Mikor megláttam átfutott a testemen egy kellemes bizsergés, kissé hullámos fekete haja kellemes keretet ad, az amúgy erőteljes arcának, hirtelen nagyon meleg lett a helységben.
Gyorsan feleszmélek, hogy még mindig őt bámulom,megrázom a fejem és közelebb lépek a nem rég érkezett vendégekhez.
Sorban üdvözlök mindenkit, kiderült, hogy az apját Marcelonak hivják, az édesanyját Victoriának,a kishúgát pedig Eleanornak, majd végül odaérek hozzá, közelebbről megnézve nem is néz ki olyan rosszul, sőt igazán helyes...
De ez nem jelent semmit!
Még mindig nem kedvelem ezt a családot és ezt az egész helyzetet.
-Kihez van szerencsém?-Kérdi miközben csókot lehel a kézfejemre.
-Aurora Marlove- mondom neki majd egy gyors pukedli után kiegyenesedek és a szemebe nézek.
Megbabonázó tengerkék szemei vannak, bár pár fekete tincs egy kissé eltakarja. Még egy picit nézzük egymást de aztán észhez térek és vissza kérdezek.
-És nekem kihez van „szerencsém"?- Használom az ő szavait de irónikusan kihangsúlyozom az utolsó szót.
-Ethan Hartley- Mondja majd csendben várja a reakciómat
-Örvendek Ethan- Probálom oldani a ránk telepedett kínos csöndet
-Szint úgy kisasszony- majd egy mosoly kíséretében rám kacsint, és elindul az asztal felé. Azt mondja nekem „kisasszony" mit gondol hogy majd így betud nálam vágódni?!
Hát nagyon téved, minden jó gondolatom ami eddig volt róla el is szállt, visszatértem a valóságba.
Kedvetlenül és kissé idegesen én is a többiek után indulok.
Mindenki már az asztalnál vár a széke mellé állva, apám anyukámnak húzza ki a széket, Marcelo Victoriának, Ethan pedig egy kis gondolkodás után az apró Eleanornak, én magamra maradva kihúzom a széket majd beleülök.
Már vagy egy fél órája tart az ebéd, bár én inkább nevezném megbeszélésnek, mivel másról sincs szó minthogy mi mikor fogunk összeházasodni.
Én már a legelején elvesztettem a fonalat, mert igazság szerint nem nagyon érdekel, lesz ezzel később még bőven bajom, had élvezzem ki, amíg még "szabad" vagyok.
-Akkor jövő héten el is kezdhetnénk a szervezést- amint ezek a szavak elhagyják édesapám száját az arcom hirtelen egy frissen vakolt fal árnyalatát veszi fel.
-Jövő héten?! -motyogom magam elé. Ez nem lehet, én még nem vagyok rá felkészülve, még nem is ismerem Ethant.
Apropó Ethan, rá vezetem tekintetemet, meglepetésemre rajta a kétségbe esés nyomát se látom. Úgy néz ki ez csak nekem ilyen meghökkentő, de akkor sem hagyom szó nélkül.
-Nem gondolod, hogy egy picit több időt kéne hagyni, hogy megismerjük egymást?- irányítom kérdésemet apám felé.
-Így is úgy is összeházasodtok, nem mindegy mikor? - hallat egy kacajt, amitol nekem felforr az agyvizem, mégis mit gondol mi vagyok én, egy játékszer amivel pénzhez jut?!
Ethanre pillantok aki ugyan úgy vigyorog. Mikor észre veszi, hogy őt figyelem, megvonja a vállát, nem törődomség jeléül.
Nekem ez most túl sok egyszerre, idegesen felállok az asztaltól, és a kijárat felé veszem az irányt, mikor kiérek a folyosóra, elkezdek oda-vissza járkálni és mélyeket lélegezni, hogy picit lelassítsam a szívverésemet.
Bentről kihhalatszik, hogy jóízűen nevetgélnek, és beszélgetnek tovább.
Körülbelül 10 perce vagyok már kint, mikor hallom az ajtó nyitódását, hátra pillantok mire meglátom ki is jött ki.
-"na pont az ő társaságára nem vágyom"- gondolom magamban mielőtt szóra nyitná a száját.
KAMU SEDANG MEMBACA
Talán mégis szeretlek (18+)
Romansa"Mi lehetne kecsegtetőbb egy királynak, mint 2 legyet ütni egy csapásra, a nép jövőjének biztosítása, és egy másik törzs félig tulajdonba vétele"
