Riyel Hamilton szemszöge
Szombat van. Ami nem jelent mást mint hogy idő mérő lesz, pénteken egész jól teljesített a kocsi. Bár félek hogy ez a sok brit versenyző egymást akarják majd le győzni, ki nézem belőlük. Reggel időben keltünk fel majd felhozattuk a reggelit és már öltöztünk is mert menni kellett Landonak interjúra nekem meg még le kell tesznelnem a kocsit, meg kell néznem jó e nincs e baja. Hogy működik és mit ír ki a gép majd be állítani mindent és rohadjon meg előtte van még egy szabad edzés is. Lesz dolgom ha azt akarom hogy Lewis a pódiumon álljon. Lando kivetelesen megengedte hogy én vezessek és mivel én nagyon késésbe voltam így úgy vezettem mint egy őrült
-Babám légyszíves lassíts
-Dehogy lassítók nem te vagy kurvára késésben Norris-szidtam le azonnal és többet nem is szólt hozzám az út alatt, be pakoltam a helyünkre és szinte futottam volna előre mikor éreztem egy erős kezet az enyémre fondott
-Riyel Hamilton most azonnal lenyugszol
-Engem te ne nyugtass mert pofán váglak, világos?
-Be értél időben, akkor meg min idegeskedsz? Hidd a testvéred és én is a dobogon fogunk
-De akkor a kocsi...
-Rendbe van a kocsi, már már túl jó
-Annyira ideges vagyok, és ha valaki sérül Toto simán be rakhat pilótának hisz veresenyeztem 4 éven keresztül
-Tudom, legalább együtt állunk dobogóra
-Menjünk-mondtam nagyot sóhajtva és össze kulcsoltuk a kezünket és mentünk is be. Lando csókkal elköszönt tőlem mert interjúra ment én meg mentem a saját csapatomhoz. A szabad edzés efektíbe jól sikerült, tudtam hogy 4 óra múlva lesz az idő mérő szóval eltudok futni ebédelni, sikeresen össze találkoztam Russellel mert ő végzett az interjúval és együtt megebedéltunk,megbeszéltuk hogy jónak kell lenni a mai időmérőn. Megettuk és mentem vissza a boxhoz mikor egy interjús férfi elkapott, magamba megátkoztam egy párszor.
-Zavarhatnám egy kicsit Ms. Hamilton
-Van pár percem magára
-Milyen lesz a kocsi?-tette fel az első kérdést
-Szerintem jól fog működni
-Biztos benne?
-Teljesen biztos vagyok benne, még valami kérdése?
-Milyen a saját testvérednek mérnöke lenni?
-Élvezem néha beszologatok neki a vezetése miatt de amúgy jól együtt tudunk dolgozni
-Hallottam ön is versenyzett pár évet, mi történt magával ami miatt nem versenyez tovább? Azt mondták nagyon jól ment önnek
-Igen ment, imádtam is. Szerettem hogy száguldózhattam de megsérültem csúnyán. Akkor kockázatos lett volna vissza ülnöm, most már meg mérnök vagyok. Viszont ha a testvérem megsérül simán vezethetek én is, meg lett beszélve csapaton belül és a FIA is engedélyezte.
-Öröm ezt hallani,remélem látni fogom egyszer valaha is vezetni élőbe, de videók alapján maga tökéletes versenyező
-Ohh nagyon kedves tetszik lenni, köszönöm szépen. Elnézést de nekem mennem kell a csapatomhoz mert még be kell állítanom egy két dolgot.
-Oh persze menjen csak, nagyon szépen köszönöm és sok sikert!-mondta majd egy kedves mosolyt küldtem felé, ez az ember teljesen normális volt. Hamar eltelt az idő és kezdödőtt az időmérő és folyamatosan mondtam Lewisnek hol menjen gyorsabb hol figyeljen oda. Végül is elég jó helyen végzett mert 4 lett, viszont Landora nagyon büszke voltam hisz polból indulhat. Holnap nagyon ügyesnek kell lennie ha megakarja tartani a helyét. Miután ki száltak és elrendezte az interjút futottam a karjaiba és egy csókot nyomtam a szájára.
