Save me (Nem lesz befejezve)

Most akkor mi van?

Liam szemszögéből: 
Mikor fel keltem láttam hogy Alex már fent van  és mellettem telefonozik.
-Jó reggelt
-Jó reggelt.. -Mondta kicsit szomorúan.
-Mi a baj?
-Most láttam egy képet amit Lance rakott ki Sofi-val.
-Muta.-Oda nyújtotta nekem a telefont én pedig megnéztem. A képen Lance volt és a barátnője ahogy csókolóznak.

Láttam hogy Alex szemébe könnyek szöknek, istenem annyira sajnálom szegényt. Szorosan magamhoz öleltem közben hátát simogattam.
-Semmi baj.. Hé.. Ne sírj..
-De annyira szeretem!.. -Sírt tovább. Letöröltem könnyeit, és elmentem valami jó bort keresni. Be sötételtem és töltöttem magamnak és neki is.
-Amúgy Liam..
-Igen?
-Te hogy jöttél rá hogy a fiúkat szereted?
-Huh.. Ez így kicsit random jött.
-Tudom csak.. Alig ismerlek mégis most előtted sírtam..
-Hát amm.. Ez is egy hosszú story.
-Van időnk ma vasárnap van, még dolgozni se kell menünk.
-Hát jó.. Elmondom.
-Ez az egész még egész fiatal koromban történt.. Mikor a "Szüleimmel"még Koreába éltünk.

*Vissza emlékezés*

2012./011./01.

-Gyerünk gyerekek! Induljatok az iskolába!! -Kiáltotta Lisa az "anyám". Gyorsan fel vettem a fehér pólóm, egy vékonyabb fekete hosszú nadrágot, és egy kék rövidnadrágot. Ez volt a sulis egyenruha. Most már hogy 13 éves vagyok nagyon nagy dolog! Tegnap volt a szülinapom, de.. Senki se köszöntött fel, csak a " testvéreim". Felvettem a fekete táskámat és rohantam a "bátyjaimhoz" mindig velük mentem suliba mert a többiek általában már el mentek. Mikor be értem a suliba el is foglaltam a helyemet, az ablak melletti 3. pad volt az enyém. Általában nem ült mellettem senki, mindenki furának tartott, de ezen a napon valaki mellém ült, észre se vettem hanem inkább olvastam.
-Szia!
-Szia?  
-Nem baj ha ide ülök? Sokszor látlak egyedül, és gondoltam nem jó érzés lehet.
-Oh persze, nyugodtan ülj ide. De igazából már megszokatm hogy egyedül vagyok, szeretek egyedül lenni.
-Pedig nem jó.. Én utálok egyedül lenni!
-Hát kinek mi..
-Hogy hívnak?
-Liam Woods
-Szép neved van! Én ... vagyok!- Mosolygott. Amikor láttam hogy mosolyog valami megdobant bennem.. Éreztem hogy az arcom égni kezd, és éreztem hogy a torkomba dobog a szívem. Nem tudom miért éreztem ezt de elszaladtam  a mosdóba ott be mentem egy fülkébe, be zártam és le ültem a földre, és csak azon tudtam gondolkodni mi van velem. Mikor már csak 5 perc volt becsengőig vissza mentem. Már mindenki itt volt meg telt a terem gyerekek nevetésével. Vissza ültem a helyemre de a fiú még mindig ott ült. Oda mentem és leültem. Nem mertem ránézni.
-Minden rendben? Úgy ki rohantál.
-Igen persze! Minden rendben.. -Még mindig nem mertem a szemébe nézni.. Inkább fókuszálok arra amit a tanár mondott.      

