Az ablakomon át

A kellemetlen szomszéd

Utálom, ha alvás közben zavarnak.

Ez azon kevés dolgok egyike, amit ki nem állhatok. Általában csendes, békés személy vagyok, de ha felébresztenek, meglátják a sötétebb oldalamat. Szóval, amikor egy ismeretlen dallamra ébresztve nem tehetek róla, csak felmordulok bosszúsan. Forgolódok az ágyamban, a fejemet betakarva a párnámmal, de a kár az kész, és nem tudok újra elaludni. Ingerülten félredobom a párnát, és felülök, káromkodásokat mormolva. Honnan a fenéből jön ez a hang?

Morgok. Éjfél van. Ki csaphat zajt ebben az órában? Ez nem is hétvége. Zombiként botorkálok a nyitott ablakomhoz, és a hűvöshöz a, függönyökön átsurranó szellőtől libabőrös lettem. Megszoktam hogy, nyitott ablakkal aludtam, mert soha nem volt gondom a zajokkal az éjszaka folyamán, egészen mostanáig. Felismerem a dalt: Maná „Rayando El Sol". A fejemet oldalra billentve széthúzom a függönyöket, hogy megtudjam, honnan jön. Valaki ül a kis széken Hidalgoék udvarán.

De ezúttal nem Apolo.

A szívem megszakad, amikor rájövök, hogy nem más, mint Ares.

Ares a legjobban kinéző srác, akit életem során láttam, és higgyétek el én, láttam jópárat. Magas és sportos, izmos lábakkal és egy fenék, amiért érdemes meghalni. Arca tökéletesen arányos, magas arccsonttal és egy pompás orr. Az ajka telt, és állandóan nedvesnek tűnik. Felső ajka egy rajzolt szív tetejéhez hasonló ívet formál és alsó ajkán egy szinte észrevehetetlen piercing. A tekintetétől eláll a lélegzetem, valahányszor meglátom őket. Mélykékek, lenyűgöző zöld villanással. A haja koromfekete, szépen elüt a krémfehér bőrétől, és hanyagul a homlokára és a fülére esik. A bal karján egy görbe sárkány tetoválása látható szakszerűen kivitelezve. Aresról ordíta  rejtély és a veszély, aminek távol kell tartania tőle, de ehelyett egy erővel magához von ez meghökkent.

A reflektorfényben látom, hogy rövidnadrágot visel, egy pár Converset, és egy fekete póló, ami passzol a hajához. Nézek rá, miközben gépel valamit a laptopján, az alsó ajkát harapdálta. Szexis!

De aztán megtörténik. Ares feje felkapja, és meglát engem. Azok a gyönyörű kék ​​szemek találkoznak az enyéimmel, és az én világom megáll. Ő és én még soha nem hoztunk közvetlen szemkontaktust létre. Értelem nélkül azonnal elpirulok, de nem tudok máshová nézni.

Ares felhúzza a szemöldökét, és a tekintete olyan hideg, mint a jég. "Szükséged van valamire?"

Hangjából hiányzik minden érzelem. Nyelek egyet, és nehezen találom meg a hangomat. A tekintete megbénít. Hogy lehet valaki ilyen fiatal és ennyire félelmetes?"Én . . . Szia – majdnem dadogok. Nem mond semmit, csak néz rám, idegesebbé tesz. Megmarkolom az ablakpárkányom szélét. „Én-én... a zenéd felébresztett."Aresszal beszélek.Istenem, ne ájulj el, Raquel. Lélegezz.

„Jó füled van. Elég messze van a szobád."

Ennyi? Nem fog bocsánatot kérni, amiért felébresztettem? Visszaadja a figyelméti a laptop kijelzőjérre, és folytatja a gépelést. Az ajkamat ingerülten csavarom. Néhány perc múlva észreveszi, hogy nem mozdultam, és visszanéz rám, összeszorított ajkakkal.

"Szükséged van valamire?" – ismétli bosszankodva.

Ez ad bátorságot a megszólaláshoz. – Tulajdonképpen igen. beszélni akartam veled."

Int, hogy folytassam.

Ráncolom a homlokomat. "Használod a Wi-Fi-met?"