A Holló hatalma

Prológus

Avez isten 1319. éve, az óidő vége

„A legendák szerint eddig az évig a mágusok és a tündérek együtt éltek Mágushon kies völgyeiben. Szalmatetős házaikból a béke füstje szállt, és a szántóföldeken víg kacajokat hallottak még a Szurdok-hegy lábánál is.

Mágushon ekkor élte a fénykorát. A falu egészen elért a Szurdok-hegy lábához, keleti irányban pedig az Ereklye-vesztőig. A papok és csillagászok annyi jóslatot jegyeztek le, hogy nem győztek újabb termeket nyitni a könyvtárban. Jött egy krónikás is, amolyan dalnok féle, aki versbe szedte, majd megénekelte Corvus , a máguskirály és Arianrhod, a tündérkirálynő dicsőségét. Dryocopus udvari írnok szerint Corvus volt az első olyan máguskirály, aki úgy került, hatalomra, hogy nem tudta még irányítani a csillagjegyét. Erre udvari csillagásza rácáfolt, szóval pontos feljegyzések nem maradtak fent. Arianrhod szemben Corvussal jól olvasott a csillagjegyekből, és még a Holdat is tudta befolyásolni. Ha nagy szárazság jött, parancsot adott a Holdnak, és a dagály elöntötte a földeket. Ha pedig túl sok eső esett, elapasztotta a tengereket, és folyókat.

De a két nép uralkodója nem is sejtette, hogy a veszedelem már a nyomukban jár. A baj végül Mágushon megalapításának ünnepén kopogtatott be a falu kapuján, és jött be hívatlan vendégként. Már az őrség gyanúsan viselkedett, és a cselédek közt is támadt némi zavargás. Az ételeket összekeverték, a jófajta borokat pedig nem találták a pince mélyén. A máguskirály pedig akárhogy kereste, sehol nem lelte az előre megírt beszédét, ezért rögtönöznie kellett.

- Testvéreim! Mágusok és tündérek! Folyjon a bor, és adjunk hálát Avez istennek, hogy ilyen szép városunk van!

Arianrhod és Corvus koccintottak, aztán a tündérkirálynő is intézett pár szót a népéhez. Éjféltájban eljött a mulatozás ideje is. A cselédek feltálalták a frissensülteket, és jóféle borokat. Miután a párlat hatott, és a táncmulatság kezdetét vette, két követ lépett a terembe. Kezükben egy dobozt cipeltek, és letették az asztalra.

- Ajándék urunknak, és úrnőnknek!

A csomag egy tortát rejtett, amit letettek a két uralkodó elé. A torta mézes, karamellás mázzal volt bevonva, tetejére pedig egy szövetséget jelképező marcipánt tettek. A főszakács megvágta a tortát, és felkínálta a két nép vezérének. Arianrhod vett először belőle, aztán az udvartartás többi tagja is falatozni kezdett. A nép közben folytatta a borozgatást, a zenekar pedig a táncosokat kísérte. A király fia, Regulus, éppen a tündérkirálynő lányát kérte fel, mikor édesapja, Corvus, fullasztó köhögésbe kezdett. Hirtelen elült a zene, és Corvus csak ennyit bírt kinyögni.

- Arianrhod, megmérgeztél!

Aztán az első király, a mágusok szeretett vezére kilehelte a lelkét. A király fia, Regulus, apja haláltusáját látva kardot rántott, és megidézte a Sárkányát. A feldühödött királyfi nyomban felpattant a bestia hátára, és leszúrta a tündérkirálynő egyik udvarhölgyét. Arianrhod bosszútól vezérelve felült a Róka hátára, és felszólította a tündéreket, hogy ők is ragadjanak fegyvert. A tündérek nyilai záporként hullottak a mágusokra, és a mágusok többsége nem tudott kitérni előlök. A mágusgyerekeknek sikerült utat törniük, és elmenekültek a díszteremből. Regulus közben felégette a Sárkányával a csarnokot, amelyek gerendái ropogva hullottak a még élő tündérekre. Arianrhod látva a pusztítást, Regulus elé lépett.

- Elmegyünk, és legyen a tiéd Mágushon. Cserébe arra kérlek, hogy a csillagjegyeket tartástok távol a népemtől!

Regulus kezet nyújtott Arianrhodnak, aztán hagyta a tündéreket elvonulni. Már a másik nemzet még élő fiai elérték a Rejtett- utat is, mikor Regulus mégis utánuk küldte a Sárkányt. A fenevadnak megparancsolta, hogy feküdjön bele a parázsba, és a Sárkány engedelmeskedett. Mikor felrepült, teste lángra kapott, és tüzes szárnyakon útra kelt.

