Lidércek szökésben de te mellettem vagy

Lidérces állmok világa!

Lidérces állmok kerítettek maguk közé. Megszabadulni nem tudok tőlük. Egyre jobban rettegek minden kis négyzetnyi napsugártól s ha leszáll az est kitőr belőlem ez az egész. Ha elalszok egy olyan világba kerülök melyet nem ismer az emberiség. Lidércekkel teli vidék, hátborzongató, süvítő szél s lidércek. Emberi húst rágnak melyet most frissen kaptak egy álomba szenderült ember személyében. Felmerül a kérdés: Belőlem is így táplálkoznak? Hmm ki tudja! Reggel arra kelek, hogy bátyám Cameron ráz azzal a mondattal, hogy csak egy rossz álom volt. Nem tudom mit mondjak. Most az egyszer hálás vagyok neki. Szépen lassan lenyugszok s rájövök ez így nem mehet tovább. Teljesen elment az eszem. Kipattantam az ágyból felöltöztem, sminkeltem, fésülködtem és mentem a suliba. Mikor beértem mindenki szépen hangosan köszönt. Cameron eközben a haverjaival beszélgetett. Bementem a terembe s leültem Sidney mellé.

-Szia csajszi hallod olyan dögös pasi jött ma a sulinkba.-Mondja tök izgatottan mintha a drága "barátnőmnek" bármi is összejönne ilyen téren.

-Hello. Hát örülök neki csajszi de most pont nem ez érdekel.-Mondtam rezzenéstelen arccal és monoton hangon.

Elkezdődött az óra. Órák hosszat rajzoltam azokat a lidérceket melyeket álmaim világában látni véltem. Matekon, föcin, kémián, nyelvtanon mely dupla óra volt és rajon. Elindultam haza s mikor beléptem az ajtón fiúk tömkelegével álltam szemben. Meglepődtem de mivel nem voltam jó kedvemben s semmi kedvem nem volt jópofizni megint sikerült összeveszni bátyámmal.

-Nagyon szuper lehet haza takarodni!-Mondta flegmán.

-Te ne rakd ki a barátaimat a házból!-Mondja fennhangon bátyám majd előlép a fürdő felöl két legjobb haverjával Taylorrel és Jackel. Mikor meglátom Jacket lehervad az a kis mosoly is arcomról mely ott marad még a rajztanár frappáns beszóládai után.

-Te meg főleg fáradh ki az ajtón!-Álltam oda Jack elé aki egy kaján mosoly kiséretén belül egy kósza hajtincset fülem mögé türt.

-Álj le és ne gyere a közelembe! Utállak mindannyiótikat!-üvöltöttem majd felmentem birodalmamba.

Már 2 órája a szobámban ülök és magolom a töri témazáró dolgozatra az anyagot. Nem megy! Nem tudok tanulni! Próbálkozok de nem sikerül koncentrálni. Folyton azok a fekete szörnyek járnak gondolataimban s mikor már elkalandozok bennük rájövök nem kéne. Elvetettem a tanulás gondolatát s be feküdtem az ágyba olvasni. Este nyolcat ütött az óra mutatója. Elvégeztem szokásos rituálémat majd bedöltem az ágyba és csak remélni tudtam nem jön rám megint a lidérces álom. Tévedtem s a reményem álmom első pillanatában elveszett. Lehunytam kicsiny szemem ebben a pillanatban a másvilág kapujában álltam. Bementem azon s szembe találtam magam 3 elég nagy méretű lidérccel. Megláttak s felém közeledtek de nem tudtak. Védőpalj állta utjukat. Aztómatikus védelem. Erről már tudok egy jó ideje. 13 éves korom óta tudom hogy különleges vagyok. Bármikor támadás következett előre tudtam honnan s mikor kezdődik. Olyasmi mint a jövőbe látás csak jobb. E mellett a képességem mellett ott van a varázserőm melyet akármire fel tudok használni de a mi világunkban nem merem. A lidércek mérgelődve próbáltak áttörni pajzsomon. 7.próbálkozás alkalmával se sikeredett nekik ezáltal felszívódtak világukban. Sétáltam s éreztem hogy valami baj van a közelben. Megérzésemet követve adtam be derekam és mentem. Mikor oda értem láttam hogy egy vétlen kisbaba van a lidérc világ kellős közepén. Védőpajzsal körülöttem mentem a közelébe s próbaltam nyugtatni védőpajzsom belselyébe zárva már nem eshet bántódása. Már vagy 4-5 órányi gyaloglásnak érzem amit megtettem s emellett én még cipeltem a kisbabát is. Reggel megin eltűntek az állmok ezáltal felkeltem. Szokásos reggeli rituálém után lementem s apa a konyhában ült.

-Jóreggelt kincsem! Minden rendben egész éjjel sírtál,sikítottál s nem mellesleg üvöltöztél.-Mondta nekem félő fejjel.

-Igen mindden a legnagyobb rendbe csak rosszat állmodtam-Mondtam rezzenéstelen arccal majd táskámat és cipőmet felvéve fogtam magam és elindultam suliba.