-Nagyon büszke vagyok rád Életem
-Köszönöm Szerelem-majd újra megcsokolt majd ment interjúra és kb 2 óra múlva jött vissza hogy akkor mehetünk, tudtam hogy holnap nagy nap lesz neki így próbáltam elterelni a figyelmét így elmentunk egy gyors kajáldába
-Én ilyet nem ehetek
-Pedig most fogsz Norris mert én már 5 éve nem ettem ilyet és most muszáj ennem egyett, és neked is kell egy kis szénhidrát
-Igen is asszony
-Asszony ám az...-nem fojtattam tovább hisz Lando anyuka egy tünemény. Igazából meg ettük a kaját vissza tértünk a hotelba és lefürödtünk azzal a szöveggel hogy sporoljunk a vízzel. Aztán Lando drágám át hívta Carlost meg még két istenverte hülyét aki nem más volt mint Daniel és Albon. Konkrétan 5 feküdtunk egy ágyban, engem és Carlost halálra csikiztek majd mindenki be dőlt egymás mellé és szépen lassan elaludt mindenki, 5-en aludtunk egy ágyban érdekes látvány lehetett. Majd reggel arra kelünk hogy vagy azt hallom hogy fotoznak vagy nevetnek és mit látok. A fél forma 1-es csapatot és csapatfönőkőket és így kerültünk fel a netre. Össze szedtük magunkat és mentünk is a futamra. Mindenki ment a saját boxához intézni amit kell, én is elintéztem mindent amit kell és kezdödőtt a futam is, Lewis és Lando is jól rajtolt. Lewis egyszer bele ment a sóder ágyba de végül vissza szerezte a 3-dik helyet. Büszke vagyok a két Britemre. Szépen sorban futottak be. Lando első lett, Lewis második és meglepetésemre Carlos lett a harmadik. Futottam oda Landohoz hogy adjak neki egy csókot, hosszú szenvedélyes csók lett belőle és mindenki csinált rólunk ezer képet, majd mentem és megdorgáltam a testvérem is. Örülök annak hogy én nem vagyok olyan sötét bőrű mint ő hanem sokkal világosabb, így simán le tudom tagadni. Büszkén néztem fel rájuk ahogy pezsgőznek és boldogak voltak, én pedig nagyon büszke rájuk. Viszont kicsit sem voltam boldog mikor Lando egy interjús nővel förtölt majd le tagadott előtte, értem én hogy szebb mint én. De miért kapom én mindig ezt?
-Szóval akkor nincs is barátnőd
-Nincs az csak egy beképzelt nő, simán oda megy és másokat is megcsokol
-Hát akkor jó legalább ezt is tudjuk róla
-Nincs kedved később találkozni cica?
-De van persze- nem akartam elhinni amit mond, szó szerint letagadott. Landot egy kedves vicces embernek ismeri mindenki,pedig nem így van. Egy bunkó gyökér paraszt. Annyira mérges voltam hogy oda mentem és hatalmas erővel felpofoztam majd sírva rohantam Carloshoz hisz ő az egyetlen ember akire most szükségem van
-Riyel könyörgöm, légyszíves
-Várj már meg
-Hallod
-Szeretlek
-Ezt még egyszer ki ne mond. Ki ne mond azt hogy szeretsz. Ha szeretnél nem csinálnád ezeket. Simán megcsalnál, és te változtál? Röhejes. Szakítok veled! Vége van Norris
-Nem nem, biztos hogy nem. Te az enyem vagy! Nem másé-mondta én pedig elindultam a megmentőmhőz hisz Carlos az.
-Riyel kérlek
-Várj már
-Gyere hozzám-itt elsírtam magam, eddig gondolkodás nélkül igent mondtam volna. Most már lehet hogy kétszer meggondolnám.Sziasztok! Milyen lett a mai rész? Szerintetek hogy alakul tovább? Ha tetszik jelezd felém. Mindenki puszi és köszönöm mindenkinek 💗💗💗
ESTÁS LEYENDO
Loved again-Lando Norris [Befejezett]
RomanceLando Norris és Riyel Hamilton exek. Majd egy futamnál egy szobában kell aludniuk, és a futam előtt fogadnak hogy Lando nyer akkor ő oda költözik Riyelhoz és így is lett. 2 hónapot együtt fognak lakni és fogalmuk sincs mit hoz a jövő mit tartogat ne...