8.-rész

290 10 0
                                    

-Szia Bill! Tom merre van? Kérdeztem érdeklődve.
-Nemtudom asszem boltba ment. Mondta majd rám mosolygott.
-Ja jó, én szerintem el megyek fürödni. Mosolyogtam vissza.
Erre Bill már nem mondott semmit csak nézett.

Én fel mentem és vettem egy fürdőt, elég nagy volt a kád 2 személyes volt. Megcsináltam habosra majd beleültem, becsuktam a szemem és csak élveztem a forró vizet.

Egy kis idő után éreztem egy másik testet szembe velem. Na ki volt az? Hát Tom.

-TOM?! Sikítottam, de Tom befogta a szám és a fülembe súgta.
-Shh nyugi. Mondta majd az ölébe húzott.
-Tom! Nem nem és nem. Megpróbáltam kimászni az öléből, de nemsikerült.

Nem válaszolt csak belém helyezte, és el kezdte mozgatni bennem. Halk nyögések hagyták el a számat, ami Tomnak tetszett ezért gyorsított.

Miután végeztünk kiszálltunk, megtörölköztünk és kimentünk a fürdőből. Ezután Tom is összepakolt és el mentünk aludni mivel már este volt.

Befeküdtünk az ágyba, behunytam a szemem majd meghallottam, hogy el kezd esni az eső. Majd egy kis idő után már nagy vihar lett.

-Hé Tom, félek..mondtam elhaló hangon.
-Itt vagyok kislány. Suttogott majd magához húzott szorosan. Én pedig a mellkasára döntöttem a fejem, és elnyomott a mély álom.

Reggel korán keltünk az utazás miatt, elkészültünk és bepakoltunk a kocsiba majd elindultunk a reptér felé.

A reptéren még egy kicsit vártunk beültünk a kávézóba és beszélgettünk.

-Szóval ti a kádban? Kérdezte kuncogva Bill.
-Ja mi? Ohm igen.. mondtam szégyenlősen.
-Kicsit sem voltatok hangosak. Mondta nevetve Georg. Gustav csak szúrós szemmel nézett.
-Amúgy menjünk, mert nemsokára felszáll a repülő. Jelentette ki Bill.
-Jó. Mondtuk egyszerre.

Össze szedtük a cuccaink, és elindultunk a repülő felé. Fel pakoltuk a bőröndöket és leültünk a helyünkre. Bill Gustaval ül, Georg valami csaj mellé került, én pedig Tommal ültem. Az út 4 órás volt, ezért én a felénél elaludtam, aztán 2 óra alvás után arra keltem,hogy Tom beszél hozzàm.

-Hé kislány kelj fel 5 perc és leszállunk! Mondta majd megfogta a combom.
-Mhmm oké. Suttogtam vissza neki, erre ő csak mosolyogni kezdett.
-jó nagy lesz az ágyunk. Súgta a fülembe perverzen Tom.

Én csak oldalba löktem és bekapcsoltam az övet.

***
Miután leszálltunk, felszedtük a bőröndöket és le intettünk egy taxit. Beszálltunk és elindultunk a hotelba, én Tom és Bill között ültem Bill mellett még ott ült Gustav és Georg ült elöl. Kb 30 perc volt mire oda értünk a szállodába ami nagyon szép volt.

Georg fizetett amíg mi kiszedtük a cuccainkat hátulról, majd el is indultunk a portáshoz. Egy kb 20 éves lány lehetett, nagyon kedves volt.

-Sziasztok, milyen névre foglaltatok? Kérdezte mosolyogva.
-Tokio Hotel, és 4 szobát. Mondta Bill majd vissza mosolygott.
-Rendben, itt vannak a kulcsok. Nyújtotta át Billnek a csaj.
-Köszönjük. Mondtuk egyszerre öten és elindultunk a lift felé.

Beszálltunk a liftbe, Georg megnyomta a "VIP" gombot ami fel is vitt minket a legfelső emeletre. Miután megtaláltuk a szobáinkat elköszöntünk egymástól és megbeszéltük, hogy 2 órát kap mindenki aztán megyünk vacsorázni. Mind a három fiú eltűnt a szobákba, mi Tommal kipakoltunk aztán leültünk az ágyra.

-Tényleg jó nagy az ágy. Mondtam, közben egy kis mosolyra húztam számat.
-Mondtam, nem próbáljuk ki? Kérdezte perverzen.
-Majd vacsora után, mivel 1 óra volt a kipakolás és nekem el is kell készülnöm és neked is! Mondom szigorúan.
-Naa de csak egy rövidet. Mondta boci szemekkel.
-Nem, majd este nagyfiú. Felálltam és el mentem fürödni.

Hajat mostam, majd miután végeztem vele megszárítottam és raktam fel sminket. Nem akartam nagyon sokat, szóval csak egy kis szempillaspirált, tust és egy vörös rúzst raktam fel. Majd kimentem és kiválasztottam egy ruhát a vacsorához. Egy fekete testhez álló ruhát választottam, amit egy vörös magas sarkúval párosítottam. Mire kész lettem Tom is készen volt.

Tomon egy fekete ing volt, és egy fekete baggy jeans. Persze a fekete fejpánt és fehér sapka se maradhatott el. Kimentünk majd össze szedtük a fiúkat. Billen egy kék ing volt és egy fekete baggy jeans, de nem olyan bő mint Tomé. Illetve a haját kivasalta, és volt rajta egy ezüst nyaklánc is. Georgon egy fekete rövid ujjú volt, és egy fekete farmer. Gustavon pedig egy fehér póló volt és egy zöld farmer.

Le mentünk a hotel éttermébe, és helyet foglaltunk. Ki jött egy pincér fiú, majd kértünk kaját és innivalót. Amíg nem jött a kaja beszélgettünk, és egy 20 perc alatt ki is hozták a kaját. Ugyan az a fiú volt aki elöbb volt itt, majd amikor lerakta elém a tányért láttam hogy valamit alá rakott, majd rám kacsintott.
Tom is látta, de neki ez nagyon nem tetszett ezért vissza hívta.

-Segíthetek még valamibe? Kérdezte kedvesen a fiú.
-Igen, abban, hogy békén hagyod és többet rá se nézel. Értetted? Kérdezte Tom idegesen.
-Mert ki vagy te mond meg. Mosolygott a fiú.
-A barátja, és lassan az több is lesz. Mondta gúnyosan Tom. Én csak döbbenten figyeltem és amikor ezt mondta Tom akkor lefagytam.
-Oh akkor bocsánat, sajnálom nemtudtam. Mondta a fiú majd elment.

Ezután ettünk és felmentünk a szobánkba. Tom becsukta mögöttem az ajtót, utánam jött és felemelt, majd le dobott az ágyra. Megpróbált megcsókolni, de én nem hagytam magam és elfordítottam a fejem.

-Tom, mit értettél az alatt, hogy "és lassan az több is lesz?" Kérdeztem félénken.
-Hát hogy lassan nem csak a barátnőm leszel, de majd meglátod. Mondta majd megcsókolt.

                         Sziustok!🫶🏻
Bocsanat hogy nem raktam ki részt. Igyekszem csak volt valami ami miatt nem volt kedvem, és el is felejtettem kirakni. Legyen szép napotok!❤️‍🩹🫶🏻

Biztos meg akarsz ismerni..? / - Tom Kaulitz Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang