My lover (minsung ff.) BEFEJEZETT

4

Összeszűkített szemekkel néztem szőke barátomra, aki büszkén elmosolyodva ette tovább az elkésett reggelijét. Zavartan néztem rá Minhora, aki csak mosolyogva meredt maga elé. Nem tudom, mire gondolhatott, de szerintem arra, hogy hogyan fogja lehányni a fejemet ezután.

-Oké. Jisung, gyere ide!- kiabálta fülembe, ami nem igen esett jól. Legalább mostmár tudom, hogy mekkora hangja van. Hát, elég nagy.

-Itt vagyok melletted, ha nem vetted volna észre.- morogtam a nem létező bajszom alatt, majd odanyújtottam bal orcámat hozzá.

-Hupsz, bocsi.- kuncogott, majd folytatta monológját.- Remélem nem süketültél meg.

-Nem, még, de meg fogok ha tovább csinálod ezt.

-Gyerünk már!- szólt ránk Changbin.

-Jól van, na!- szólaltunk meg egyszerre.

-Haladjatok, más is sorra akar kerülni!- mérgelődött Chan.

Erre nem válaszoltunk semmit. Minho odahajolt arcomhoz, és egy gyors kis puszit adott rá. A többiek "uuu"-zni kezdtek, majd tapsolni, meg ujjongni. Nekem ennyi elég volt, mivel éreztem, hogy azok a bizonyos pillangók megint életre keltek, amik oly sok éve téli álmot aludtak. De nem szabad szerelmesnek lennem, mert biztos megint össze leszek törve, és úgy kell majd összekaparni a földről. De olyan szépek a mogyoróbarna szemei, ahogy csillognak a napfénytől, kisfiús arcáról meg sem lehetne állapítani, hogy mennyi idős. Mit teszel velem, Lee Minho?

-Éljen az ifjú pár!- kiáltotta Seungmin, miközben Hyunjin mellette nevetve tapsikolt.

-Lehetek a keresztapa, Jisung hyung?- kérdezte boci szemekkel Innie.

-Én is az akarok lenni!- ugrált Chan mint egy öt éves.

-Miről beszéltek? Nem is vagyunk együtt még!- dorgálta meg őket Minho, mire csendben maradtak egy pillanatra, majd újra elkezdték a tapsikolást, meg az ujjongást.

A "még" szócska járt folyamatosan a fejemben. Hogy érti, hogy még nem? Nem, tuti nem szeret, ez hülyeség! Biztos csak azért puszilt meg, hogy ne tűnjön gyávának. Miért is gondolok én ezekre? Hiszen semmilyen érzelem nem fűz hozzá.

-Még? Oké, értettük!- szólalt meg egy kis idő után Felix, miután kitombolta magát a többiekkel együtt.

-Nem úgy értettem!- szólt rá mérgesen Minho, miközben egy kis pír szökött rá az arcára.

-Akkor hogy?- faggatta tovább Changbin.

-Mindegy, folytassuk! Akkor én jövök!- körbenézett a társaságon, majd megakadt a szeme rajtam. Féloldalasan elmosolyodott, majd kérdezett.- Sungie! Felelsz vagy mersz?

Egy kicsit elgondolkodtam, hogy melyiket válasszam, de végül maradtam a jól bevált módszernél. Első körben mindig felelek, aztán váltogatom.

-Felelek.

-Milyen az ideálod? Ha van, persze.

Na, erre pont nem számítottam. Igazából nem tudom, szerintem nincs. Megpróbáltam az eszem legaljáról előturkálni az embereket, akiket eddig szerettem, és azoknak a jellemzőit. Párat találtam, úgyhogy felsoroltam.

-Nos, ne legyen túlságosan is izomagy, de ne legyen túl vékony se. Legyen kedves, ne legyen túl féltékeny típus, de jó azért, ha néha az. Legyen törődő, fogadjon el olyannak amilyen vagyok. A múltammal kapcsolatban legyen türelmes, nehéz nekem arról beszélni. Hajszín szemszín mindegy. Ne legyen bunkó velem, és éreztesse velem, hogy szeret. Ja, meg merjen felvállalni nyilvánosság előtt. Meg ha kell, védjen meg.