Bizalom... {1.}

4. *Különkiadás*

Dani szemszöge:

Idegesen ropogtatom a nyakamat, miközben felnyergeljük a lovakat Borival. A lány felnevet, ahogy rám néz, én pedig riadtan kapok a zsebemhez. Rájött? Lebuktam?

- Fordítva tetted fel a nyerget! - csóválja a fejét, és segít visszacsinálni a hibámat. - Hol jár a fejed? - mondja kedves dorgálással és ad egy lopott puszit az ajkaimra.

- Te tehetsz róla! - vágom rá azonnal. - Teljesen elcsavartad.. - újból felkacagott, én pedig kicsit nyugodtabban fújtam ki a levegőt. Hatalmas stressz volt az utóbbi heteim. Annyit kellett szervezkednem és gondolkodnom, hogy minden a lehető legjobban klappoljon, hogy azon csodálkozok, hogy csak annyit rontottam el, hogy fordítva nyergeltem fel Sólymot.

- Olyan régen voltam már terepen... - sóhajtott fel a lány, és simított végig a lova sörényén. - Jó, hogy kitaláltad! - intézett felém egy hálás mosolyt, majd ugrott fel Dante hátára. Követtem a példáját, majd szép lassan elindultunk a megadott útszakaszon.

Az utóbbi hónapokban rengeteg edzés és verseny áll mögötte, de mindenképpen megérte, mert így lehet az, hogy a felnőtt, női magyar díjugrató bajnok mellett ügethetek. Valójában én egyáltalán nem csodálkozok ezen, mert a fekete szépséggel elképesztő harmóniát alkotnak, mikor együtt vannak. Büszke vagyok rá, és tudom, hogy teljes mértékben megérdemelte.

Sosem felejtem el Feri és a többiek reakcióit, mikor látták teljesedni, amit én mindig is tudtam. Janka a férfi örökös favoritja - aki, mint utólag kiderült végtelenül szerelmes volt belém - nem is egy versenyen volt az ellenfele, de valójában sosem tudta, még csak meg sem közelíteni a barátnőm helyezéseit. Ebből kifolyólag volt egy kis összezördülésem Bori apjával. Nem éreztem korrektnek, hogy sokszor nem ismerte el elég jónak a lányát a versenyeken. De végül is Bori megmutatta mindenkinek mire képes!

Most pedig, hogy végre van egy kis szabadidőnk, azt hiszem ideje kézbe vennem az életünket. Befejeztem a sulit, és habár nem akartam elfogadni, de Bori nagynénjéék lovardájában dolgozom, mint könyvelő. Én rendezek minden papírmunkát, marketinget és üzleti dolgot. Bandi azt mondta örül, hogy végre van valaki a családban, aki szereti a matekot és ért is hozzá. Nem mondtam neki, de nagyon jól esett, hogy családtagnak tekint.

Amit viszont sajnálok, hogy mivel fent dolgozok és élek Pesten, ezért elég kevés időm jut a nagyszüleimre. Persze szinte minden nap hívom őket, de néha úgy érzem cserben hagytam őket, hogy nem vagyok mellettük. Mondjuk azt mondták, a szomszédék és egyben nászék mindenben segítenek, és ennek nagyon örülök. Ha volt is az utóbbi időben nézeteltérésem Ferivel, azért azt pontosan tudom, hogy helyén van a szíve.

- Hé, Spániel! Figyelsz rám? - felocsúdtam barátnőm gúnyos hangjára, és megráztam a fejem. Nem a múltban, a jelenben kell lennem.

- Persze, Szénabála! - nyújtottam rá nyelvet, és ugrattam vágtába a lovamat. Hallottam, hogy nevetve utánam eredt, és akármennyire is szerettem a fehér lovat, tudtam, hogy Danteval nagyon hamar utol fog érni.

Belovagoltam az erdőbe, a számomra ismerős, de a lánynak ismeretlen úton, így egy kis előnyhöz jutottam. Mikor kiértünk a fákból, egy hatalmas, tükörkék tó partjára érkeztünk. A lovammal épp hogy begázoltam a vízbe, majd az éppen megérkező, meglepett lány felé fordultunk.

- Hát ez...? - nézett körbe hüledezve, miközben ajkán lassanként egy hatalmas mosoly kúszott fel.

- Tudom, hogy ez nem a mi régi, titkos tavunk, ahol elraboltad a szívemet... - kezdtem bele a már jól begyakorolt monológomba. - de remélem legalább egy kicsit emlékeztet téged az első randinkra. - Bori arca elnyúlt a meghatottságtól erre a gondolatra, és kedves mosolya bátorsággal töltött el. - Valójában én már akkor tudtam, és úgy érzem most már el is jött az idő rá... - azzal kihúztam a zsebemből egy dobozt. Sólyomnak pedig jeleztem, így az szépen térdre ereszkedett.

Bori a szájához kapta a kezét, miközben az enyémek remegve próbálták kinyitni a dobozt, de nem sikerülve csak hebegve folytattam a beszédemet.

-Egyetlen, igaz szerelmem... Nehéz Borbála... hozzám jössz fe - de mielőtt befejezhettem volna, az alattam lévő állat a vizes talaj miatt megingott, én pedig szépen lefordultam a hátáról. Hatalmas csobbanással érkeztünk a bokáig érő vízbe, miközben Bori sikoltva ugrott le Dante nyergéből. Basszus! Hogy erre nem gondoltam! Mekkora égés...

- Jaj, istenem! Dani! - kiáltotta, és gázolt ő is be hozzám. Szerencsémre a ló nem rám esett, és az életemnél is jobban féltett dobozka sem került ki a szoros markolatomból, de az biztos, hogy nem úsztam meg szárazon. - Te idióta! - térdelt mellettem nevetve a lány, miközben a boldogság könnycseppjei buggyantak ki a szeméből. - Hozzád megyek anélkül is, hogy agyon nyomnád magad! - én is felnevettem őszinte válaszán, már csak azért is, mert így végre megtudtam a választ arra, amit még teljesen fel sem tudtam tenni.

- Még az a szerencsém! - ültem fel, és vontam az ölembe a lányt. Most már biztos kezekkel tudtam kipattintani az ékszertartót, majd kivéve belőle az ujjára húztam egy egyszerű, de annál értékesebb eljegyzési gyűrűt.

- Gyönyörű... - szipogta meghatottan és nézte az immáron meggyűrűzött ujját.

- A nagymamámé volt. - pusziltam le az arcáról a sós cseppeket. - Mindenképpen azt akarta, hogy ezt adjam neked. - homlokom az övének döntöttem, és mélyen belenéztem angyali tekintetébe.

- Komolyan? - kérdezte, miközben próbálta lenyugtatni a háborgó érzelmeit. - Tudták? Áldását adják ránk?

- Persze. - mosolyodtam el a bizonytalanságán. Mintha nem tudná, hogy a nagyszüleim odáig meg vissza vannak érte. Főleg mami szereti, amikor együtt süthet a menyével... - Nagyon örülnek nekünk! - adtam egy gyors csókot az ajkaira.

- Szeretlek! - ölelt magához. Én pedig ugyanezt suttogva neki szorítottam magamhoz. Valami nem változik... még pedig azaz őszinte szerelem, amivel egymást szeretjük.