Pogány Induló - "Mindenkiből kicsurog a lelkünk..."

In medias res

   A nyár - ahogy szokott - villámgyorsasággal telt el. Ezt valószínűleg minden diák így érzi, de nem csak a nyár ilyen. Sokszor az ember azt érzi, hogy a jó dolgok, illetve a jó időszakok az életben egy szempillantás alatt tűnnek el a távolban, ezek ellentettje pedig egy olyan biciklin suhan aminek nincs kereke...

   De egy jó történethez hozzátartoznak a megfelelő előzmények is, úgyhogy nem érdemes ennyire sietnünk. Tehát ősz: október 6-át ír a naptár és egy élménydús napnak nézünk elébe. Dea épp a konyhában csinál magának reggelit, bár ez az étkezés nem éppen felel meg a napszaknak, ugyanis délután két óra van. Rövid nappalok, de annál hosszabb éjszakák...

   A telefon hirtelen csörrent meg olyannyira, hogy a lány le is ejtette a kést amivel a mogyoróvajas pirítósát próbálta megkenni. Ledobta a kenyérszeletet is a tányérra és egy gyors kéztörlés után fel is vette a telefont aminek kijelzőjén egyik legjobb barátnőjének a neve villant fel.

  - Hallo mein lieber Freund! - köszöntötte Dea szívélyesen barátnőjét kicsi éllel a hangjában, hogy jelezze, nem éppen a legjobbkor telefonál.

  - Mi van? - tette fel kulturáltan a kérdését Luca.

  - Gondoltam egy kis német visszahozza az emlékeket a közösen eltöltött német órákkal kapcsolatban... - mosolygott Dea miközben elkezdte (vagy inkább csak megpróbálta) folytatni reggelije elkészítését.

  - Hagyjál az ilyen hülyeségekkel mint a német, kiráz a hideg is hogyha csak rágondolok, ne kelljen még hallgassam is! - csattant fel azonnal Luca azzal a tipikus heves természetével, amivel mindenhol kitűnik a tömegből, mivel üvölt. Sokat. Állandóan. Nagy hangerőn. 

  - Ok, tut mir Leid. - kontrázott Dea. Soha nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy akár csak egy kicsit is, de idegesítse az embert, mondhatni lételeme ez a szokása.

  - Ah, mindegy reménytelen eset vagy - fújta ki a levegőt Luca - csak azért hívtalak, hogy melyik vonattal akarsz lemenni Esztergomba. Láttad egyáltalán mennyi az idő?

   Dea eltartotta a fülétől a telefont és lecsekkolta az időt. Már negyed három volt és ő még pizsamában, félig megkent mogyoróvajas pirítóssal a kezében állt és üvöltött a Nirvana-tól a Smells Like Teen Spirit. Ez rá vall - nem csak a zene, hanem az egész szituáció. Lazán megvonta a vállát, majd visszaemelte a füléhez a telefont.

  - Egy és negyed óra múlva megy az a vonat, amit jó lenne elérni, mert nem tudom mekkora lesz a sor a bejutáshoz, de ha tippelnem kell akkor hosszú, szóval nem lenne rossz valahol az elején állni.

  - Te biztosan nem vagy normális - mondta Luca és Dea látta maga előtt ahogy elkerekedett szemekkel rázza a fejét a lány a vonal túlsó végén. Ezzel a tudattal Dea inkább elmagyarázta a helyzetet érthetően.

  - Na figyu - kezdett bele és vett egy jó nagy levegőt, hogy egy szuszra el tudjon mondani mindent és Lucának ideje se legyen félbeszakítani őt - ha minden sínen van (szó szerint) és a MÁV nem basz el semmit, akkor 1 óra 5 perc a menetidő a Nyugati pályaudvartól. Ha megérkeztünk még meg kell keresnünk a helyszínt amire fél óra sétát ír a Google Maps, de nem hiszem, hogy annyi lesz, szerintem kevesebb. A probléma az, hogy ír egy helyszínt a jegyünk, amihez más cím van megadva, mint ahol van. Nincs sok séta a megadott cím és a megadott hely között, de idő lesz mire kiderítjük, hol is lesz pontosan a koncert. Nem utolsó sorban pedig említettem, hogy elől szándékozom állni a sorban, mert nem azért megyek, hogy hátulról mesterlövészpuska távcsővel kelljen figyeljem az előadót mert olyan messze van - szóval mivel hétkor van kapunyitás, hatkor már fixen a sorban kell álljunk és akkor ez még nem is a legideálisabb időpont, csak tekintettel vagyok rád, aki azt sem tudja milyen koncertre megyünk.

  -Rendben, akkor egy óra múlva találkozzunk a Nyugatinál és akkor még lesz kb. 10 percünk megvenni a jegyeket illetve megkeresni a vonatunkat - egyezett bele Luca a haditervbe - és csak hogy tudd, teljesen tisztában vagyok milyen koncertre megyünk!

  - Világosíts fel kérlek! - mosolygott Dea a kész mogyoróvajas pirítósra, majd beleharapott.

  - Arra a Pogányra - jelentette ki olyan magabiztosan, mintha az ő kedvenc előadója lenne.

  - Arra, arra - nevetett Dea - de arra az esetre, ha megkérdeznék milyen koncerten vagy, nem ártana a teljes művésznevét tudnod, nem gondolod? Csak így B tervként esetleg...

  - Jól van na, majd megtanulom koncert közben - intette le Luca a barátnőjét - te inkább menjél készülődni, mert ide hallom, hogy valamit csámcsogsz és most nagyon nincs evésre időnk, ha el akarod érni a vonatodat.

  - Oké anyu, már megyek is - kontrázott Dea és egybe bekapta a maradék pirítósát.

  - Nah akkor egy óra múlva Nyugati.

  - Ott tala! - és Dea már bontotta is a hívást.

   Itt, ebben a pillanatban még egyáltalán nem sejthette, hogy mi vár rá a későbbiekben, dehát hogyan is sejthette volna. Az ember általában elég ritkán figyel oda arra, hogy mit érez, s milyen megérzései vannak. Ebben a pillanatban a műsorra tűzött következő szám elindult, és Dea tudta mit érez, milyen megérzése van: így csak mosolygott és elindult készülődni, közben pedig Marcival egyszerre kezdett neki a szövegnek...

... 

(Ay ay ay ay) ay ay ay ay

(Ay ay ay ay ay ay ay ay)

Mindenki azt mutatja, hogy mennyire jó ez az élet

Kedves hip-hop, ha meghalok egyszer, magammal együtt a sírba kísérlek

Sírnak is érted, kiket nem veszel észre, bennük rejlik az érték

A faszom se kezdi el ezt a szart, hogyha nem látná a siker titkának végét