Becsaptál/Park Seonghwa FF (Befejezett)

22

Seonghwa pov:

Reggel a szemeim arra pattantak ki, hogy odakintről ajtócsapkodás hallatszott. Álmosan öleltem magamhoz a mellettem fekvő, mélyen alvó lányt. Hozzá bújva próbáltam meg visszaaludni.

A tegnap estére gondolva széles vigyor terült el az arcomon. Boldog emlékek, de amiket maguk után vonzanak, borzasztóak lesznek. Valami olyasmit kell mondanom, ami nem talál annyira szívbe neki, de a fiúknak elég durva legyen.

Nem akartam kiengedni karjaim közül őt, mégis kimásztam mellőle az ágyból. Ruháimat magamra vettem, viszont az inget nem gomboltam össze. Kezdődhet a színjáték. Remélem emlékezni fog azokra, amiket tegnap mondtam. Ha nem, nekem befellegzett.

Az ajtón kiléptem, halkan csuktam vissza. A fiúk a konyhában ültek, innen elláttam odáig. Sosem izgultam, hogy a barátaimmal kell beszélnem, de most, rendesen izzad a tenyerem. Yunho vett elsőnek észre.

- jó reggelt, Rómeó. Hogy aludtál?- vigyorgott rám azzal a mosolyával, amiről mindannyian tudjuk, hogy mindent tud.

- kiválóan. - ültem le San mellé, a pulthoz. - van kávé?- kérdeztem Chanwoo-t, aki telefonjával volt elfoglalva.

- van. - nézett fel, és már készítette is nekem. Szemeimmel Mingi-t kerestem, bár még azt sem látnám, amit elém tennének, hogy olvassak. Mikor megtaláltam odaszóltam neki.

- mikor írjuk az adásvételi szerződést?- nem esett le neki mire kérdeztem, hiszen olyan értetlen fejet vágott, mint én anno matek órán. - tudod, ígértél nekem egy hyundai ihúszat. - biccentettem felé. Hangosan nevette el magát.

- oké, hogy meghúztad, de még dobnod is kell, haver. Ne olyan gyorsan. - mosolygott ravaszul. Csak idő kérdése, és meg lesz. Nem fogom felkelteni Yoobin-t azért, hogy kidobjam úgy, hogy nem is volt az enyém. Legalább ennyi békéje legyen, hamár hamarosan tönkreteszem.

- ajánlom, hogy egyikőtöknek se legyen hozzá köze, miután lepattintottam. - mutattam rajtuk végig. Heves bólogatások érkeztek.

- de azért mi is kipróbálhatjuk, nem?- bökdöste oldalamat Yeosang. Arcán ott volt vigyora, ami annyira idegesített. A kis hang a fejemben gonosz dolgot mondott volna neki, de nem engedtem, hogy szabadjára engedje gondolatait.

- ja, menjen rajta végig az egész banda. - forgattam szemeimet.

- tessék. - tette le elém a bögre kávét Chanwoo. Hálás biccentéssel köszöntem meg neki.

- de azért tegnap odabaszott az alakja. - jegyezte meg Wooyoung. - hátulról fel se ismertem volna.

- nem rossz, ez tény. - bólogatott elismerően Mingi. Szemeim szűkültek össze ezekre a "dicsérő" szavakra. - de nem nyúlhatunk hozzá. - ez a mondat megkapta a figyelmemet. Szemeimet azonnal Mingi-re kaptam. - hiszen parancsba kaptuk. - vont vállat.

- legalább jó az ágyban?- sóhajtott San. Mielőtt valami cifra választ tudtam volna adni, Hongjoong szólt közbe.

- nem beszélnétek másról? Még mindig nem találom ezt jó ötletnek. - szánta nekem az utolsó mondatot.

- egyszer vagyunk fiatalok. Mellesleg, a motoromért bármit. - pillantottam rá, utána újra a bögrémre. Kezdek bűntudatot érezni.

- nem értem miért nem érted a poént. - rázta fejét Jongho. - pofára ejteni egy csajt, kurva jó érzés. - röhögte el magát.

