"Lenni, vagy elveszni hagyni?"

~5. Kalamajka

A professzort hallva nagyon paprikás hangulatba került a fiatal boszorka.
- Jut eszembe! -fordult meg az ajtóban.
- A büntetőmunka ma is várja, Granger. Este hétkor.
- Büntetőmunka? Perselus hát megőrültél te? Miss Granger alig két órája ájult el! -csak úgy forrni kezdett a gyógyító asszony ereiben a vér.
- És? Meghalt? Netán leszakadt a lába, hogy nem tud eljönni büntetőmunkára?
Van bármiféle akadálya? -kérdést kérdés követte a bájitalmestertől.
- Nem, de..
- Ne aggódjon, Madam Pomfrey! Pihenek egy kicsit aztán már semmi bajom sem lesz. -gyenge, erőtlen mosolyt küldött a nő felé.
- No de kedveském..
- Hallotta, Poppy. Semmi baja nem lesz! -ezzel megfordult, majd siető léptekkel és lobogó talárjával elsietett a pince felé. Ugyanis Perselusnak a másodikosokkal kezdődött az órája.

Úgy várta az estét, akár a Messiást, mert szeretett volna csak a lánnyal lenni. Az ő lágy, rózsás illatát érezni, az ő göndör aranybarna fürtjeit bámulni. Ugyanakkor a világ végére is száműzte volna, amiért bűnös gondolatok keringtek a fejében, még bűnösebb, erotikával csepegtett képek és hangok villantak fel a férfinak tőle.

- Ha szeretné, kedveském akkor szólhatok Mcgalagony professzoréknak.
- Tényleg nem szükséges, minél előbb letudom, annál jobb.
Bár ezt Hermione nem így gondolta, sőt! Ha ennek az évnek végéig kellene járnia, azt sem bánta volna.
- Rendben! Azért a délutánig itt tartanálak, persze csak ha nincs ellenedre. De ha ellenkezel sem számít, van itt altató bájital. -nevetve felelt a javasasszony.
- Ugyan, Madam Pomfrey.. Semmi szükség rá! Alszok én magamtól is.

Pár óra hossza volt délutánig, de az az idő annyira lassan telt, hogy Hermione már rosszul volt tőle.
Hol van még az este hét, mire a professzora fűszeres illatát, jó mélyen szívhatja be. Kegyetlenül mélyen sóvárog azért a durva illatért, ami nap mint nap körbe lengi a férfit. Nem használ kölnit, pusztán bájitalok gőzének sokasága ivódott ruhájába, hajába, talán még a bőrébe is. Mennyi veszélyes, vagy csábító bájitalt főzhetett már, mire ezek a számára vonzó aromák keletkeztek.
Hermione önkénytelen remegésbe kezdett a férfira gondolván. Merlinre! Úgy sóvárog a fekete hajú, mogorva bájitalmesterért, mint kobold a világ összes aranyáért.

Csak egy érintés.. Annyi elég volna. Megelégszem annyival is! Csak érjen hozzám.. Mindegy hogyan! Érezni akarom, még ha bántóan is teszi. -elméjét ellepte valami furcsa köd, sosem érzett még így az ellenkező nemmel kapcsolatban.

Megint lázas lett, ismételten vöröslött az ártatlan, tiszta arca. Nem akarta, hogy észrevegye a javasasszony, hiszen akkor nem engedi Perselushoz. Nyakig betakarózott, még jobban is! Arcát takarva feküdt az ágyban, véletlenül se fedjék fel rosszullétét. Szédelgés környékezte meg az immár fekvő lányt.

Legalább fekszem.. Ha itt "elájulok" nem lesz feltűnő. -gondolta maradék józan eszét használva.

***

Hermionet Madam Pomfrey a délután folyamán kiengedte a gyengélkedőről. A lány áldotta a szerencséjét, hogy mire a javasasszony ment megnézni őt, addigra elmúlt a láza. Biztosan bent tartotta volna és akkor nem mehet Piton professzorhoz. Harryék leadták neki a házi feladatokat, illetve amit ezen a napon tanultak. Nem tartott a srácokkal a kviddics edzésre, inkább bepótolta a lemaradását ami miatt el is nézte az órát. Öt kerek perc múlva ért volna az óramutató a hetes számra, így muszáj volt elindulnia a pincébe. Szegénynek a lába is alig érte a földet, úgy szaladt. Amint leért, kopogtatott, majd a kopogás után rögtön nyílt is a nehéz, éjfekete ajtó.

- Késett. -szólott megrovóan a professzor.
- Csak.. Egy.. Percet, tanár úr. -felelt levegőért kapkodva.
A bájitalmester nem szólt semmit. Tudta, hogy nincs túl jól a lány, nem akarta leszidni azért az egy percért. Máskor már a csillagokat is leülvöltette volna a késés miatt.
- Befelé! -parancsolta.
- Mit fogunk csinálni, Piton professzor? -érdeklődött miután belépett az irodába és a férfi bezárta az ajtót.
- Bájitalt főzni. Éppen ezért, kövessen. Átmegyünk a laboratóriumomba. -semlegesen válaszolt a kíváncsi kérdésre.
- Ez az. -motyogta örömében az orra alatt, persze ezt ő is meghallotta.
- Ne örüljön annyira, Granger. Nem egyszerű bájitalt fogunk elkészíteni. -nézett végre a lányra, mert eddig figyelmen kívül hagyta annak arcát.
Látta, hogy milyen vörös, majd betudta annak, hogy szaladva érkezett a pincébe.
- Milyet főzünk?
- Farkasölőfű főzetet. -látta a kíváncsi tekintet, ezért megelőzte a következő kérdést.
- Lupin kifogyott a készleteiből. Pár napja az utolsó adagot vette be. Három üsttel főzünk, kettőben jó magam. A maradék egyben pedig, ön fogja.
- Egyedül? -meglepődve kérdezte professzorát. Hiszen ez a főzet különösen nagy figyelmet igényel, és a legkisebb hiba is végzetes lehet.
- Miért? Azt hittem elég tudálékos ahhoz, hogy már régen magába szívta eme nehéz találmány menetét. -gúnyosan ejtette ki a szavait.
Persze tudta jól, Hermione Granger az a fajta boszorkány, aki a varázsigék és bájitalok terén otthon érzi magát. Saját maga is csodálta a lány érzékét a bájitalokhoz, vagy tudásra vágyást, amit lehetetlen kielégíteni. Úgy szomjazott rá, mint ő is a fiatal éveiben.
- Menni fog! -mondta, bár inkább magának, mint a professzornak.
- Nem kérdeztem, hogy sikerülni fog-e. Meg kell csinálnia! -rivallt rá, amiért összerezzent a griffendéles boszorka.
- A receptet ott találja a jobboldali üst mellett. Az összes hozzávalót kikészítettem az asztalra. Kezdjen neki!