Az ablakomon át

A temető

Ares előttem áll, fekete kabátja részben eltakarja a zöld pólót, amelyet az edzésen láttam rajta, egy esernyő a feje felett, és a szabad keze fekete rövidnadrágja zsebében. Úgy néz ki, mint amilyen: gazdag,sportos fiatalember.

Nyugodtnak tűnik, mintha nem ijesztett volna meg annyira, hogy majdnem elájult. Ez az első alkalom, hogy ilyen közel vagyok hozzá. alábecsültem a magasságát, ami nagyon megfélemlít, és hideg tekintete csak még jobban idegessé tesz engem. Egy halvány izzadság csillapítja a tarkómat, és megszorítom a kezem az oldalamon. Szürreális vele szembenézni, miutánmindig csak távolról láttam. Nem állok készen annak ellenére, hogy elképzeltem ezt a pillanatot ezerszer, de egyik képzeletbeli forgatókönyvben sem voltunk a temetőben, és nem voltam izzadt és vizes az esőtől.

– Megijesztettél – mondom a mellkasomhoz szorítva.

Nem beszél, csak áll és némán figyel engem. Múlnak a másodpercek olyan érzéssel, mintha évek lennének, aztán mintha vigyor bontakozna ki telt ajkán.

„Megérdemled" – válaszolja.

"Miért?"

"Tudod, miért." Hátat fordít nekem, és visszaindul a felémauzóleumok.

"Várj!"

Ares kijön egy tisztásra, leül egy kis kopjafára, és lerakja az esernyőjét. Ott állok, és nézem őt, mint egy idiótát, és nem tudom, mit tegyek magammal. Kivesz a zsebéből egy öngyújtót és egy doboz cigarettát, és dohányozni kezd. Tekintete a körülöttünk terpeszkedő temetőn van, de ő úgy tűnik, elmerül a gondolataiban, füst gomolyog jön ki a szájából.

Tudom, hogy megvan ez a szokása, így nem csodálkozom, de ez egy hosszú séta ahhoz, hogy ülj ott és cigizz. Bár van értelme. A szülei nem hagyták jóvá a sztársportoló fiukról, aki a rákrudakon pöffeszkedik.

– Ott fogsz állni egész éjszaka?

Hogy lehet egy ilyen fiatalnak ilyen hideg hangja? helyet foglalok a vele szembe, távolságot tartva. Kiszárad a szám és érzem a szívem a torkomban. Nem voltam kész arra, hogy kapcsolatba lépjek vele. Rámnéz, ahogy ismét kifújja a cigarettája füstjét, én pedig nagyot nyelek. Nem tudom, mit csinálok, de nincs mód arra, hogy visszamenjek a sötét ösvényen egyedül.

– Csak rád várok, nehogy egyedül kelljen visszamennem – magyarázom. Aa temetőben lévő kis narancssárga lámpák fényei világítják meg.

– Mit keresel itt, Raquel? A nevemet hallva, furcsa oszcilláló érzés kerekedik a gyomromban.

– Egy rokonomhoz jöttem látogatóba.

Hazug hazug.

Ares felvonja a szemöldökét. "Ó igen? Kihez?"

"Az én . . . Ő egy távoli rokon."

Ares a földre dobja a cigarettáját, és rálép, hogy eloltassa. " Persze, és úgy döntöttél, hogy egyedül jössz meglátogatni ezt a rokont? Éjszaka? Ilyen esőben?"

– Igen, nem is tudtam, hogy ilyen késő van.

Ares előrehajol, könyökét a térdére teszi, és engem bámul."Hazug."

"Elnézést?"

– Mindketten tudjuk, hogy hazudsz.

Ölbe tett kézzel babrálok. "Természetesen nem."

Feláll, én pedig tehetetlennek érzem magam ülve, ezért én is felállok. Végre egymással szemben vagyunk, és a légzésem gyors és következetlen lesz.