A Balatonon is túl

XII. - A sors kezében

♦ 1 ♦

– Luca!

A nő arra ocsúdott fel, hogy szólongatják, méghozzá semmivel össze nem téveszthető hangon. Homályos látása egy pillanat alatt kitisztult, ezt követően pedig már meg is tudott szólalni:

– Balázs? – nézett a férfira, aki vele szemben ült. Hirtelen nem értette, mit keresnek ketten azon a vonaton, amivel nemrég még Grétával utazott hazafelé, de csak akkor hökkent meg igazán, amikor az ablakon kinézve páratlan látvány tárult a szeme elé: a magasból a nap verőfényesen sütött le a kék égboltról, a szerelvény mellett és alatt azonban habcsókos felhők úsztak mindenfelé. Ijedtében rámarkolt a karfára, mivel a vonat időnként megbillent a lebegés közepette, de aztán Balázs nyugtató hangja hallatszódott:

– Ne félj! Nem esünk le, bármennyire is magasan szállunk – mosolygott kedvesen, miközben ő is kitekintett az ablakon.

– De hogy kerültünk ide? – Luca jobbra-balra forgatta a fejét: rajtuk kívül egy lélek sem volt a járművön, de a legmegdöbbentőbb mégis az volt, hogy a szóló motorkocsi úgy ringatózott a levegőben, akárcsak egy léghajó gondolája. Talán ez is valami álom lenne? Csak itt most felnőttek maradtunk mindketten – töprengett el, de aztán bizsergés járta át a testét, amint a férfi megérintette a tenyerét.

– Biztosan megvan az oka, amiért idekerültünk – válaszolt Balázs kissé megkésve. – Talán az, hogy elbúcsúzzunk egymástól utoljára. – Szinte már suttogott, miközben áthuppant a nő mellé, és átkarolta őt.

– Lehet, bár én nem akarok elbúcsúzni tőled. Én... – Luca nem tudta folytatni a mondanivalóját, mivel a férfi egy szenvedélyes csókkal beléfojtotta a szót. Ajka majdhogynem elolvadt, miközben élvezte, hogy hosszan kitartott a játék. Már hozzábújt volna Balázshoz, aki ekkor azonban váratlanul eltávolodott tőle:

– Sosem fogom elfelejteni a szád édes ízét. Viszont, nekem sajnos mennem kell, eljött az idő... – Még néhány másodpercig cirógatta Luca haját, de aztán felállt, és az ajtó felé indult.

– Várjál, Balázs! Mit csinálsz? – A nő felpattant az ülésről, hogy a szerelme után menjen, aki már a motorkocsi elejénél járt.

– Köszönöm neked a feledhetetlen élményeket, amiket átélhettem veled, Luca! – búcsúzkodott a férfi elérzékenyült hangon, majd a kallantyúnál fogva megrántotta az ajtót, ami erre rögtön kinyílt.

– Ne csináld, Balázs! – Luca megragadta a férfi karját, azonban egyre kevésbé sikerült megtartania a szerelmét, mivel a huzat őt is elkezdte kifelé szívni.

– Itt a vége... – Balázs ugrott egyet, a nő kezéből pedig végül kicsúszott az irányítás.

– Jézusom! – Luca elordította magát, de aztán újabb döbbenet érte, amint a korlátba kapaszkodva lefelé nézett a nyitott ajtón: a fehér vattacukorfelhők között a sötétzöld Opel ringatózott, aminek a tetején ott állt a férfi.

– Ne izgulj! Tudom, mit csinálok. – Balázs csak meredten tekintett a nő felé.

– Kérlek! Ne menj el, Balázs! – kiáltott utána Luca, de hiába.

– Sajnos muszáj. Talán a sors úgy akarja, hogy ne találkozzunk többé. Annyit viszont ígérj meg, hogyha elszopogatod azt a négy szem cukorkát, amit tőlem kaptál, eszedbe fognak jutni azok a boldog pillanatok, amiket együtt átéltünk... – A férfi szeme bekönnyezett, de aztán csak integetett, miközben az autó gyorsabb sebességre kapcsolt vele együtt, távolabb és távolabb kerülve a kéttengelyes vonattól és egyben a nőtől is. – Ég veled, Luca! – hallatszódott az utolsó mondata, majd eltűnt az egyik terebélyes gomolyfelhőben a kocsijával együtt.