Szeretek Taehyunggal lenni itt, egyáltalán nem zavar, hogy Jennie elment, sőt. Mondhatni eléggé közel kerültünk egymáshoz. Az egész napot együtt töltöttük, és úgy éreztem, végre teljes vagyok. Úgy érzem mellette tényleg önmagam lehetek... Kicsit sem irritál hogy epres tejért nyafog... Á nem...
-Naaa, de Kookie... Csak egyet. -nyafogott Taehyung Jungkooknak, igen már befejezték az éttermes randit, és úgy döntöttek, együtt fogják tölteni a napot
-Jólvan. De csak egyet. -Kook óvatosan megsimította a másik haját, mire az elpirult. A szeretet jele.
Közben Jennie kémkedik utánuk Lisával, hogy megbizonyosodjon róla hogy nem nyírják-e ki egymást, de egy idő után inkább ott hagyták őket mert nem akarták végig nézni ahogy szenvedve, és csöpögve néznek egymásra, de mégis szerelmesen, és nem merik elmondani egymásnak.
A BTS tagjai is egyre jobban aggódtak Jungkookért, ők is azt hitték, hogy Taehyung esetleg kinyírta őt idő közben...
-Igen Namjoon? -vette fel Jungkook a telefont -én jól vagyok. -mondta értetlenül, majd megvárta az idősebb válaszát és elnevette magát -csak majdnem. Még élek. És most hagyj. -azzal letette. És biztosan tudta hogy értette Nam, miért rakta le -szóval epres tej, mi? -csípett bele Taehyung oldalára, aki erre felvisított és boszzúsan Kookra nézett
-Csak érjünk haza. Ezt vissza kapod. -nézett rá játékosan
-Szóval meg fogsz büntetni? -kérdésére Taehyung fülig vörösödött. Igen, Kook direkt kérdezte így. Pont ezt akarta elérni.
-N-nem hiszem h-hogy én meg tudnálak... M-mármint... -nézett oldalra tiszta vörös pofival
-Tudom. Engem senki nem tud. -mosolyogva vissza fordította Taehyung fejét, és a homlokára puszilt. Csak éppen arra nem gondolt hogy ezt publikusan csinálja, és ebből óriási baj lehet... Elfelejtett mindent, mert Taehyung elvarázsolta őt.
-Ne... Ne hozz mégjobban zavarba... -takarta el a fejét szégyenlősen, Jungkook pedig óvatosan elvette onnan
-Ne takard el magad. Szép vagy. -mosolygott féloldalasan, mégis tiszta szeretettel, és ezt a pillanatot választotta volna arra hogy esetleg megcsókolja... De nem....
-Azt ott Jungkook oppa!! -hallott egy csapat visító lányt a távolból
-Most jobb ha megyünk, jó? -nézett kínosan Taehyungra, és elkezdte őt húzni, amíg oda nem értek a házához -most... Kérlek... Te maradj itt. Vissza fogok jönni. Egy fél óra, jó? -még gyorsan arcon puszilta a döbbent fiút, és sietve ott hagyta. Amikor biztos volt benne hogy nem hallja senki, felsóhajtott -ahjj... Pedig olyan jó lett volna... -dőlt neki egy sikátor falának, és elkezdett álmodozni arról hogy mi lett volna ha tényleg meg tudta volna csókolni Taehyungot. De elfelejtette hogy emberek között van.
A lányok egész eddig követték őt, sőt rajongó tábora is lett.
-Jungkook oppa kérhetünk egy autogramot? -kérdezte az egyikük, aki a legbátrabb volt közülük.
-Persze. -elő véve a hamis mosolyát ellökte magát a faltól, a többiek pedig csodálattal nézték, hogy mit csinál. Jungkook elvette a tollat, és szép sorban mindent alá írt amit kértek. Nem volt neki fárasztó, szereti az Armykat.
A szeme sarkából látta Taehyungot, és bűntudata lett. Lehet hogy most elvesztem? Ezt gondolta magában. Miután megbizonyosodott arról hogy senki sincs a közelben egy idős nénit kivéve, feltéve a kapucniját sétált vissza Taehyunghoz.
-Szia. Bemegyünk? -mosolygott rá kedvesen
-Persze. -vigyorgott Taehyung és kinyitotta az ajtót, amin mindketten beléptek. Jungkook levette a cipőjét, és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, viszont látta hogy nincs valami rendben a másikkal -minden oké? -kérdezte aggódva
-Velem? Persze. -óvatosan vissza mosolygott, és bele törődött, hogy ők csak Armyk voltak, akikkel valószínűleg soha többet nem fog Jungkook találkozni.
-Akkor gyere ide. -tárta ki mosolyogva a karjait, ezzel hívogatva a másikat egy édes ölelésre
Taehyungnak nem kellett kétszer mondani. Egyszer sem. Úgy ugrott oda mint akinek erre van szüksége. Mert erre volt. Jungkookra. Mindketten szeretik egymást. Csak félnek bevallani egymásnak...
