Taehyung valahogy közben érezte, hogy nem azért tiltották le, mert csak kicsesztek vele. Tudta, hogy a másik ismeretlen csak fél.
Viszont, szomorúan indult el a boltba, hogy vegyen magának epres tejet, mert elfogyott. Taehyung sose volt szomorú, csak akkor, ha ez történik.
Aztán, mikor a zebránál állt, és a lámpa zöldre váltott, egy fekete kapucnis és maszkos alak sétált el mellette, majd véletlen össze ütköztek. Mindegyikük meglepődött, főleg a tiszta feketében lévő Jungkook, aki azonnal felismerte Taehyungot. Semmi kérdés nélkül ment ugyan arra, amerre ő, és várta meg a bolt előtt, majd amikor meglátta az egy karton epres tejet a kezében, elmosolyodott. Ezek szerint szereti. Gondolta magában.
Aztán mit sem gondolva, mikor már egy jó ideje követte, úgy gondolta, hozzá szól. De, előtte behúzta egy sikátorba, közben a nehéz "rakományt" elvette tőle, ezzel egy kisebb hisztit generált magának.
-Add vissza! Az az enyém! -rinyált Taehyung -én vettem az előbb! Nem igaz hogy már ennyit se tudok meginni, már egy hete nem volt! -siránkozott tovább, de Jungkook csak letette elé, és megszólította.
-Figyelj, Taehyung őszintén sajnálom, hogy letiltottalak Instán, de nem tudtam hogy mit kéne csinálnom, hisz... Mondhatni eléggé ismert vagyok, viszont nagyon szimpatikus lettél, de... Féltem, hogy ha elmondom az igazat, esetleg elmondod mindenkinek, hogy kivel beszélsz... Hazudni pedig nem akartam. Nem az én szokásom. -Taehyungban a felismerés úgy csapott fel, hogy megjelent egy villanykörte a feje fölött. Nem. Ez egy másik történet, viszont Taehyung rájött valamire.
-Szóval... Azt akarod mondani, hogy... Hogy Jeon Jungkook rámírt és utána letiltott? -kuncogta el magát. Jungkook nem értette, hogyan ismerte föl, mikor nem is látta -ne nézz már ilyen hülyén, tíz éve fanotok vagyok persze hogy bármelyikőtök hangját felismerem -forgatott szemet mosolyogva, de aztán bepánikolt.
-Inkább... Tudod mit nem is mondok semmit. Nem... Nem lenne helyes csak úgy valakivel beszélgetnem tudod?
-P-persze. -jutott el a tudatáig, hogy ő most a biasa előtt áll, utcai ruhában, és a természetes arcát látja, nem azt a három képet, ami tökéletesen pont jó időben volt beállítva.
-Amúgy... Hogy csináltad a képeket? -kérdezte egy idő után Jungkook, hiszen tényleg érdekelte.
-Van egy legjobb barátom, úgy hívják Jennie. Nagyon jól fotóz, ő ajánlotta, hogy csináljuk meg. Aztán mivel tetszettek, kiraktam őket. Egyébként rengeteget szenvedtünk mindegyikkel. Például ami Párizsban készült az Eiffel toronynál, ott fél óráig mondta hova álljak.... Milliméteren múlott, hogy megmozduljak és nem lett volna jó.
-Kemény. -bólogatott elismerően -tényleg nagyon sajnálom, csak akkor szakítottam a- oh bazdmeg. -fogta be a száját, és elrohant.
Taehyung nem értette miért nem bízik benne Jungkook, hiszen senkinek nem mondta volna el a titkait. Még Jennienek sem, pedig mindent tudnak egymásról.
-Hhh. -sóhajtott fel, majd vette fel a földről a (már szatyorban lévő) epres tejeket, és indult el az utca sarkára, ahol szerény kis háza volt.
Amint belépett, valami furcsa dolgot talált, ugyanis nagyon finom illatokat érzett a konyhából. Furcsállta, hisz egyedül él, és még nem is hívott meg senkit.
-Halló? -kérdezte a levegőt, és nem sokkal később Jennie lépett ki a konyhából mosolyogva, ezzel szívbajt hozva Taehyungra
-Ó, szia Tae! Képzeld csináltam garnéla szószt. -mondta még mindig mosolyogva a lány, hiszen tudta, az a kedvence.
-Köszönöm szépen Jennie. De nem kellett volna
-Ó, dehogynem. Na, gyere mert kész van. -ültette le az asztalhoz, és elkezdtek ebédelni.
Hirtelen nagyon kínos csönd telepedett rájuk, ami szokatlan volt. A levegő is feszült volt, Jennie viszont nagyon gondolkozott, majd megszólalt.
-Taehyung, el kell mondanom valamit. -szólította a fiút azon a nevén, amit csak akkor mond ki, ha valami nagyon fontos.
-Na, bökd ki. Nekem bármit elmondhatsz. -mondta az említett személy, aki kicsit örült, hogy nem kell tiszta csendben végig ülni egy ebédet.
-Szóval én-
