Reggel álmosan keltem fel. Valahogy az éjjel kábé el tudtam aludni, de iszonyatosan nehezen.
Lassan oldalra fordítom a fejem, de meglepetten veszem észre, hogy senki nem fekszik az ágyban. Én full meztelenül fetrengek a matracon, szóval első dolgom volt, hogy felöltözöm.
Felkaptam a földről a ruháim és sietősen magamra csaptam őket.
Kisétáltam a konyhába, de sehol senki. A bejárati ajtónál volt egy hatalmas cetli.
Ezzel a felirattal:
Nyugodtan vegyél bármit a hűtőből.
Jó voltál az este;)
Kicsit meglepődtem az üzeneten. Ha már itt vagyok akkor ki is fosztom.
Csináltam magamnak egy jó kis szendvicset. Nem tudom, hogy azt szeretné-e, hogy ha haza ér legyek-e itt. Ezért inkább miután megettem a kaját elillantam a helyről.
Valószínűleg úgyis majd ír.
Előkapom a telefonom, de csak is a bátyámtól kaptam vagy 30 nem fogadott hívást. Szememet forgatva hívtam fel.
-Mondta Veronika hogy hol voltál.-veszi fel a telefont köszönés nélkül.
-Neked is jó reggelt.-mondom szarkasztikusan.
-Mi a faszért nem tudtad fel venni a telefont? Eszednél vagy?
-Nyugodj le!-mondom neki.
-Ha nem lennél ilyen idegesítő, akkor nyugodt lennék.-majd hirtelen csendben marad.-Milyen volt a szex vele? Mesélj el mindent!-hallom Veronika hangját.-Most mi az?-kérdezi valószínűleg a bátyámtól.
-Kibaszott jó volt. Esküszöm, hogy egy szexisten.-mondom halkan, mert épp az utcán sétálok.
-Úristen annyira örülök neked.-hallom is a hangján, hogy tényleg boldog miattam.
-Haza jössz?-kérdezi a háttérbe a bátyám.
-Igen.-mondom.
-Helyes.-meghökkentem kicsit a sétálásba, de inkább ignoráltam és tovább bandukoltam.
-Okés akkor majd jövök csáo.-nyomom rá a telefont. Erre a beszélgetésre se vagyok kész. Főleg úgy hogy a hangulatom sem volt épp a toppon, mert Andris nem írt nekem még semmit azon a cetlin kívűl.
Halkan becsukom magam után az ajtót és imádkozom, hogy a testvérem ne legyen itthon. Még a cipőm se húzom le egyből a szobám felé tartok.
-Nem is köszönsz?-hallatszódik a hang a konyhából. Idegesen hektikusan megfordulok és a főzőhelységet megcélozva sétálók hozzá.
-Jó reggelt!-mosolygok rá.
-Figyelj csak hogy tudd, nem foglak lecseszni. Nem az én dolgom, már felnőtt vagy. Csak azért mégis egy kicsit felelősséget érzek érted. Annyi hogy vigyázz magadra, jó?-kérdezi.
-Persze.-válaszolom.
-Na és most mi van? Kettőtök közt?-kérdezi.
-Fogalmam sincs. Tegnap jó volt, viszont mikor felkeltem csak egy cetlit hagyott az ajtón, hogy egyek nyugodtan reggelit és ennyi.-mondom melankolikusan.
-Huha hát ez nem túl jó hír.-mondja. Bólintva konstatálom, hogy igen én is tudom.
Befeküdtem az ágyba és az unalomtól már nem tudtam mit csinálni. Sokszor gondolkodok, hogy vajon más is így szenved, amikor egyedül van mint én. Ilyenkor mindig olyan magányosnak érzem szerény személyemben, pedig egyáltalán nem vagyok az. Utálok magammal lenni. Pedig napközben nagyon sokszor beszélek magamba, néha el is gondolkozok, hogy ez normális-e.
Egyszer egy ismerősömmel erről beszélgettünk és azt válaszolta, hogy valószínűleg azért beszélek ennyit magamba, mert a környező emberekbe nem bízok meg annyira mint saját önvalómban. Nem tudom ebben mennyi igazság lehet, viszont érdekes.
Épp a 4. Ludo menetet játszottam le a telefonomban, amikor elegem lett. Sokat agyaltam, hogy most írjak-e Andrisnak, de úgy voltam vele, hogy végülis rossz nem sülhet ki belőle.
én: köszi a reggelit❤️melegszendvicset ettem
Arrébb tettem a telefont, mondván, hogy úgyse fog válaszolni, de ekkor felvillant a képernyő.
