállam, miközben elsuhant mögöttem. - Ma lehet kimegyünk terepre. Attól függ mennyien leszünk! - kiabált még utánam, majd eltűnt a folyosó másik végén.

- Hallottad ezt, nagyfiú? - bújtam lovam érdeklődő fejéhez. - Végre megint szabadon vágtathatunk!

*****

Fáradtan vágódtam be a lépcsőház bejáratán. Habár gyerekkorom óta űzöm rendszeresen ezt a sportot, az egésznapi lovasmunka mindig teljesen kifárasztott.

Felsóhajtottam, amikor megláttam mennyi lépcső vár még rám. Bárcsak már a forró fürdőt vehetném!
Végül felküszködtem magam a 3. emeletre, és hosszas kulcs kutakodás után, beléptem a kislakásunk ajtaján.

Sötét volt. Csupán a konyhából szűrődőtt ki némi mesterséges fény, és persze a finom illatok is megcsapták az orrom.

- Megjöttem! - kiáltottam el magam, miközben a falnak támaszkodva próbáltam leküzdeni magamról a cipőimet.

- Szia, kicsim! - pillantott ki a folyosóra édesanyám. Majd nevetve visszadugta a fejét a konyhába... el tudom képzelni milyen leharcoltan néztem ki.

- Mi jót csinálsz? - léptem végül én is be a kicsiny helyiségbe. Nem volt nagy lakásunk, de kettőnk részére tökéletesen megfelelt... Igazából fura is lenne számomra, ha máshol laknánk, vagy esetleg többen lennénk. Fiatalabb koromban sokat töprengtem ezen, akkor úgy gondoltam jó lenne, ha kapnék egy mostohaapát, vagy inkább egy igazit. De mára semmilyen férfi kedvéért nem adtam volna azt, hogy kettesben élhettem anyukámmal, valahogy ezáltal sokkal erősebb és bizalmasabb kapcsolat alakult ki kettőnk között.

Anya rám nézett a tűzhely fölül, egész arca ragyogott a mosolyától. Biccentett a fejével a szekrény felé, hogy terítsek meg. Én pedig vidáman ugrottam. Farkaséhes voltam.

- Csak nem borsófőzelék! - szippantottam egy mélyet az ínycsiklandó illatokba. - A kedvencem! - nyaltam meg a szám szélét, és vettem elő minden kellékből két darabot.

- Tudom. - forgatta meg anyum a szemeit. - Azért csináltam. - vette le a tűzről az edényt és figyelte, ahogyan előkészülök.

- Képzeld, ma kimentünk terepre! Olyan jó volt! - lelkendeztem. - Azt mondta keriapu, hogy Dante-val egymásnak lettünk teremtve. - huppantam le a szokásos székemre, és figyeltem, ahogy anya elém helyezi a vacsorát.

- Én ezt már akkor tudtam, amikor megvettük, ő meg csak most jött rá? - vicelődött. Amin én is elmosolyodtam. Sosem felejtem el, amikor egy betöretlen fiatal csikót láttam meg az egyik karámban, azonnal beleszerettem! Igaz, hogy elég hosszú utat tett meg a vele való kapcsolatom, hogy mára ilyen bizalom legyen kettőnk között, de mindenképpen megérte!