"Lenni, vagy elveszni hagyni?"

~6. Veritaserum~

Négy nap telt el azóta a bizonyos incidens óta, hogy Perselus Piton, találkozott Hermione Granger melleivel. Azután mind a ketten kerülték a másik tekintetét, még csak egymáshoz sem szóltak, semmikor sem. Pitont -ugyan nehezen vallotta be, de ez zavarta. Hiányzott neki, hogy a lány mindig mindenbe beleüti az orrát, vagy éppen vitába száll a professzorral. Hirtelen ötlettől vezérelve, a professzor enyhe bosszút akart állni a lányon, amiért kerüli és mert éjszakánként a gondolataiban kísérti. Megfigyelte már. Mindketten hamarabb érkeznek enni, mint a többi diák, vagy tanár. Éppen ezért mert magával a bájitalmester veritaserumot vinni, hogy majd a tudálékos kis boszorka teájába csempésszen egy-két cseppet a szérumból. Magával vitt még egy könyvet is amit ő maga írt a bájitalokról. Jól tudja, hogy imádja a bájitalokat, ezzel pedig tökéletesen elvonhatja a figyelmét, legalább addig míg cseppent a teába. Így indult hát el a pincéből a nagyteremig meg sem állva. Fekete talárja csak örvénylett utána. A terve tökéletes, hibának helye sincs benne.
Amikor ő bekanyarodott, Granger akkor lépett be a nagyterembe. Pár lépés után ő is megérkezett és a lány mellé sétált.
Szétnézett, se több, se kevesebb, mint két diák ült bent, azok is a mardekár asztalánál. Pont Granger háta mögött így nem láthatják mit akar.

- Miss Granger. -szólította meg, mire az összerezzent.
Négy napig még csak össze sem szidott, most meg mit akarhat??
- Igen professzor? -fordult hátra, de addigra Perselus leült a jobbjára.
A bájitalmester ismételten körbenézett, nem jött diák.
- Nézze csak. -vette elő a talárja zsebéből a fekete, kemény borítós könyvet.
- Mi ez? -kíváncsian kérdezte a könyvre nézve.
- Könyv. Mi lenne, Granger? Pillangó, mindjárt elrepül! -gúnyolódott, mire a két mardekáros fiú szórakozottságukban horkantottak egyet. - Nyissa ki és nézzen bele.

Hermione elfordult teljes testével az asztaltól és az ölébe rakta a könyvet. Nem akarta az asztalnál lerakni, nehogy maszatos legyen.

Itt az idő.. -sürgette meg magától.

Óvatosan, hangtalanul nyúlt a zsebébe. Elővette a fiolát, enyhe pattintás kíséretében sikerült levenni a tetejét, amit azzal leplezett, hogy a kezével dobbantott hasonlót. Három csepp került a teába, egy cseppel több, mint amit tervezett. Magában vállat vont, majd azt gondolta annál jobb. Kihúzza majd belőle a mocskos kis titkait, egytől akár százig. A professzor felállt és Grangerre nézve annyit mondott "azért egyen is, ne csak olvasson." Ezt követően ő elment a tanárok asztalához, ahol megszokott helyét elfoglalva hozzáfogott az étkezéshez.

Miután befejezte a bájitalmester, még tájékoztatta a lányt arról, hogy vacsora után rögtön jöjjön a büntetőmunkára.
Szerencséjére a lány elég szótlan volt vacsoránál. Ezt jól kitalálta a varázsló, hiszen Hermione gondolatai a könyv körül forogtak és nem igazán figyelt a barátaira.

Alig tíz perc múlva, Granger kopogtatott Piton irodájának ajtaján.
Perselus kinyitotta az ajtót, majd szokáshoz híven a koszos üstökhöz vezette a lányt. Teltek és múltak a percek, majd a bájitalmester nem bírta tovább. A lányra nézve rögtön tudta mivel kezdjen.

- Állandóan vörös az arca. -kezdte, mire Hermione rögtön megszólalt.
- Mert melegem van. -dünnyögte az orra alatt.
- Vagy inkább szerelmes? -szinte dalolva kérdezte a bájitalmester
- Igen! -vágta rá, aztán jött is az értetlen tekintet tőle.

Mi a franc?? -tette fel a kérdést önmagában.

- Igazán? -a lányhoz sétált, alig egy méter volt köztük. - Kibe szerelmes, Granger?
- Piton professzorba! -szája elé kapta a kezeit.

Nem hiszem el, hogy kimondtam!! Mi a franc van itt?? Csak nem.. VERITASERUM?! -üvöltött belülről.

Nem a lány volt az egyedüli, aki meglepődött. A bájitalmester tudta, hogy a veritaserumtól biztosan az igazat feleli az ember, akkor mégis.. Hogyan?
Hogy lehet a mogorva denevérbe szerelmes, aki lépten és nyomon csak megalázza? Hiszen egészen ezidáig azon volt, hogy minél távolabbra kerüljenek egymástól, erre meg tessék!