Az utóbbi másfél évben mindenkinek nagyon nehéz volt, hiszen senki nem tudta, hogy túléli-e ezt a vírust, vagy nem. Azt sem tudta senki, hogy esetleg egy hozzátartozója él-e még. Már senki nem beszél senkivel. A vírus elnémított mindenkit. Félnek beszélni, nem merik megkockáztatni, hogy estlegesen elkapják ők is. Az első egy évben én sem mertem beszélni. Fél éve azonban rájöttem, hogy ha ezt engedjük, abba mindenki belefog őrülni. Ezért én elkezdtem beszélni, kijártam az utcára, szívtam a friss levegőt. A férjem ezt nem nézte jó szemmel, szerinte direkt akartam megbetegíteni őt is, és az életem értelmét, a kislányomat, Rékát. Nem normálisnak nevezett, bár szerintem ez inkább rá igaz. Réka nagyon lassan fejlődött, még gügyögni sem gügyögött, hiába múlt el egy éves. De hát honnan is halhatott volna hangot, mikor fél évig semmi beszédet nem hallott, utána pedig csak akkor, amikor az apja dolgozott, az arra elkülönített szobában. Körülbelül egy hónapja azt írta, hiszen az egész falu így kommunikált egymással, és a külvilággal, hogy ezt ő már nem bírja, nem akar megbetegedni, és a lányát sem bírná elveszíteni, ezért bezárkóztak a dolgozószobájába, és azóta nem jött ki egyikük sem, és én sem mehettem be oda.
YOU ARE READING
Tudatlanság
Historia CortaMásfél éve egy vírus támadta meg az emberiséget, amely mindent, és mindenkit megváltoztatott. De vajon lehet-e így egy kapcsolatot fenntartani?
