Nyakamba varrva

33. rész

Team

Sír a gyerek, kínkeservesen jut el a tudatomig. Ha pár óránál többet aludtam, akkor hazudok. Erőszakot alkalmazva nyitom ki szememet, és amit meglátok először az a plafon. Nem ártana egy kis portalanítás, el van hanyagolva a ház.

Kibújok Win öleléséből, ernyedten esik le keze az ágyneműre. Édesen alszik, akár egy kiscica, aki jól van lakva. – Mert jól is lakott! – Legalábbis remélem, mert minden tagom fáj, ráadásul a fenekem is sajog az igénybevételtől. – Elszoktam én már ettől!

Win-nel voltam legutoljára, és annak bizony, több mint két éve már. Békésen alszik, szerintem, ha kirobbanna a háború, még arra se ébredne fel. Feljebb húzom rajta a takarót, majd mosolyogva felállok és elindulok a hálószoba felé.

– Baba! – nyújtja felém dundi karját Nana.

– Itt vagyok – emelem ki a kiságyból. – Maradjunk csöndben, Bábá még alszik.

– Hol? – néz az ágyra.

– A nappaliban, szóval ne hangoskodjunk.

– Reggeli?

– Egyből a hasadra gondolsz! Kire hasonlítasz te?

– Rád – vigyorodik el.

– Biztos, hogy nem! – kuckolom meg. – Nem vagyok olyan bélpoklos, mint te!

– De! De! De! – kapálózik kezemben.

Kimegyünk a konyhába, és keresgélni kezdek.

Felültetem a pultra, nem engedem el, úgy nyitogatom a szekrényajtókat. Talán a gabonapehellyel kiegyezik egy darabig, csak addig kellene, amíg Win felébred.

– Cukorka! – rázza meg az előbb még a pulton heverő dobozkát.

– Az nem cukor! – kapom ki kezéből, mire lefelé görbül szája.

– Cukorka! – két kézzel kap utána.

– Mondom, hogy nem! – vitatkozom vele.

– Akarom!

– Kicsi vagy te még ehhez! – forgatom szememet, majd visszarakom a dobozokat a helyükre.

– Elvetted! – gördül ki krokodilkönnye és még szipog is hozzá.

– Ha nem sírsz, csinálok neked palacsintát.

– Csokisat?

– Gyümölcsöset? – játszok szemöldökömmel, mire felnevet.

– Nem! Csokis!

– Jól van! Nyertél. Most boldog vagy?

– Igen! – kiálltja.

– Halkabban.

Csípőmre emelem, és elkezdem összeszedni a hozzávalókat.

Kénytelen vagyok megcsinálni, mert ha nem teszem, akkor ordítani fog, akár a sakál. Akaratos egy kis hölgy lesz belőle, bár az is igaz, hogy már most is az. Egy tálba beleteszem a lisztet, tojást, cukrot, csipet sót, pár csepp olajat, felöntöm tejjel, és kikeverek egy jó sűrű masszát.

Meggyújtom a gázt, és elkezdem a sütést. Ha valakinek gyereke van – még ha csak a húgomról is van szó –, az ember gyorsan megtanul fél kézzel dolgozni. Kicsi, köralakú pamacsokat öntök a serpenyőbe, majd várom, hogy megsüljön, utána fordítok rajta egyet.

– Bábá!

– Csss...alszik még!

– Bábá jön!