Beautiful truths-Tom Kaulitz

Újra itt

Arra ébredtem, hogy a TV hangja szól a nappaliban, átaludtam az ébresztőt, és azt hiszem, ez azért volt, mert hányszor voltam álmatlan éjszakákon ülve a kórházban Billel. Kimentem a szobámból, még mindig a pizsamában, és leültem Bill mellé.

"hogy érzed magad?" – kérdeztem tőle, és észrevettem, hogy még mindig sápadt és rosszul néz ki.

"Még mindig szarul érzem magam, de tudom, biztos vagyok benne, hogy bármi jobb, mint egy autóbaleset következménye." – mondta tréfásan.

"Mit nézel?" – kérdeztem tőle a tévét bámulva. "Oh..."  "Várj! Ne találgassak!" - mondtam levágva.

"Úhm, istenem, már megint a rupauls gyorsulási verseny!" - mondtam diadalmasan.

"Igen!" – mondta boldogan –, ez az egyik legjobb előadás. - mondta elhúzva a valaha volt utolsó részt.

Ott ültem és néztem vele a műsort a nap közepéig. Hallottam, amint Tom bemegy a szobába, álmosan ásítozva lép be a szobába. Ahogy Tom leült az egyik kanapéra, átmentem a már ülőről a másikra.

- Hogy érzed magad kicsim? - mondta egy puszit nyomva a homlokomra.

- Fáradtan, de jól - mondtam mosolyogva, miközben szemeim nem hagyták el mélybarna szemei ​​pillantását.

- Ez jó - mondta megfogva a kezem, és lágyan csókokat lehelt rá.

- Felmegyek a szobámba - mondtam gyorsan felállva és a folyosón a szobámba sétáltam.

– Veled jövök! - mondta utánam kergetve és megfogta a kezem és a szobámba vitt.

"hogy vagy bébi?" – kérdeztem az ágyamra ülve, mire sírva fakadt.

"ah mi a baj?" - mondtam gyorsan hozzá rohanva és megöleltem.

"Annyira féltem, hogy elveszítem" - mondta halkan, szinte minden szavában töréseket hallottam.

"Hé, rendben van, most már jól van" - mondtam megnyugtatva, és köröket dörzsöltem a hátán.

- Soha nem akarom elveszíteni - mondta zokogva a vállamba.

"Tudom, tudom." adtam neki egy apró puszit a homlokára.

"Minden rendben lesz, higgy nekem." a földön ültünk meleg ölelésben. Amikor mindketten hangos puffanást hallottunk.

"TOM, TAYLOR, GYERE IDE KÉREM, GYORSAN!" hallottam Georg sikolyát a nappaliban. mindketten felkeltünk és berohantunk a szobába. Ha láttunk egy jelenetet, amitől rettegtünk, láttuk, hogy Bill mozdulatlanul feküdt a földön, "még mindig lélegzik, hívjon mentőt." Georg rohanva mondta, gyorsan elővettem a telefonomat és mentőt hívtam, minden olyan gyorsan ment, a mentőt követve az autóban, Georg vezetett, mert Tom bement a mentőbe Billel. A mentőautó kék és piros lámpái felvillantak előttünk, miközben szorosan követtük a járművet.

Rohanva beléptem a kórházba, minden homályos volt. berohanták Billt egy szobába, várnunk kellett a váróban, percek teltek olyan lassan, ahogy csak lehetett. 20 perccel később, ami óráknak, óráknak és hosszú, nagyon hosszú óráknak tűnt. egy orvos jött be a szobába, és közölte, hogy lélegzik, de még mindig nem tért magához. majdnem berohantunk abba a szobába, ahol ő volt, szomorúság és sírás hangja betöltötte a szobát. egyetlen szó sem szólt, mindannyian ott ültünk mellette, és vártuk, hogy felébredjen, a mellkasára hajtottam a fejem, hogy halljam a szívverését. ugyanaz a szívverés, amit akkor éreztem, amikor elaludtam rajta az első autózáskor. Órákig ültem ott, és hallgattam a szívverését.

– Hazamegyek éjszakára – mondta Georg felállva és kiment a szobából.

"ugyanaz" Gustav azt mondta, hogy követte Georgot a szobából, most már csak én és Tom maradtunk itt. zokogva a szívünk, csend töltötte be a szobát, amit soha nem akartam hallani. fájdalmas csend volt, nem volt miről beszélni, egyikünk sem akart beszélni, csak azt akartuk, hogy a számla rendben legyen.

"Nem hittem volna, hogy ilyen hamar újra itt leszünk"

- mondtam megtörve a valaha oly fájdalmas csendet.

Nem mondott cserébe semmit, szomorú zokogása betöltötte a levegőt, jobban összetörte a szívem.

‼️Bocsánat babáim,egy kis szünetet tartottam.De most vissza tértem.Remélem továbbra is tetszeni fognak a részek.🤍‼️