Hamar el telt a nap, most már végre mehetek "haza". Mikor bepakoltam és indultam volna valaki meg fogta a kezem.
-Hé Liam!
-I-igen?
-Tudnál segíteni a matek háziba?.. Semmit se értettem abból amit a tanár mondott.
-P-persze hogy tudok segíteni.. Mikor szeretnéd?
-Ma.
-Ma?!
-Igen, arra gondoltam hogy át jöhetnél hozzám. A szüleim nem lesznek otthon, csak a nővérem, szóval nyugodtan tudunk tanulni.
-Hát jó.. Meg kérdezem a szüleimet..   
-Fel tudod őket hívni? Mert akkor innen mehetnénk is hozzám.
-Am persze.. -Kicsit arrébb vonultam és elő vettem a telefonom.
-Mit akarsz? Mikor érsz már haza? 
-Csak annyit szeretnék kérdezni hogy maradhatok-e matek korepetáláson?
-Ezért hívtál fel?! Nem érdekel hogy mit csinálsz! Az se érdekelne ha megdöglenél te rohadt gyerek! -Azzal le rakta a telefont.. Őszintén nem igazán hatott meg hogy ezt mondta inkább örültem, hogy átmentek ahoz a bizonyos fiúhoz.. Vissza mentem hozzá és fel vettem a táskámat.
-Mehetünk! -Mondtam mosolyogva. El is indultunk hozzá, szép házban laknak mondhatom. Amint be értünk le vettem a cipőmet és beljebb léptem.
-Kérsz valamit inni? Enni? 
-Nem kérek semmit.
-Hát jó, gyere meg mutatom a szobám. - Azzal a lendülettel el is indultunk felfelé. Be értünk a szobába ő le dobta a táskáját és le ült az ágyára.
-Érzed magad otthon.
-Wow! Nagyon kalssz a szobád!
-Tényleg? A tiéd biztoss klasszabb!
-Hát nem hinném.. Na de akkor mit  nem értesz?
-Hát inkább kezdjük úgy, hogy mit igen, talán azzal hamarabb végzünk.. -Erre fel nevettünk mind a ketten.
-Gyere ülj le nyugodtan.

*idő ugrás*

-Érted már?
-Nem.. -Feküdt le mellém. Most valamiért csak őt tudtam nézni.. A szemei elbűvöltek.. Nem tudom miért. Egyszer csak arra lettem figyelmes hogy megcsókolt. Nem csókoltam vissza csak meglepődtem.
-E-ez mi volt?..
-S-sajnálom..
-Most jobb ha megyek..
-De én.. -Nem tudta be fejezni mert fel kaptam a táskámat és gyorsan el is húztam onnan. Miközben futottam haza éreztem hogy a szívem nagyon gyorsan ver, de nem a futástól.. Ez az érzés melegséggel tölt el.. Mikre gondolok! Én nem vagyok buzi! Jobb ha haza megyek. Be esteledett mire haza értem és mikor nyitottam volna ki az ajtót, nem nyílt.. Kizártak?.. Ne már! Kopogtam, üvöltöttem de semmi . Ekkor meg hallottam egy hangot magam mögül.
-Liam kérlek várj! -Mikor megfordultam az a bizonyos fiú állt ott, ki volt pirosodva az arca, gondolom futott.
-Mit akarsz?  
-Sajnálom. - Jött oda hozzám.
-Menny haza.
-Kérlek.. Bocsáss meg.. -Majd újból megcsókolt. Most viszont vissza csókoltam. éreztem hogy ami a szívem még gyorsabban kezd el verni, már ha ez lehetséges. Nem akartam hogy vége legyen. Egyszer csak nyílt az ajtó.
-Liam! Te mégis mit csinálsz?!
-A-anya.. Ez nem az aminek látszik!
-Nem az aminek látszik?! Nem szégyenled megad!? Szégyent hozol rám?! Gyere belefele! Te pedig menny haza! - Majd fülemnél fogva elkezdett be rángatni a házba.
-Anya kérlek bocsáss meg! Kérlek! - Sírtam, ordítottam.. De őt cseppet se érdekelte.
-Ma a pincébe alszol!
-Ne kérlek! Csak oda ne!. Sötét van félek ott! -Majd le lökött a lépcsőn és be zárta az ajtót.

*Vissza emlékezés vége*

-Szóval így történt.. -Mondtam könnyes szemmel.
-Úristen.. Annyira sajnálom.. -Ölelet meg.
-Nem kell.. -Mosolyogtam
-Tudom hogy illetlenség de.. Mi lett a fiúval? Nem tudod a nevét?
-Mikor idősebbek lettünk össze jöttünk. De nem. Egyáltalán nem emlékszem a nevére ami fura. Teljesen el felejtettem az arcát, a hangját, és még a nevét is.
-Ez fura.. -Egyszer csak csöngettek.
-Vársz valakit? - Kérdezte Alex de én csak megráztam a fejem. Oda sétáltam az ajtóhoz, de mikor ki néztem a kukucskáltam az ajtón. Nem láttam senkit, furi.. Aztán ki nyitottam az ajtót.. Meglepődtem..  

Halihó! Szóval asszem készen van ez a rész is. Sajnálom hogy ilyen "izgis" résznél fejeztem be. De ígérem hogy hamar hozom az új részt!! Puszi nektek, vigyázzatok magatokra! Sziasztok(づ￣ ³￣)づ

2023./10./10.

Sally