A Kalózok Földje

2.fejezet

A lány soha életében nem futott olyan gyorsan, mint akkor. Az utcákat szelve, igyekeztek minél hamarabb eljutni a kikötőbe. Hongjoong Jaeyun kezét fogva próbálta nem elveszíteni a tömegben. Annak ellenére, hogy már besötétedett, a városban nagy volt az éjszakai élet. Mindketten kétségbeesetten törték az utat maguk előtt, amikor meglátták a vizet. A lány szinte a fiú oldalához tapadt, ugyanis a város ezen részén hemzsegtek a kalózok. Már közel jártak a hajóhoz, amikor valaki az útjukat állta. Pontosabban valakik. Kalózok. Hongjoong arckifejezéséből a lány ki tudta találni, hogy nem barátokkal futottak össze.

– Hé, Kim! Mit fogtál? – termett előttük egy félkezű kalóz, mire a Hongjoong maga mögé rántotta a lányt.

– Nem a te dolgod. – válaszolt szűkszavúan a fekete hajú fiú, mire a másik harsányan felnevetett.

– Hallottátok ezt fiúk? – nézett a társaira. A lány kétségbeesetten próbált valami kiutat találni, azonban bekerítették őket. Hongjoongra pillantott és látta, hogy ő is aggódva nézett körbe.

– Francba! – káromkodta el magát, ezek szerint ugyan arra a feltételezésre jutottak. Nincs sok esélyük arra, hogy ezt megússzák.

– Képes vagy azt állítani, hogy nem az én dolgom, pedig nem is olyan régen elég sok pénzt csaltál ki belőlem és a legénységemből. – hajolt közelebb a fekete hajúhoz.

– Nem én tehetek arról, hogy könnyen palira lehet venni titeket. – vonta meg a vállát Hongjoong, mire a félkezű rávicsorgott, majd a tekintete Jaeyun-re tapadt.

– Akkor nem én fogok tenni, arról sem, hogy a kis kurva velem fog ma éjjel szórakozni. – jelentette ki önelégülten vigyorogva, mire a lány ijedten szorította meg az előtte álló kezét. Nem tudta, hogy féljen, vagy undorodjon a megszólítás hallatán.

– Arról már most le is tehetsz! – hangzott fel Hongjoong hangja, miközben egy figyelmeztető pillantást küldött a másik kalóznak.

– Ugyan miért? Hiszen egyedül semmi esélyed ellenünk. – rántott elő egy kardot, majd lecsapni készült, viszont valaki gyorsabb volt. Valakik. Két személy cselekedett egyszerre. Jaeyun kirántotta Hongjoong kardját, majd blokkolta a támadást, azonban ezzel egy időben egy lövés hangzott fel. A félkezű fájdalmasan felkiáltott, ahogy a földre ejtette a fegyverét. Dühösen nézett a lányra, majd mikor rájött, hogy nem ő volt, a szemével a tettest kezdte kutatni. A társai összezavarodva néztek körbe, hogy mégis ki mert rálőni a kapitányukra. Hongjoong időközben döbbenten nézett az előtte álló Jaeyun-re, aki továbbra is az ő kardját szorongatta.

– TAKARODJATOK INNEN, KÜLÖNBEN LEGKÖZELEBB PONTOSABBAN CÉLZOK! – hangzott fel egy ismeretlen hang, azonban a lány mögött álló kalóz mintha megkönnyebbült volna.

– Ki vagy te, hogy megparancsold nekem mit tegyek és mit ne?! – nézett körbe dühösen a kapitány, mire egy hangos nevetés törte meg az éjszaka csendjét. Nem tudta senki, hogy merre lehet a hang tulajdonosa.

– Hogy én ki vagyok?! Nem ismered Sheajan legjobb mesterlövészét?! Park Seonghwa vagyok, a Becstelen Rózsa legénységének tagja, te söpredék. – válaszolt ugyanaz a mély hang, mire a körülöttük lévő kalózok mind félve néztek egymásra.

– Nehogy már megijedjetek egy ilyen gyáva alaktól, aki még fel sem meri fedni magát az ellenség előtt! – kiáltott fel parancsoló hangon az ellenséges kalóz. – Hát nem látjátok, hogy csak ránk akarnak ijeszteni, még így is simán elbá... – folytatta a csodás lelkesítő beszédét egészen addig míg hirtelen el nem némult.

– Folytasd tovább nyugodtan! Kíváncsi lennék, hogy bántok el velünk. – jegyezte meg egy barna hajú kalóz a félkezű háta mögött. A semmiből tűnt fel. Senki nem vette észre. Éppen egy kést szorított a torkához, ezért fogta be a száját. – Csak nem elvitte a cica a nyelved? – gúnyolódott a fiú. Az ellenséges kapitány állkapcsa megfeszült a dühtől, miközben végig az előtte lévő pároson tartotta a szemét.