- ezért vagy még kisfiú. - szúrta oda Hongjoong, amire Jongho mosolya lefagyott. Utálja, ha kisfiúnak szólítjuk. - egy férfi nem játszik a nővel, hanem tiszteli, és megbecsüli. Olyan lehetetlen őket tisztelni? Egy motor fontosabb, mint ő? - nézett rám. Nem mondtam semmit, ha kinyitom a számat csak hazugság jön ki belőle. - én mentem!- állt fel az asztaltól, s kisietett a házból.

- miért vesz mindent komolyan? - sóhajtott Yunho.

- talán mert igaza van?- kérdezett vissza Chanwoo. - ha így fogjátok folytatni, egyedül fogtok meghalni. Nem mindig jó tág lyukba menni. - hagyott ő is minket magunkra.

- papolnak összevissza. - forgatta szemeit Mingi. - na, mi lesz? Nem küldöd el?- nézett rám, fejével a szoba felé biccentett.

- majd ha felkelt. Derűlt égből villámcsapás. - legyintettem.

- az még jobb!- veregette meg a vállamat San. A téma ezután a szerelésre kanyarodott, de arra már nem figyeltem. Azt tervezgettem a fejemben, hogy mit hogyan mondjak Yoobin-nak. Így is úgy is meg fogom bántani, de igyekszem kegyes lenni, és nem lerombolni a lelkét.

- sziasztok...- a reggeli, rekedtes női hang viszont felkeltette az érdeklődésemet. Yoobin állt a konyha ajtajában. A tegnapi ruháját vette vissza, nem is volt más. A haja kócosan omlott vállára, rúzsa elkenődött. Egy újabb bizonyíték, bár az én felsőtestem is tele van rúzs foltokkal.

- már vártuk, hogy felkelj. - röhögte el magát Yeosang. Yoobin kérdő pillantásokkal méregetett.

- na, gyerünk Seonghwa. Ahogy látod, a barátnőd nem érti miről van szó. - lökött le a székről Mingi. Annyi szerencséje van, hogy nem pofára estem. Gyilkos szemmel néztem rá, de ő csak vigyorogva foglalta el a helyem.

- Yoobin, beszélhetünk?- sétáltam a lány elé. Halkan kérdeztem tőle, közben kezéhez nyúltam.

- micsoda? Nem halljuk!- kiabált közbe Jongho. Mély levegőt vettem, utána azt mondtam, ami elsőnek jött. A lány kezét elengedtem, szigorú nézéssel néztem szemeibe, amikből rendesen ki lehetett venni, hogy fél.

- csak egy fogadás voltál, semmi több. - léptem tőle hátrébb. Féltem a reakciójától, de nem történt semmi. Csak bámult rám bambán, még könny sem jött ki a szeméből. - hazudtam, hogy érzek irántad bármit is. Az egyetlen dolog amit érzek az az undor, gyűlölet, és a kényszer, hogy bántsalak. - vontam vállat lazán. Számat elhúzva ültem le Wooyoung mellé, aki átkarolta vállamat.

Yoobin nem mondott semmit. Nézett, ennyit csinált, és bevallom ez rohadt ijesztő. Most kéne, hogy jöjjön a hiszti, hogy rúgjon, verjen, harapjon, de ezek helyett egyhelyben áll. Senki nem mondott semmit, még a fiúk is csendben maradtak. Miért nem mond semmit? A szeme könnyes, arca feszülten figyel rám. A levegőt sem kapkodja, nyugodt. Nyugodt, pedig az előbb törtem össze a szívét. Vagy emlékszik arra, amit tegna este mondtam neki? Tudja, hogy visszamegyek hozzá? Bízom benne, hogy erről van szó, és ezért nem mond semmit. Viszont az, hogy csak áll, és szemezik velem, engem is feszültté tesz, ezt pedig nem kéne. Ha a fiúk levágják, hogy frusztrált vagyok miatta, elkezdenek kérdezősködni, hogy érzek-e iránta valamit? 

Akármi is járt a fejében, nem adott neki hangot. Elkapta rólam a tekintetét, végig vezette a fiúkon, végül rám nézett. Nem volt egy hangja sem. Amire készültünk az a hiszti volt, sírás, ordibálás. De ehelyett? Némán hátat fordított, és kisétált a konyhából. Hallottuk a bejárati ajtó csukódását, de még azt sem csapta be. Csendben kisétált az életemből, vita nélkül.