Plátói

16. fejezet

Amikor Fay ledobta a bombát, hálát éreztem. 

Most már utálom egy kicsit.

Izzadt a tenyerem, idegességemben fel-alá járkáltam a szobámban, mint egy idióta, miközben az ablakomon lesegettem ki, hátha meglátom őt. Akár csak egy apró jelet arra, hogy ő is készülődik és ott lesz. Őszintén nem tudtam mi miatt vagyok idegesebb. Amiatt, hogy eljön vagy hogy nem jelenik meg. Mindkettőre nagyobb volt az esély, mint gondoltam volna. A telefonom folyamatosan jelzett, hogy új üzenetet kaptam. Lewis, Viv, Bianca, Jared, Matthew...ők öten bombáztak megannyi üzenettel. Mindez egészen addig így ment, amíg nem találkoztunk a Fay által kiválasztott bár előtt. Egyikünk sem volt még annyi idős, hogy legálisan igyon, de szerencsénkre Fay erről is gondoskodott, így a taxiból kiszállva, kellő távolságból a bártól kiosztotta a hamis igazolványokat.

Az enyémen lévő képet bámultam és azon gondolkodtam, ha tényleg így nézek ki, talán nem véletlen, hogy nincs senkim. Lewis mellettem még tett is egy szórakozott kommentet a képre, de Viv rögtön leállította és próbálta menteni a menthetőt, de mint hiába. Már elkönyveltem a kínkeserves jövőmet. 

- Ne feledjétek, csak viselkedjetek normálisan. - adta ki Fay az utasítást. 

- Ez egyeseknek nem fog menni. - szólalt meg Rebecca, miközben végignézett a társaságon. Jared-el összekaphatott valamin, mert nem állt vele szóba a fiú, inkább mögöttünk ballagott és a telefonját nyomta. Csak akkor figyelt, ha valamihez hozzá tudott szólni valami komplett, teljesen nem oda illő hülyeséget. 

A kommentjét a legtöbben inkább figyelmen kívül hagyták, ezért a beszélgetés ismét más irányba terelődött.

- Szerinted sikerül bejutnunk? - suttogta a fülembe Bianca, miközben sorra indultunk meg a bár felé. 

Kicsit izzadt a tenyerem. Próbáltam elrejteni a bennem kószáló félelmet. Hatalmas égés lenne, ha rajtam kívül mindenki más bejutna, mert képtelen vagyok színészkedni: - Ezzel a képpel... - mormoltam ismét a hamis igazolványra pillantva. 

Ezúttal Bianca is vetett rá egy pillantást. Szinte rögtön elnevette magát: - Jézusom. - mondta, ahogy kikapta az igazolványt a kezemből, hogy jobban szemügyre vegye a képet. 

- Add vissza. - nyúltam utána, de nem hagyta, hogy elvegyem. Elfordult és úgy tanulmányozta tovább, figyelve arra, hogy véletlenül se jussak a közelébe: - Hát ez borzalmas. - nevetett tovább, a fejét hátra hajtva. 

- Igen? - vontam fel a szemöldökömet: - Hadd nézzem a tiédet. - nyújtottam a kezemet. Már nem is érdekelt, hogy a képemen röhög. Inkább akartam látni az övét, hátha viszonozhatom ezt a kedves gesztust. 

- Nem, nem. - rázta a fejét, aztán mintha rájött volna, hogy kicsit túlzásba esett, visszaadta a kártyát: - Nem muszáj azt látnod. 

- Ezt most azért mondod, mert rosszul sikerült vagy mert annyira jól, hogy inkább ne nézzem meg? - kérdeztem.

- Ha annyira jól sikerült volna, miután bejutottunk még neked is adnám, hogy tudj mit otthon nézegetni. - kacsintott magabiztosan. Pislogtam párat, nem számítottam ilyen válaszra, de már megszokhattam volna, hogy mindig meglepnek. Nem tudtam, mit is felelhetnék. Nem akartam neki rossz jeleket küldeni, de megbántani sem szerettem volna. 

Mintha érezte volna, hogy közbe kell lépnie, Jared állt meg mellettünk: - Remélem nem lesz szar a zene. - mondta. 

Küldtem felé egy hálás pillantást, amit látszólag nem értett, mert csak felvonta a szemöldökét, de mielőtt rákérdezhetett volna, Bianca szólalt meg: - Én is remélem. - gondolkodott el: - Bár nekem nehéz a kedvemre tenni, ha zenéről van szó.