A Víz városa

2. Dal az Aranyhalhoz *1*

Egy perc múlva nagyon kellett ragaszkodnia ehhez az elhatározásához, mert hiába csak néhány perce egyezett bele, hogy nem kerül bajba, már benne is volt. Nyakig.

Míg ő nézelődött, a motyója nyomtalanul eltűnt, valaki hangtalanul meglovasította. Hiába kapkodta a fejét a szélrózsa minden irányába, a tolvaj már eltűnt valamelyik sarok mögött.

Mielőtt pánikba esett volna újra leltárba vette a vagyonát és a holmijait.
Egy öltözet ruha, egy cipő, egy tőr, ami a ruhaujjában lapult. Egy íj tegezzel - ezeket szerencsére nem rakta le - egy zsebkendő, az erszénye, amiben a 8 ezüstje, és 38 vasa maradt, meg néhány bronz. Nem sok..

Ha belegondolt, hogy igyekezett, hogy elrejtse az aranyait... Bár hagyta volna, ahol volt! Így még sürgetőbb, hogy munkát találjon. Aztán beléhasított a felismerés, hogy a címek is a táskában voltak. A könyveivel együtt. Mindenével együtt. Úgy tűnik, teljesen tiszta lappal kell kezdenie.

Azonban annyira megbabonázta a város, hogy a balszerencséje miatt, nem tudott rá haragudni. Egy leckének próbálta felfogni, ami óvatosságra inti, hogy innentől kezdve nem bízhat meg mindenkiben úgy, mint az öregben. Visszaindult a fogadóba és eltökélte, hogy óvatosabb lesz. Sokkal óvatosabb! Ugyanakkor, nem fért a fejébe, hogy tudott valaki olyan közel lopózni, hogy nem vette észre. Hiszen a táska majdnem közvetlenül mellette volt.
A fogadó ahova belépett, íszesebb volt, mint a Disznópata, kellemes hangulatú helynek ígérkezett. Az előtér padlóját meleg barna színű kővel burkolták, a falakon festmények lógtak, és a hely közepén egy cserépkályha is helyet kapott. Hidegebb időkben, biztos jó meleget ad - gondolta, azonban akkor még nem tudta, hogy a kályha csupán a dekoráció része -, lámpásokból sárgás fény áradt, és világította be a teret.

Csak néhány szerzetet látott, csendesen beszélgettek, vagy éppen fogyasztották a vacsorájukat. A vendégek, itt sokkal visszafogottabbnak tűntek, mint akikel az előző helyen találkozott.
- Láng hozta! - üdvözölte barátságosan a fogadós.
- Jó estét! - viszonozta, majd rögtön közölte is, hogy szobára lesz szüksége.
- A szoba és az ellátás egy éjszakára 5 vas.
- Városi árak... - gondolta, majd kifizetett egy éjszakát.
A férfi a háta mögött lévő cirádásra festett tábla felé fordult. Míves réz akasztók sorakoztak rajta. A legtöbb üresen állt, de néhányon kulcsok is lógtak. Leemelt közülük egyet.
- Valaki ellopta a holmim, hol tudok bejelentést tenni? - tette fel Tilia azt a kérdést amit most már időszerűnek érzett. Hátha van rá némi esély, hogy az elemelt dolgait még viszont láthatja.
A férfi arca elkomorult.

- Nem ön az egyetlen, akitől mostanában ilyet hallok. Eddig ebben a városban nem fordult elő ilyesmi. Nem mondom, hogy soha, de ez egy rendes törvénytisztelő környék - a hangja érdessé vált, miközben a lányhoz beszélt.
- Akkor megnyugodtam, hogy itt nem ilyen egy átlagos nap - mosolyodott el, mivel feltűnt neki, hogy a férfi hangulata erősen felhőssé kezdett válni. A szembenlévő ellenben szinte felháborodva felelt.
- Nem, természetesen nem! A városi őrszemeknél bejelentést tehet - felelte kevésbé élesen - Nem messze van egy állomásuk.
- Van értelme, ha nem láttam a tolvajt?
A férfi végig simított az állán.
- Volt valami értékes a holmija között?
- Egy-pár könyv. Nem hiszem, hogy másnak is érne valamit - persze, ha az aranyat nem veszi számba, de arról nem akart beszélni.
- A holmiját nem biztos, hogy visszakapja, de az őrszemek esetleg kirendelnek újabb járőröket a környékre. Ha könyvekről van szó, a könyvkereskedésben megnézheti, hátha a tolvajok eladják -javasolta gyakorlatiasan.
- Köszönöm a segítségét! Még egy kérdésem lenne. Tisztálkodni hol tudok?
- Természetesen a szobájában van rá lehetősége. Jól gondolom Kisasszony, hogy nem iradasi? 

- Igen, jól - felelte. Nem gondolta, hogy ennek lenne jelentősége.

- Akkor bátorkodom, megjegyezni, hogy lesz, ami újdonságként fog hatni. Nálunk vízvezeték van, és csatorna! - roppant büszkén tárta elé és még ki is húzta magát.