Regulus úgy rendelkezett, hogy a Sárkánya ötvenévente eredjen a tündérek nyomába, hogy emlékeztesse őket a vereségre. Azóta minden évszázadban kétszer életre kel, és elmegy Tündérhon fele, ahol szárnyait kitárva körbe repüli az eget, és a tündérek rettegve bújnak meg földalatti otthonaikban."

Raven elfújta a gyertyát, és jó éjszakát kívánt Falconnak és Lusciniának. April visszatette a polcra a könyvet, és már épp becsukták volna a gyerekek szobájának ajtaját, mikor Luscinia utánuk szólt.

- Apa, mi lett a Sárkánnyal? – kérdezte a lány, aki már betöltötte a tizenkettőt is.

- Hát, ez egy másik történet. – mondta April, mielőtt Raven megszólalhatott volna. – Majd egyszer elmeséljük ezt is. Most viszont aludjatok, mert holnap Falconnak iskolába kell mennie!

A szülők elköszöntek a gyerekeiktől, és magukra hagyták őket. Mikor elcsendesült a folyosó, Falcon felült az ágyon, és lerúgta magáról a takarót. Szekrényéhez lépett, és kivette belőle régi fakardját. Luscinia érdeklődve nézte, ahogy bátyja megsuhintja azt, és aztán előre tör vele, mintha valóban ledöfne valakit.

- Tudod, Lusci, harcos leszek, akárcsak a nagybátyám! Elvileg Aaron kitűnő katona volt! – pörgette meg a kardot a kezében.

- Nem lehetsz harcos! – mondta a húga. – Te csillagjós leszel, mint anya!

Falcon felkacagott. Kiskorától fogva apródnak készült, és szeretett volna a Királyi testőrség tagja lenni. Bár Raven megkérte Niamh Boylet, hogy a magánórákon ne beszéljenek harcról, meg fegyverekről, Falcon csak elvitte az óra témáját ebbe az irányba. Niamh pedig nem ellenkezett.

- Jobb harcos leszek, mint Aaron! Niamh legalábbis ezt mondta!

- Niamh csak azért mondta, hogy ne sértsen meg! – vágta rá Luscinia.

Falcon megcsóválta a fejét, aztán párnája mellé fektette a fakardot, majd nyugovóra tért.

Raven és April még hosszan maradtak fent. A máguskirály és a felesége a kertben sétáltak a csillagos ég alatt. Azonban a Sasfiókát aggasztotta fia iskolába küldése.

- Tudod, hogy korai még Falcont a Toronyba küldeni! – mondta April. – Még fél éve van tizenöt éves koráig!

- Lehet! De a csillagjegye bármikor megjelenhet, és azt jobb a Toronyban átvészelnie! – válaszolta Raven, aztán átkarolta felségét. –Hidd el, mindenkinek így lesz a legjobb!

April mélyet bólintott, aztán halvány mosolyra húzta a száját.

- Legyen, ahogy akarod! De még napkelte előtt induljatok, hogy időben odaérjetek!

Azzal a Sasfióka jó éjszakát kívánt, és elvonult a lakosztályába. Raven pedig elmormolt egy imát Netta istennőhöz, és arra kérte, segítse a fiát a nehéz időkben is.

Másnap napkelte előtt Raven felkeltette Falcont. A lovász előállt két paripával, és a máguskirály nyeregbe segítette a fiát. Falcon felnézett az emeleti ablakokra, és Aprilt látta egy pillanatra eltűnni az egyik függöny mögött.

- Miért nem jön le? – kérdezte az apját.

- Mert April nem szeret búcsúzni. Ő csak akkor búcsúzik, mikor tudja, soha többet nem látja viszont azt, aki elmegy.

Falcon lebiggyesztette a száját, de aztán férfi módra tűrte az elköszönés pillanatát.

- Gyere utánam, és mindig maradj a nyomomban! – utasította a máguskirály a herceget.

Raven lova nagyot ugrott, és sebes vágtába kezdett. Falcon várt egy pár percet, aztán apja után eredt. April hosszan nézte, ahogy a két lovas keresztülvágtat a Holt-fennsíkon, és megidézte a Sasfiókát, hogy a szemén át lássa a világot. Aztán mégis elvesztette őket a Szurdok-hegy lábánál. Lezuhant egy székre, és magában azt mormolta: Minden rendben lesz!