𝑺𝒛𝒆𝒓𝒆𝒕𝒏é𝒎 𝒗𝒂𝒈𝒚 𝒇𝒆𝒍𝒆𝒅𝒏é𝒎!? ~ 𝑺𝒛𝒐𝒃𝒐𝒔𝒛𝒍𝒂𝒊 𝑫. 𝒇𝒇.

welcome home szivecském!

-Öt perc és beér ez a tetves vonat, úgyhogy kapkodd magad!

-Fhu bazmeg... már most kiakasztasz. Hisztis picsa!

-Vagy te. Bunkó! -raktam rá a telefont unokatestvéremre. 

Hogy miért is vonatoztam le hozzá Székesfehérvárra és miért nem kocsival jöttem? Azt mondta, minden nap bebaszunk. Nem akarom, hogy elvegyék a jogsim, meg amúgy is... nyári szünet van bassza meg! Mindig is azt hittem, hogy az ovis énemnél jobban senki se várhatja a nyarat. Na ezt minden évben saját magam cáfolom meg. Olyan jó volt tegnap bemenni az egyetemre megnézni az utolsó zh-mat, majd sarkon fordulni azzal a gondolattal, hogy három hónap múlva találkozunk csak. Ahh, mennyei!

Erre én hülye, azonnal vonatra pattanok, aztán mint az utóbbi tizenkilenc nyarunk során, előszőr én jövök Zozihoz, aztán meg majd ő hozzám a "hivatalos nyaralás a rokonoknál" címszó alatt. Minél "felnőttebbek" vagyunk, annál nagyobb buli ez az egész. 

-Welcome home szivecském! -kócolta össze fejem búbján a hajam.

-Utállak! -öleltem meg a lassan egykilencven' magas Zoltánkámat a százhatvan centis törpe méretemmel. Köztudott tény: negyven nappal vagyok idősebb nála, de sajnos ő a magasabb... hagyjuk is. -Mondd, hogy csináltál valami vacsit, mert utoljára négy órája ettem az aluljáróban egy fornettis kakaós csigát.

-Hehe, majd eheted a héten a főztömet, de ma anya csinált kaját. Azt mondta először menjünk haza enni, aztán azt csinálunk, amit akarunk.

-Úristen, kegyesek az istenek!

-Itt hagyjalak?

-Inkább hozd a táskám, hiszti-kriszti! Úgy ki vagy pattintva, csak elbírod.

Alig vártam, hogy végre megint együtt bandázhassak a keresztszüleimmel meg a még kisebb és még nagyobb geci uncsitesókámmal, Benivel. Igaz, még csak tíz éves, de már most nagyobb szája van, mint nekünk Zozival együtt. Mondjuk volt kiktől eltanulnia... jah, mi.

-Megjöttünk! -kiáltotta el magát a lépcső aljában Z.

-Nia! -hagyta ott a konyhát azonnal Babi, a nagynéném, keresztanyám... kinek hogy tetszik.

-Végre már! -mászott ki egy autó alól Zozo, a nagybácsi/köriapu... szintén kinek mi. -Beni, gyere!!!! Megjött a Niaaa!!!

-Nia! -csúszott ki a lépcső tetejére. -Gyere fel, sietnünk kell! Mindjárt indulunk!

-Várj törpe, hova is megyünk?

-Zozi, azt ne mondd, hogy nem mondtad el...-nézett rá édesanyja megvetően.

-Elfelejtettem na! Amúgy meg nem mindegy? Úgyis azt csinálja, amit kitalálok, vagy találunk.

-Azért megtudhatom, hova készülünk?

-Előbb együnk, mert már én is éhes vagyok, meg gondolom te is -mosta meg olajos kezeit Zozo, majd leültünk ebédelni.

-Zozi, mondd már el mi van!!! -ugrottam fel hátára.

-Baszki! -dőltünk el, mint a krumpliszsák. -Beninek edzőmeccse lesz ma. Semmi extra.

-Mi az, hogy semmi extra???? Aaaa, ennek nagyon örülööök!!

-Azt gondoltuk... -nevetett, majd ledobott egy párnával.

-Harcot szeretne, kedves Zoltán?

-Megtiszteltetés lenne, kedves Panna kisasszony.

-Ha harc, hát legyen harc!

-Azt ne mondjátok, hogy közel húsz éves fejjel párnacsatáztok ebéd előtt -szakította felbe pankrációnkat Babi -nyomást az asztalhoz enni!

-Mesélj Nius, milyen a suli? Jó, igazából a bulikról meg a barátokról beszélj, az iskolát leszarom. Van már kanid?

-Jajj már Zozo! Ha lenne kanim, akkor a Zozi lenne az első, aki tudna róla, ő meg úgyis elmondaná nektek. De amúgy nincs. Aztán vagyunk hárman lányok: Csenge, Bora meg én. Már a gólyatáborban nagyon jóba lettünk. Minden pénteken megyünk valahova. Ha nem buliba, akkor beba... akarom mondani becsiccsenteni, vagy kajálni valami puccos helyen. De a végén mindig a mekiben kötünk ki, bármelyik opcióról van szó. Kicsit azért még szokatlan nekem ez a nagyvárosi élet, de kezdek egész jól belerázódni.

-Örülök neki kiscsillag. De egyet ígérj meg...

-Kezdődik a szentbeszéd...

-Kuss már Zozi -rúgtam bokán az asztal alatt halkan, miközben én is nagyon jól tudtam, hogy ebből valami faszság fog kisülni.

-Csak olyan kanid lesz, aki ismer engem és én is őt, amúgy meg nekem mutatod be először!

-Értettem főnök úr! 

-Mehetek már öltözni???? -fejelte le az asztalt Beni.

-Siess, mert kicsit csúszásban vagyunk -konstatálta a helyzetet Babi. 

Beni babám itt, Fehérváron focizik. Amióta a két lábán áll, azóta a labdát vezeti. Nem vagyok nagy szurkoló, de ha valakit, akkor őt mindig megnézem, vagy ha kedve támad az unokatestvéréhez, akkor mindig egy focimeccsre rángat el. Előszeretettel elemezzük olyankor a székesfehérvári, valamint az ellenfél csapat tagjait. 

Benike mindig kiválasztja az aktuális férjemet nagyjából kilencven percre... hagyjuk is inkább.

Tisztára olyan hangulatom van, mint jó pár évvel ezelőtt, csak akkor Zozi edzéseit néztem a Főnixben. Ültem a lelátón Zozoval, ettük, vagyis próbálkoztam enni a szotyit, és megfejteni, hogy miért jó annak a sok fiúnak ennyit futkorászni.

Ma meg már Zozival nézem Benikémet a Vidi arénájának hátterében, a kis barátaival labdát vezetve.

Miután minden aktuális faszságot megbeszéltünk ezalatt a bő egy óra alatt, hazadobtuk B babát, -aki még oklevelet is kapott, olyan ügyes volt- majd útnak indultunk Zozi lakására.

Valami dög unalmas sorozat ment a tévében, amin már majdnem bealudtunk, amikor rájöttem, hogy valami fura...

-Szandra hogyhogy nincs most itt? -tettem fel egy számomra semmitmondó kérdést, mire Z felült a kanapén.

-Szakítottunk.