Mélységek és magasságok

Első fejezet

Pierre Gasly
2023.08.01.

- Hány napra is mész végül? - nézett rám a kiskori legjobb barátom és versenytársam,  Charles, miközben leült a nappaliban lévő kanapéra.

- Tizennégy, szóval mához húsz napra jövök haza.

Társasági embernek tartom magam, így a szabadidőm nagy részét Charles vagy a többi haverjaim, esetleg más pilóták társaságában töltöm. Viszont néha jó elvonulni, egy kicsit befelé figyelni anélkül, hogy bárkire is tekintettel kéne lennem. 

Hosszú és nehéz hónapok álltak mögöttem, amire rátett még egy lapáttal a csapatvezetés teljes lefejezése. És bár a monacói ötlete elsőre nem tetszett, miszerint menjek el pár napra kikapcsolódni és kiengedni a felgyülemlett gőzt, de amikor a pénteki második szabadedzés után összevesztem a hotel recepciós csajával, egy tökre jelentéktelen dolog miatt, rájöttem, hogy nem vagyok teljesen rendben mentálisan. Szükségem van a pihenésre, mert ettől sokkal rosszabb is lehet, ha komolyan nem figyelek oda magamra. Így hát szót fogadtam neki és elkezdtem bepakolni, hogy elinduljak Marseillebe. Onnan indul az óceánjáró, amivel "körbejárva" a Földközi-tengert megnézzük a mediterrán térség legszebb helyeit. 

- Szívesen mennék veled, de már anya lefoglalta a szállást. - szólalt meg ismét Charles. A hűtőhöz lépve kivettem két üveg kellemesen hideg sört és az egyiket odanyújtottam a monacóinak. 

- Nem baj, úgyis jobb lenne egy kicsit egyedül. - paskoltam meg a vállát. 

Két órával később már a repülőgép első osztályán ültem, úton Franciaország második legnagyobb városa felé. Az egész utastérben egyedül voltam. Elsőként a kis asztalkára kihelyezett újságokat kezdtem el átlapozni, de öt perc után - és a sokadik olasz receptet és divatcikket követően - eldurrant az agyam és elővettem a telefonomat, és bár nem a legmenőbb dolog, de online sakkozni kezdtem. Az a cél, hogy elengedjem magam, hát tessék. Teljes erővel azon leszek az elkövetkezendő szűk három hétben. Alig másfél órás út volt, így próbáltam elütni az időt és eközben arra is rádöbbentem, hogy túlságosan is sokat van a kezemben a telefonom. Képes vagyok észrevétlenül pörgetni a közösségi oldalaimat akár órákon keresztül. Ez sem egészséges. Kicsit több, mint egy órát töltöttem sakkozással ó, majd lezártam a képernyőt és a zsebembe süllyesztettem a készüléket. Leszállásig az ablakon bámultam ki és néztem a felhőket. 

A reptérről egy feltűnő sárga taxival egyenesen a kikötőbe vitettem magam. Nagy volt a fennforgás, de egy útbaigazítást követően könnyen megtaláltam a keresett jachtot. 

...

Éreztem, ahogy az alkohol végig perzseli a torkomat. Az első pohárnál járhattam, de mivel még nagyon is éreztem a körülöttem lévő idegesítő világot, úgy döntöttem, nem állok meg egynél és azon nyomban intettem is a pultos csávónak a következő májbarát italért. Amíg arra vártam, egy kicsit körbenéztem és megakadt a szemem a bár ablakából látható korombeli szerelmes páron. A mellkasomban szorító érzés keletkezett, a torkom kiszáradt  és keserű emlékek törtek fel bennem. Nem tudtam elképzelni, mégis mi a poklot keresek itt. Otthon kéne lennem Rouenben vagy valahol a tengerparton a családommal, esetleg a szimulátorban készülni a pár hét múlva esedékes holland nagydíjra, ehelyett itt ülök egy bárban egyedül, a Földközi-tenger közepén. 

A telefonom képernyőjére böktem, ami este tizenegy óra pár percet mutatott. Grimasszal az arcomon konstatáltam, hogy egy darabig még biztosan nem fogok tudni aludni. A mahagóni pulton koppant az üvegpohár alja, mire felkaptam a fejem, de sehol nem láttam az előbbi pultost. Helyette csak egy félhosszú, sötét barna hajú lány állt, fekete kivágott, testhezálló ruhában. Az ajkaim enyhén elnyíltak egymástól.