Egy különleges éjszaka | minsung (Befejezett)

~9~

Idegesen keltem ki az ágyból és vettem magamra a kedvenc pulcsimat. Ez az a pulcsi amit Minho adott.

Nem érdekelt hogy esett az eső, én egy szál pulcsiban kimentem. Mérges voltam. Minho nem képes vissza írni. Nem baj, majd megtanítom vissza írni. Úgy látom nem megy neki.

Amikor Minho háza elé értem, azonnal bekopogtam. Nem igazán akarta kinyitni, úgyhogy a következő amit tenni akartam, az az, hogy kitöröm az ajtaját. Annyira ideges vagyok, hogy képes lennék rá.

- Mit akarsz? - nyitotta ki az ajtót Minho. Egy sima fehér póló volt rajta és egy szürke melegítő nadrág. Hmm ígyis jól néz ki. Nem! Én most  haragszom rá!

- Beszélni akarok veled, mert bunkó módon nem írsz vissza. Tudod milyen rosszul esik? Gondolom nem! - kiabáltam vele.

- Jisung, menj haza. - próbálta becsukni az ajtót.

- Most az egyszer fogd be és hallgass végig! - kiabáltam vele továbbra is, ami hatott, mert egyből befogta a száját. - Nem tudom mit érzek irántad, de valami megváltozott amikor lefeküdtünk néhány nappal ezelőtt. Legalább foglalkozz velem. Ha kell minden nap itt fogok gubbasztani, hogy végre beengedj.

- Jisung, akkor most te is hallgass meg. - nézett rám érzelem mentes arccal.
- Én viszont nem érzek irántad semmit. Ez nekem csak egy egyéjszakás kaland volt. Semmi több. Úgyhogy menj haza kérlek. - majd becsukta az ajtót.

A szemeim megteltek könnyel. Nem tudtam hangot kiadni. Csak folytak a könnyek a szememből.

Úgy döntöttem haza megyek. Elbasztam ezt az egészet. Miért? Miért annak fáj jobban aki többet érez? Miért kell megint szenvednem? Ha szeretek valakit az sajnos nem két hétig tart. Sokkal tovább...

Kb. az én nyomorult életem is ilyen.  Innen jött az ihlet, hogy ezt írjam le.