"Lenni, vagy elveszni hagyni?"

~4. Elkezdődik~

Hermione az éjszaka folyamán szintén ziláltan ébredt fel az álmaiból. Ő maga is ugyanazt álmodta, mint az ébenfekete hajú professzora. Hálát adott az eszének, hogy lefekvés előtt a baldachinos ágyára hangtalanító bűbájt küldött. Biztosan felébresztette volna az egész griffendélt haláltól való rettegésének sikolyával.

Szerencsétlen lány a nap kezdetén, iszonyatosan fáradtan, nyomottan szállt ki az ágyból.
Álmai minden csepp energiáját elvették tőle. Felállt és nem mozdult sehová, mint aki valamin törné a fejét. Bár az igazság közel sem állt ahhoz ahogyan érzett. Testileg, ahogyan lelkileg is lefáradt az álomtól. Mozdulatai annyira lassúak voltak, hogy talán egy lajhár is megirigyelte volna.

Nagy nehezen összekapta magát, felöltözött, fogat mosott és elindult reggelizni a nagyterembe. Nem várta meg míg barátai elkészülnek, úgy érezte jobb, ha addig letudja a reggelit, míg kevesen vannak nagyteremben. Azonban nem ő volt az egyetlen aki ezt a gondolatot követte. Hermione ahogyan belépett az óriási helyiségbe, rögvest kedvenc, megszokott helyéhez igyekezett. Jó pár diák köszönt neki, de mintha nem lett volna teljes önmaga, észre sem vette.

Se lát se hall! Akár akit elbűvöltek. A földet bámulva sétált. Szempárok sokasága szegeződött a lányra, ám mégsem perzseltek annyira, mint a bájitalmesteré. Arra ő maga is felfigyelt.
Majdnem a helyére ért amikor Perselusra nézett, egyenest a szemeibe.

Esküszöm, hogy megvédelek! Bármi áron! -rémlett fel a lánynak az álmából.

Jóleső bizsergés kerekedett fölé, majd olyan gyors váltás lett úrrá rajta, hogy az már hihetetlen! Leverte a víz, az ereje elszállt egy pillanatra s aztán Hermione eszméletét vesztette. Piton, Dumbledore és Mcgalagony rögtön a lányhoz siettek, akit addigra már körbevettek a roxforti diákok.

***

  - Én még ilyet nem láttam, Albus! Több évtized pályafutásom alatt egy ilyet sem! -fakadt ki a gyógyító asszony.
  - Nyugodjon meg, kedves! Hermione erős boszorkány, nem lesz semmi baja. -felelt mosollyal az arcán az őszhajú igazgató, ámbár tekintete kétséget vont maga után.

  - Nem! Bármit csinálok vele, egy másodpercre sem javul az állapota! Azt hiszem elbuktam, mint gyógyító.. -az igazgató, Mcgalagony és Piton szólásra nyitották az ajkaikat, de Madam Pomfrey beléjük fojtotta a szót. - Lázas, hiába izzad, nem hűti a testét. Nem tudom felébreszteni sem varázsigével, sem bájitallal! Nem beteg, meg sem átkozták. Mégis mi a fene lehet Granger kisasszonnyal?! -könny csordult ki az asszony szemeiből.
  - Nem tudom.. -egyszerre felelték a professzorok.

Kereken egy órát tanakodtak, találgattak, könyvekben megoldást kerestek a lány bajára, de hiába. Mindent ki kellett zárniuk valamilyen indok miatt. Például, hogy az erei nem duzzadtak meg, vagy a bőre nem volt sötét x, y helyen valamiféle méreg miatt és így tovább.

  - Mégis mi lehet vele? -ha a diákjai látják így, biztosan a Szent Mungóba utaltatták volna magukat. Perselus Pitonon kifogott egy ügy, amire nem tud megoldást keríteni.
A professzor gondolt egyet, majd megfogta a lány csuklóját annak pulzusa ellenőrzése miatt.
Ennek hatására Hermione arcáról eltűnt a vörösség, ez nem mást jelentett, mint a láznak az eltűnését.

Kinyitotta azokat a szép őzike szemeit.
A bájitalmester úgy engedte el Granger jobbkezét, mintha megégette volna.

Hogy te neked is akkor kell észhez térned, amikor hozzád érek! De még az ártatlan tekinteted is kell hozzá.. Átkozott nőszemély! A fenébe is! Minek néz ilyen sejtelmesen Dumbledore? Valamit tud? Vagy valamit kreál az agyában? Remélem nem valami badarságot, amit rám akar erőltetni.. -mint gondolataiból kiderült, már elege lett a mai napból.