Május 23
Nem tudom pontosan hány órakor volt egy rossz álmom az exemmel. Össze vissza forgolásszodtam és kapáltam.
-Hé hé. Em. Nyugi csak egy rossz álom.- hallottam meg Carlos hangját mikor sikerült kirángatnia az álmomból, majd magához húzott és a hátamat simogatta. Ekkor vettem észre, hogy sírok. De azt is észrevettem, hogy a közelében biztonságban érzem magam. - Itt maradok veled, ha akarod.- mondta mire bólintottam egyet. Ezután elhelyezkedtünk. Nem sokkal később el is aludtam újra. Mikor felkeltem Carlos már nem volt ott mellettem. A fejem meg mindjárt szétszakad. Miután összeszedtem magam lementem a konyhába, ahol már mindenki ott volt.
- Jó reggelt- köszöntek.
- Jó reggelt.- mondtam, de volt benne valami, amit már régen volt.
- Ezt vedd be.- adott Carlos egy fájdalomcsillapítót, majd miután megköszöntem be vettem.
- Azt terveztük, hogy elmegyünk egy kicsit a városban és arra gondoltunk te is jöhetnél velünk.- mondta Lando.
- Menjetek nélkülem. Én nem akarok menni.- mondtam egy kicsit ellenszenvesen. Igen ismét elkezdtem eltaszítani mellőlem mindenkit.
- Peddig nem megyünk el nélküled.- mondta Lando. Anyám már itt furán nézett rám.
- Engem nem érdekel, hogy mentek-e vagy nem. Én akkor sem fogok menni. És ha most megbocsátotok elvonulok.- mondtam, majd választ meg nem várva vissza fel mentem a szobába és bezártam az ajtaját. Kopogtak rajta, de nem nyitottam ki. Még anyámék is próbálkoztak. A gombóc már ott volt a torkomban. Nagy nehezen rávettem magam, hogy megnyissam az üzenetét. Bár lehet, hogy megbánom majd.
Dylan: Szia. Tudom most valószínűleg a hátad közepére sem kívánsz, de szeretnék veled lenni. Veletek lenni. Hiányzol és eskü megváltoztam és sajnálom amit tettem. Remélem meg tudsz bocsátani és találkozhatunk élőben is.- mikor ezt olvastam végleg eltört a mécses. Először nem akartam visszaírni, de aztán a kezeim maguktól életre keltek.
Én: Szia. Nem fogok egy esélyt sem adni neked még egyszer. Csak, hogy tisztázzuk én meg nem. Amit a legjobban bánok az az, hogy miattad abbahagytam azt amit szeretek. Ha lehet ne keress többet.
Dylan: Figyelj itt vagyok Barcelonában és tudom, hogy te is itt vagy, mert tegnap este láttalak. Csak legalább találkozzunk. 3- kor a pályánál leszek. Várlak majd.
Mikor félre raktam a telefonom pont akkor kopogtak az ajtón, majd anyám szólalt meg.
- Kicsim. Hoztunk neked ruhát . - mondta, majd egy kis gondolkodás után kinyitottam és miután elvettem anyámtól vissza bezárkóztam és átöltöztem. Már kezdtem egy kicsit éhes lenni, így lementem a telefonommal a kezembe a konyhába, ahol Carlos, Charles és Charlotte beszélgettek, de amikor megláttak abbahagyták.
- Jól vagy?- kérdezte Charlotte.
- Ja- mondtam egyszerűen. Ekkor megcsörrent a telefonom így megnézem ki az. Mikor megnéztem, hogy ki az kicsit lefagytam. Dylan volt az. Igy kinyomtam és zsebre vágtam. De ismét nekiállt csörögni.
- Nem veszed fel?- kérdezte Carlos.
- Nem . - mondtam egyszerűen és leültem egy üres székre.
- Figyelj. Nem bántásból, de beszélgettünk a többiekkel és egyetértettek azzal, hogy valami nincs rendben. Mármint tegnap kedves voltál most meg nem nagyon. Mi aggódunk érted. - mondta Charles mire a másik kettő bologatott.
- Minden rendben van.- mondtam picit dühösebben. Ekkor ismét megszólalt a telefonom, de nem foglalkoztam vele.
- Ne hazudj légyszi.- mondta Charlotte.
- Félek, hogy bekövetkezik a múlt és pont úgy reagáltam erre mint amikor szakítottunk. Vagyis mindenkit ellökők magam mellől.- mondtam egy kicsit szomorúan, majd megint éreztem a csomót a torkomban.
- Az álom miatt?- kérdezte Carlos.
- Is - mondtam, majd elsírtam, magam.- Nekem ez nem megy- mondtam, majd kifutottam. A nappaliban megláttam anyámat, de nem érdekelt. Mentem megint a saját fejem után és ismét az utcán találtam magam. Nem tudom meddig mentem amikor egy padra leültem és sírtam. Egyszer csak megéreztem a derekamon egy kezet mire felnéztem. Carlos volt, aki az egyik oldalamon ült, de nem volt egyedül. Charlotte ült le a másik oldalamra, Charles pedig elém guggolt.
