Nyakamba varrva

32. rész +18

Win

Nem tudok napirendre térni afölött, hogy milyen körökben mozgott. Sóhajtva dőlök neki a pultnak és a kezemben tartott dobozokra pillantok. A központtól megkaptam az engedélyt, hogy belenézhessek az aktájába. Ahogy felvillant előttem a kis ablak, betöltődtek az adatok, faltam annak sorait.

Az új információkat olvasva meg kellett volna lepődnöm, mégse tettem. Valahol mélyen, tudtam, hogy valamilyen módon kapcsolódik az ügyeimhez. Csak abban nem voltam biztos, hogy milyen szerepet töltött be. Ráadásul az zavar a legjobban, hogy nem emlékszem rá, és ez elkeserít.

Borzasztó érzés, hogy történt valami, amiről nem tudok, és lehet, ezt a haragot kivetítem rá. Jelen volt minden fontosabb eseménynél. Amikor megsérültem, a rajtaütésnél, a menekülésnél, a rejtőzködésnél. Arról nem is beszélve, hogy ő segítette sikerre vinni törekvéseinket. Megszerezte a szükséges dokumentumokat, és még tanúskodott is nevelőapja ellen.

Az anyjára emlékszem, kedves asszony volt, sajnos egy összetűzés során megsérült, agyhalottá nyilvánították, de a méhében hordott gyermeknek még életet tudott adni. – Team, csodállak! – Nagy erő kellett véghezvinni ezeket a dolgokat, és bevállalni egy kisbaba felnevelését. – Miért nem emlékszem rád?

Erősen lüktetni kezd halántékom, megdörzsölöm, és képek villannak be. A kórházban, mikor felébredtem, egy összevert képű fiú volt mellettem, aki szorongatta kezemet. Én viszont bunkó módon elhajtottam, látni se akartam. Majdnem minden nap az ajtóm előtt ment el, kíváncsi szemével bekukkantott, majd tovább ment. Dean ki is derítette, hogy az anyjához jár látogatóba. – Te voltál az!

Kezdenek összeállni a kirakós apró darabkái, Dean elejtett mondatai, Pharm ködös megfogalmazásai. – Mire kellene még emlékeznem? – Valami még nem világos, de nem tudok rájönni, hogy mi az. Az biztos, hogy régebbről ismerjük egymást, talán ő volt az én besúgóm?

– Mitévő legyek? – zörgetem meg a dobozokat.

Egyet zsebembe csúsztatok, a többit a pultra teszem. – Óvszer, pult, asztal! – Előtörnek emlékeim, de hogy kivel csináltam a dolgokat, egyszerűen nem ugrik be. Az ismeretlen nyögéseit is hallom fülemben, de az arcát nem látom. – Legyek átkozott! – Valakit elhoztam ide, és szexeltem is vele, ráadásul itt ez a halom óvszer is. – Magától nem kerülhetett ide!

Most viszont nem ez a lényeg, úgyhogy el is hessegetem ezeket a gondolatokat, csak az előttem álló feladatra figyelek.

– Hiába próbálkozom? – mosolyodom el kihívásán. – Mindjárt kiderül.

Lekapcsolom a villanyt, és odasétálok Team ágyának nevezett valamihez. Édesen alszik, a pattogó tűz aranyként vonja be testét. – Amit nemsokára én fogok beborítani!

Úgy érzem itt az ideje, hogy a köztünk lévő feszültséget feloldjuk, és egymás karjába simulva evezzünk a gyönyör hullámain a kielégülés felé. Amióta találkoztunk ezt akarom, és nem is tagadom, piszkosul kívánom.

Letérdelek lábfeje mellé, óvatosan lehúzom róla a plédet, nem szeretném megijeszteni. Végignézek rajta, ahogy hanyatt fekszik, egyik karját feje alá húzva. Még csíkos pizsamájában is kívánatos, mi lesz, ha lekerül róla? Egyik lábfejét megfogom és arrébb teszem, helyet kell csinálnom, hogy beférkőzhessek szorosan zárt lábai közé. Mikor megvagyok, elhelyezkedem és megtámaszkodok feje mellett. – Férfi létére szép! – Pedig ezt nem szokták férfiakra mondani, de őrá muszáj.