Heartless love

1. rész

2023. július 30. Belgium, Spa-Francorchamps

A verseny huszonkettedik körében járunk. A versenymérnököm épp az előbb szólt a fülemre, hogy lassítsak, mert piros zászló van érvényben. A kivetítőket hiába néztem, nem mutatták, hogy mi okozta a pirosat, és a versenymérnököm sem tudta még megmondani.
Rossz érzés kerített hatalmába, a gyomrom görcsbe rándult, és liftezni kezdett arra gondolva, hogy ismét valakit elvesz tőlünk ez a pálya.A kettes szektorban jártam, de itt nem láttam semmi különlegeset, így az incidens vagy a hármas, vagy pedig az egyes szektorban történt.

Miközben végig gurultam a pályán imádkoztam, hogy csak egy műszaki hibás jármű miatt legyen piros. A boxutcába behajtva leparkoltam az autót, majd csakúgy ahogy a többi pilóta, én is kiszálltam a kocsiból, levettem a bukósisakot, és a tűzálló maszkot, majd a boxfal felé vettem az irányt valami infó reményében.

-Fred tudtok már valamit?-kérdeztem a csapatfőnökömet, aki csupán idegesen pillantott rám.

-Semmi pontosat, csupán azt, hogy két autó nem tért vissza a pályáról.-gyomrom ha lehet még nagyobb görcsbe rándult ezt a mondatot hallva.

-Kik nem tértek vissza?-láttam, hogy ezen kérdésem után rápillant versenymérnökömre, de azonnali választ nem kaptam kérdésemre, amivel kezdtek az idegeimen táncolni.

-Kik nem tértek vissza?-hangom az ideg miatt kicsit hangosabban hagyta el a torkom, mint szerettem volna, viszont talán pont ennek köszönhetően végre választ kaptam a kérdésemre.

-Lando és Logan.-az első név hallatán a fülem sípolni kezdett, és mintha gyomron vágtak volna, olyan érzésem támadt.

Nem tudtam mit mondani, álltam ott másodpercekig, majd végül a boxutca eleje felé vettem az irányt. Titkon talán azt vártam, hogy meglátom majd ahogyan a négyes rajtszámú autó begurul előttem, és kiszáll belőle sértetlenüll, épp bőrrel. Azonban ez nem történt meg, helyette csak egy szirénázás csendült fel, majd már csak távolodó hangja töltötte meg a boxutcát.

Eltelt negyedóra, félóra, majd háromnegyed. Az idő ólom lábakon járt, és senki nem tudott friss hírt a két pilótáról. Mindenki feszülten lézengett a boxokba, vagy a boxutcába.
Nagyjából már egy órája várakozhattunk, mikor valaki leült mellém. Én már egy órája ugyanott ücsörögtem, a boxutca bejáratánál. Oldalra pillantva Charlest láttam, ahogy gondterhelten, és idegesen mered maga elé.

-Hogy vagy?-kérdezett rá, mire én értetlenül néztem őt.

-Szerinted mégis hogy lennék? Az egyik legjobb barátomról már egy órája azt se tudom, hogy mi történt vele, sőt, igazából azt se tudom él-e még egyáltalán.-fakadtam ki idegesen, kicsit talán jobban a kelleténél.

Úgytűnt Charlesnak leesett, hogy butaságot kérdezett, mert a fejét lehajtotta, és tovább bámult maga elé.
Az elkövetkező húsz percben nem szóltunk egymáshoz, és a csend ellenére valahogy mégis megnyugtatott a jelenléte.
Másfél órás várakozás után megjelent két platós autó a boxutca elejében, a platókon egy-egy autóval.

A Williams szerelői és a Mclarenesek szinte egyszerre indultak el, hogy a letakart autókat megszabadítsák a ponyváktól. Azonban azt hiszem, arra a látványra, ami akkor fogadott minket, senki nem volt felkészülve.