- Bármi történt nekünk elmondhatod.- mondta Charlotte, mire ránéztem és összeszedtem magam.
- Ma reggel megnéztem a telefonom és észrevettem, hogy az exem írt. - mondtam, majd megkerestem a beszélgetést és megmutattam nekik.
- Tudod mit. Menj el. Mi ott leszünk és segítünk lerázni.-mondta Charles, mire Carlos furán nézett rá.
- Ez nem ilyen egyszerű. Félek, ha újra látom akkor tényleg visszaesek arra a pontra ahonnan úgy 2 év kellet, hogy kimásszak. - mondtam.
- Oké. Mond el az egészet, hogy mi történt és hogy mi miatt jutottunk odáig. Majd utána döntünk, hogy mi legyen.- mondta Charles.
- Oké. Szóval Dylannel még 2015 év elején ismerkedtem meg. Ekkor még csak barátok voltunk. Nagyon nem is volt időm, mert majdnem mindig utaztam. De szerettem. Aztán 1 év múlva összejöttünk . Az elején támogatott abban amit csinálok, de aztán elkezdett velem veszekedni, igy miután véget ért a szezon otthagytam az egészet. Azt hittem így majd megoldódnak a problémáink. Ez egy ideig igy is volt. Egészen addig amíg be nem fejeztem 17-ben a sulit és elkezdtem dolgozni. Utána az volt a baja, hogy nem vagyok otthon sosem. Ezt egy évig tűrtem, majd felmondtam, mert nem bírtam tovább azt amit csinál. Ezután kezdett anyám aggódni értem, de ránk hagyta. Aztán 18 végén úgy döntöttem, hogy véget vetek az egésznek és szakítottam vele. Ezután költöztem Madridba a barátaimmal. Úgy terveztem, hogy 19-ben, majd mindent újrakezdek amit miatta abbahagytam, de mikor már összeszedtem, magam annyira, hogy tényleg újra kezdjem ismét megjelent. Pontosan ugyan azzal a szöveggel, mint most. Ugyanúgy találkozóra hívott, amire én naiv elmentem. Ebből az lett hogy újra összejöttem vele. Nem sokkal ezután összeköltöztünk. Két hónap múlva nem tudom honnan jött haza, de volt benne egy kis alkohol. Elhordott mindennek és megvert. Kórházba kerültem miatta. Ekkor mondta anyám először el a véleményét róla és, hogy aggódik miattam, meg hogy jobb lenne ezt a kapcsolatot végleg lezárni mielőtt késő nem lenne, de én féltem tőle ezek után és nem mertem szakítani vele. Miután kikerültem a kórházból úgy tűnt minden rendben van. Olyan volt mint amikor megismertem. De akkor még nem tudtam mi jön ezután. Aztán 20 áprilisban ismét megvert, de jobban mint ezelőtt. Ekkor jöttem rá, hogy anyámnak igaza volt. Ha akkor szakítok vele akkor nem történt volna meg az amit senkinek nem kívánok. Mikor ez történt 6 hónapos terhes voltam. A kórházban próbálták megmenteni, de nem sikerült. Elvesztettem. Ezután szakítottam vele. Nem tudja, hogy elvesztettem a magzatot. Aztán vissza költöztem a barátaimhoz. Annyira levoltam törve, hogy nekiálltam inni, mindenkit eltaszítottam magam mellől. Még anyámat is. Aztán úgy 3 hónap múlva besokaltak a barátaim és leültek velem elbeszélgetni. De ez kellet ahhoz, hogy befejezem azt amit akkor csináltam és szépen lassan eljussak idáig. Van egy állásom, ami tetszik és ja. Azóta ez volt az első, hogy jelentkezett.- mondtam sírva, mire mindhárman megöleltek egyszere én meg nem kaptam rendesen levegőt, de jól esett.- Nem kapok levegőt.- mondtam.
- Bocsi-mondták egyszerre.
- Ha nem akarsz elmenni, akkor nem muszáj. - mondta Carlos. Erre megráztam a fejem.
- Amúgy milyen szezont hagytál abba?- kérdezte Charles.
- Majd egyszer elmondom. - mondtam. Ekkor megrezzent a telefonom.
Itt a következő rész. Remélem tetszik.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Story of my life. ( Carlos Sainz Jr. ff.)
Fanfic- És mi van veled?- kérdeztem és reménykedtem, hogy nem tesz megjegyzést arra, hogy leraktam, de tévedtem. - Nem sok. A lényeget már tudod. Ja és gondolkoztam azon, hogy visszaköltöznék ide. Amúgy, ami a tegnap estét illeti. Csak nem egy sráccal vol...
