"Lenni, vagy elveszni hagyni?"

~3. Az álmok tánca~

Perselus úgy gondolta sikeresen kidühöngte magát. Bármit elhajított ami a kezébe akadt. Miután eleget tombolt, elindult a fürdőbe egy jó, hűsítő zuhanyt venni. Az alkohol mértéke teljességgel felpezsdítette a vérét, no meg aztán ha a boszorkányra gondolt, akkor kezdődtek még bajok. Éppen ezért érvelt a maradék józan eszével -amit még nem zavart meg a mézbor, egy kiadós hideg zuhany mellett. Hirtelen magára engedte a zuhanyzóban a vizet, bele sem gondolva abba, hogy az mennyire hideg lesz. De még mennyire felszisszent tőle!

Hűvös egy tél volt, én pedig úgy gondolom, hogy Perselus Piton jégcsappá akart változni.

Ugyan ki az a bolond, aki télen képes hideg vízzel zuhanyozni? Hah.. Nyár van, de én a puszta gondolattól megfagytam!

Pár percig csak mozdulatlanul állt a fekete csempével borított padlón, és hagyta lenyugodni felzaklatott elméjét, akár a testét. Amint ez sikerrel járt, kezébe vette tusfürdőjét amiért, ha crucio járna cserébe, akkor sem tudná elmondani az ember milyen illatú lehet.
Bizonyára saját készítmény, egy kicsi ebből, egy kicsi abból.. Ha már bájitalmester, lehet tusfürdőmester is!

Végzett a tusolással, majd a tükör elé lépve és abba nézve, megállapította, hogy nem olyan öreg még. Kortársaihoz képest egész jó teste van, a soványság ellenére. Hosszas tollászkodás után, -melyet az alkohol nehezített meg- elindult a hálószobába. Ugyanis hiába vett frissítő zuhanyt, a benne lévő mérték nem valami sokat engedett józanodni. Szemeit nem kevésbé nyomta, csak mint egyensúlyát a sétánál.
A professzor végül beért a szobába. Az ágyához lépve felemelte a vastag, zöld, mardekáros takarót, majd bebújt puha ágyába. Nem kellett sok neki, hamar elnyomta az álom. Perselusnak szinte sosem voltak álmai. Még alvás közben is általában a sötétség vette körül, mint egész életében. Majdnem egész életében!

Hiszen volt egy bizonyos időszak, amikor az otthoni, vagy éppen iskolai gondok miatt is szeretett élni. Sőt mi több, értelmet látott létezni! Ez bizony azokban az időkben volt, amikor Lily Evans barátkozott vele.
Ritka pillanatnak lehetett felírni, hogy ő rá álom tör miután elalszik. Az álmok apró felhői épp ezen az éjszakán ragadták el a professzort. Roxmortsban sétált, jobbkezében egy csokor vörös rózsát tartva. Ujjai finoman rásimultak a kissé vastagabban tekert piros szalagra, amellyel a csokrot kötötte össze. Nem tudta hová, s merre tart, de hagyta, hogy a lába vigye. Egy frissen épített épület előtt találta magát. Falai tejkaramella barnára voltak festve, sarkainál meg fekete tégla kapaszkodott rá. Teteje sötét hullámpalával volt lefedve.
Piton belépett az üzletbe, majd a hatos asztalt kereste. Ő még nem járt itt, sőt biztosra vette, hogy ez csak a képzelete szüleménye! Több asztal, székek, növények kaptak helyet benne.

Emberek, emberek mindenhol! Pincérek?!
Merlin szakállára, mit keresek én egy étteremben? -elmélkedett az álmodó bájitalmester.

Megtalálta az asztalt melyhez gondolata vezérelte, s ott egy hosszú, barna, göndör hajú boszorkány ült neki háttal a helyiségben.
Ahogy ez a nő megfordult, Pitonban rögvest meghűlt a vér.

MERLIN faszára, hát még álmomban sem nyugodhatok ettől a cafkától?!? -mérgesen szitkozódott magában.

Ezen kérdéstől más kérdés is foglalkoztatta. Mint például

Talán más dolgot is fogok emlegetni Merlinen, vagy itt már kifújt ebben az álomban?

- Perselus! -kiáltott fel örömében Granger.
- Hermione! -köszönt vissza biccentés kíséretében. Majd furcsán elhúzódott a szája, olyan mosoly gyanúja tűnt fel számára.

Hermione? Aztán még mosolygok is rá? Milyen tébolyult álom ez??

A professzor nem mozdult, Grangernek pedig ez nem tetszett. Felállt, majd a férfit megcsókolta. Még hozzá az ajkait! A férfi még inkább meghökkent.
Ezt követően leültette magával szemben.
Hosszas csend után, nem bírta tovább a fiatal nő.
- Valami baj van, Perselus? Már nem szeretsz? -aggódó mogyoróbarna szempár szegeződött a tanár úrra.
- Micsoda? Dehogyisnem! -szinte rögtön felelt e kérdésre, magát is meglepve.