Lidérc

V.

Luca szavait hallva a többiek egy ideig csak bambán meredtek maguk elé. Ha nem lett volna elég sokk számukra, hogy nem tudnak kiúszni a földnyelvről és hogy valami - magát lidércnek nevező - lény szórakozik velük, akkor minden bizonnyal hangosan felnevetnek egy ilyen képtelenségen. Hiába, egyikük tudástára sem hordozott megoldást az olyan problémára, mint a nappalok és éjszakák megszokott változásának hirtelen leállása. Végül szokás szerint Balázs volt az, aki megpróbált valamilyen épkézláb magyarázattal szolgálni.

- Ha tudományos értelemben vizsgáljuk meg ezt a kérdést, akkor ennek az lehet az oka, hogy a Föld saját tengelye körüli forgása leállt. Ez persze vajmi kevés vigaszt nyújt, de még mindig észszerűbb, mint hogy valamilyen kitalált lény befolyásolja a nappalok és éjszakák változását...

- Kitalált lény? - nevetett idegesen Luca. - Hiszen mindannyian láttuk. Nekem meglehetősen valódinak tűnt.

- Talán a lény csak a mi fejünkben létezik... - folytatta a fejtegetését Balázs. - Gátat szab annak, hogy tisztán lássuk a valóságot, mert az túlságosan borzasztó lenne számunkra.

- Bocsi, én e...e...elvesztettem a f...f...fonalat - közölte Boti, és Luca meg Tomi is fejcsóválva jelezték, hogy nem értik, mire akar Balázs kilyukadni. A fiú felsóhajtott.

- Oké, megpróbálom a lehető legegyszerűbben elmagyarázni. A lény, amit láttunk, nem valóságos. Mielőtt közbeszólnátok - tette hozzá gyorsan, mert látta, hogy Tomi és Luca is szeretne mondani valamit -, hagyjátok, hogy megmagyarázzam. Szerintem valami történt velünk a parton. Valami nagyon rossz dolog, sokkal rosszabb, mint ez a hely, ahol most vagyunk. Az agyunk pedig kitalál dolgokat, mint például a lidércet, hogy... - Balázs egy pillanatra habozni látszott, mintha keresné a megfelelő szavakat - ...könnyebbé tegye az elfogadást... - fejezte be bizonytalanul, mintha ő maga sem hinné el azt, amit mond.

- Minek az elfogadását? - tudakolta Luca.

- Annak - sóhajtott Balázs -, hogy mi négyen valójában már nem is élünk. Meghaltunk.

Ahogy Balázs kimondta a nyilvánvalót, az egyetlen kézenfekvő magyarázatot mindarra, ami történt velük, a többiek is kezdték lassan megérteni.

- Nem tudom, hogy mi történhetett ott a parton - folytatta a fiú, - de szerintem már akkor halottak voltunk, amikor megtaláltuk a csónakot.

- Én még mindig nem tudom elhinni - suttogta Luca.

- De akkor mi most mik vagyunk? Szellemek? - értetlenkedett Tomi.

- Igen, valami ilyesmire tippelnék - felelte Balázs.

- Azt akarod mondani, hogy a holttestünk valójában kint hever valahol a parton? - értetlenkedett a lány.

- Igen - válaszolt Balázs.

- De...de...de... ez őrültség! - közölte Luca és közben úgy dadogott, ahogy Boti szokott.

- Miért, az talán nem az, hogy egy elhagyhatatlan földnyelven üldögélünk, s közben egy néha-néha felbukkanó lidérccel diskurálunk arról, hogy az egyikünknek meg kell halnia, egy olyan tó közepén, ahol örökös éjszaka uralkodik? - kérdezett vissza Balázs.

- Ez így kimondva tényleg elég ostobán hangzik... - motyogta Luca, majd érezte, ahogy könnyek peregnek végig az arcán. - Én még nem akartam meghalni...

- Egyikünk sem akart - felelte Balázs és átölelte Luca vállát. Örömmel konstatálta, hogy meg tudja érinteni a lányt, egyúttal mindez megerősítette őt saját igazában, miszerint nincsenek életben.

- És most mi lesz? - kérdezte Tomi, miközben zsebre dugott kézzel nézett barátaira. - Örök időkig itt leszünk ezen a szigeten egymással összezárva?

- Miért, ez olyan rossz? - vonta föl a szemöldökét Boti.

- Hé, már nem is dadogsz! - kiáltott fel Balázs.

- Miután felvilágosítottál arról, hogy meghaltam, így rájöttem, hogy képes vagyok arra, hogy dadogás nélkül is beszéljek - közölte Boti. - Amúgy meg szerintem nem is igazán beszélünk, sokkal inkább valamilyen gondolatátvitellel kommunikálunk egymás között.

- De ez olyan borzasztó! - sóhajtott fel Luca. Úgy tűnt, hogy most már ő is beletörődött abba, amit Balázs mondott nekik. - Olyan fiatalok voltunk... - tette még hozzá.

- Ne végként tekints rá! - kérte Balázs. - Inkább úgy, mint valami újnak, ismeretlennek a kezdete.

Luca végre elmosolyodott.

- Gondolod, hogy ez így működni fog?

A fiú visszamosolygott rá.

- Biztos vagyok benne.

Ebben a pillanatban Luca teste kezdett elhalványodni. A fiúk furcsán néztek rá és valamit kiabáltak, de Luca már nem hallotta a hangjukat. Tisztában volt azzal, hogy történik vele valami. Csak azt nem tudta, hogy mi.