A Holló hatalma

3. fejezet

A vitorlás fél óra múlva érte el a fő mólót. Conor a hajóorrban állva kémlelte a csendes kikötőt, aztán a ringatózó hajók között megpillantotta Clarcét. A király szitkozódott, aztán intett a fedélzeten dolgozó hajósinasnak.

- Héj, te ott!

A fiatal matróz felkapta a fejét, és ujjával értetlenül a mellkasa felé bökött.

- Igen, te! – erősítette meg Conor. – Szólj a kikötőmesternek, hogy rakassa arrébb azt a hajót, különben felnégyeltetem!

- Igen, felséges úr! – hajbókolt a fiatal fiú, aztán sietve lemászott a köteleken a mólóra.

Amíg a kikötőmestert kereste, Conor undorodva nézett végig a kopár sziklákkal tarkított szigeten. Áporodott halszag áramlott szét a levegőben, és néhány halász épp akkor tért vissza a nyílt vízről. A király megvetéssel nézett rájuk, aztán figyelme végigsiklott a parton. A kikötőmester végre megérkezett, nyomában Raven lépkedett. Conor fancsali képet vágott.

- Miért van az, hogy veled kell először találkoznom, Raven O'neill?

Raven vállat vont. Neki sem volt túlzottan ínyére, hogy beszélnie kell Tóvidék uralkodójával.

- Nem zártunk le még egy beszélgetést!

Conor elképedt. Három hónap alatt igyekezett mindent kitörölni az emlékezetéből. Többek között a haltól bűzlő, és tolvajbandáktól hangos Tóvidéket.

- Vagy úgy. Akkor biztos várhat még pár napot az a beszélgetés!

Közben a király hajója helyet cserélt Clarc-éval, és Conor partra tudott szállni. Megállt a habozó Hollómágussal szemben, és kérdőre vonta.

- Tehát, mi olyan nagyon sürgős? – kérdezte unottan. – Ha nem életbevágóan fontos, ne rabold az időm!

Raven nem is tudta, hogy fogjon bele. Hitt April jóslatának, és még nem zárt le minden elkezdett ügyet.

- Most nem, mint király a királlyal akarok beszélni, hanem barátként.

Conor gőgösen elfordult a csillagjegy testvérétől.

- Nekem te nem vagy a barátom! – sziszegte a fogai között, majd hintót keresett a tekintetével. - Kocsis!

A kocsi előállt, és az inas besegítette a királyt. Raven megállt a lovak előtt.

- Addig nem megyek sehová, amíg meg nem hallgattál! – mondta olyan hangsúllyal, hogy Conor nem mert tovább vitázni.

- Nem bánom, gyere, és beszélgessünk egy pohár bor fölött.

A macskaköves utakon úgy fél órát zötyögtek. Conor az ablakon kinézve bámulta az elsuhanó céhek ütött-kopott cégéreit, és félhangos megjegyzéseket tett a düledező épületekre. Messziről még a palotát is sivárnak, és romosnak látta.

- Tudod, délen minden más volt. Az ottani kastély sokkal ékesebb, és az emberek sokkal kedvesebbek, mint ezen a nyavalyás szigeten. Arra gondoltam, hogy végleg odaköltözök, és itt hagyom örökre ezt a hálátlan csőcseléket!

Raven figyelmesen hallgatta. Conor meg csak beszélt, és beszélt.

-A helyzetem elkeserítő. A múlt héten Aythia galambot küldött, és a levélben arról panaszkodott, hogy a mágusokat bántalmazzák.

- Miért nem hozol létre egy olyan szervezetet, ami a mágusok érdekeit védi? Van egy hely a városban, ahova csak mágusok járnak, át lehetne alakítani menedéknek.

- És hol van ez a hely? Csak nem a Mederben? – gúnyolódott Conor. – Valamire való mágus oda be nem teszi a lábát!

-A Meder szélén, a Holló vére kocsma mellett. Ködpajzs a neve. Egyszer-kétszer én is látogattam.

Conor megejtett egy félszeg mosolyt.

- Tavaly azt hittem, jót teszek a mágusokkal. De úgy érzem, valaki hátulról mozgatja ezeket a mágusellenes összeesküvéseket.

Raven már sejtette, ki az, de megvárta, míg Conor kimondja. A király nem várt sokat, hanem kibökte.

- Szerintem Clarc az. Kellett nekem elbocsátani!

A kocsi végre megállt a kapu előtt, és a két király kiszállt. Az étkezőbe mentek, ahol már tálalva volt. A cseléd hozott még egy terítéket Ravennek, aztán levette az ételekről a fedőt. A frissensültek illata megcsapta Conor orrát.

- Fácán, kardhal, és szarvas. Isten hozta, nagyuram!

Conor biccentett, aztán beleszimatolt a kupába. Tavalyi érlelésű rozé volt benne, amitől összefutott a szájában a nyál.

- Tavaly nem kérted a boromat, ma elfogadod? – fordult Ravenhez.

A máguskirály bólintott, és felemelte a serlegét.

-A szövetségre!

A két király felhajtotta a rozét, és Raven úgy érezte, ideje a tárgyra térni.

- Tudod, nem véletlen, hogy felkerestelek. Falcon már a Toronyban van, és szeretném rád bízni. Ezzel együtt pedig kezedbe adom az életemet.

- Rám? – kérdezte értetlenül Conor. – Te sokkal jobban értesz a csillagjegyekhez, mint én.

Raven ezt sosem cáfolta.

- Igen, de nekem már nincs sok időm. April megálmodta a halálomat, és kiolvasta a jóslatot.

- És te hiszel még ezeknek a jóslatoknak? – nevetett Conor.

- Hát a félvér feleségem nem szokott tévedni. Olvas a Holdból, emellett látnok.

Conor harsány nevetésben tört ki.

- Nem gondolod, hogy ideje felnőni? A tündérmeséknek vége, nemsokára betöltöm a harmincat, mint ahogy te is! Az a legjobb, ha hagysz az uralkodói teendőimre koncentrálni, mintsem ostobaságokkal tömd a fejemet!

A király töltött még bort, aztán sietve hozzátette.

- De ettől még vigyázhatok Falconra, és átalakíthatom rejtekhellyé azt a Ködpajzsot, vagy mit...

Raven megnyugodott.

- Köszönöm.

- Tehetek még valamit érted?

- Azt hiszem mást nem. Most Tündérhonba kell mennem Asherával tárgyalni.

Conor kiköpte meglepetésében a szájába vett bort.

- Léteznek még tündérek?

- Néhány még akad. De nem érdekes. Van még egy-két elsimítatlan ügyünk, de megoldom.

- És ez az Ash.... mittomén' csinos? – kérdezte Conor, aki még azóta sem tette túl magát Tringán.

- Nem hiszem, hogy az eseted, és túl fiatal hozzád. – kacsintott Raven. – Viszont most már mennem kell, későre jár!

Conor elbúcsúzott, Raven pedig meghívta a Hollót. A madár megjelent, a máguskirály pedig felmászott a hátára.

- Örülök, hogy tudtunk beszélni!

- Részemről a szerencse. – válaszolta Conor.

Raven búcsút intett, aztán felröppent. Conor hosszan nézte, ahogy a máguskirály eltűnik a felhők fölött. Aztán visszaült a vacsorához, és addig ivott, míg elnyomta az álom.