The Secret Key || Star Stable Online

~°b e v e z e t ő°~

Az eget fekete gomoly felhők borítják. Dörög is, de eső nem esik. Csak azok a hangos, szikrázó villámok.
Elizabeth Sunbeam, a virágjait öntözi, de ahogy meghallja az első villámcsapást, egyből leejti az öntöző kannát, beszalad a házába, előkutatja a varázs könyvét, és egy védőbűbáj segítségével elrejti saját magát, és a léleklovakat.

- Elizabeth, ez a vég? - kérdezi egy kis szőke hajú fiú, a sarokban kuporodva. Olyan kettő éves lehetett.

Elizabeth leguggolt hozzá, és végig simította a fejét.

- Nyugodj meg Archer, nem kell félned. A vég még nem jött el. Ez csak egy sima vihar. Ne izgulj, Avalon és a többiek mindent megoldanak. - ölelte át a fiút, az pedig sírva fakadt.

Viszont a vihar nem csillapodott. Inkább egyre jobban erősödött.

- Elizabeth! - kopogott az ajtón egy lány. Elizabeth azonnal felállt, és odafutott az ajtóhoz, majd kinyitotta.

- Catherine. - döbbent le - Mit keresel itt?

- Kérlek, vészhelyzet van. Garnok, fel fog emelkedni. Itt a vég. - mondta rémülten Catherine.

- Nem, az még nem jöhet el. Még kell lennie egy újabb léleklovas generációnak. Még nem következhet be! - Elizabeth pánikba esett, és könyveit böngészte.

- Jorvik lakosai semmit sem sejtenek. Alszanak mint a mormoták. - mondta Catherine, az ajtóban toporogva.

- Lehet jobb is így. - kotorászott tovább Elizabeth.

A kis Archer felkelt, fülét befogva, és odarohant Elizabethez.

- Elizabeth nem akarom hogy meghaljunk! - sírt tovább a kisfú.

- Tudom Archer drágám, de kérlek nyugodj meg, menj oda Catherinehez, ő megvigasztal. - a fiú habozva ugyan, de odafutott Catherinehez, aki szoros ölelésbe vonta a kisfiút.

Elizabeth megtalálta azt amit keresett. Egy fiola egy nagyon erős, és kockázatos erőből. Még évezreddekel ezelőtt szerezte a legelső druida.

- Biztos ezt akarod? Útra engeded a legerősebb védelmünket? - közölte mérgesen Catherine.

- Ez az egyetlen módunk a túlélésre Catherine! Ha ezt most elhalasztjuk, akkor akár ma meghalhatunk, velünk együtt Jorvik összes lakója. Ezt akarod? Szerintem nem.

Az ég megint dörgött egyet, és már egyre hangosabban.

Catherine mintha elgondolkodott volna, aztán inkább csöndben maradt.

- Rendben... - mondta Elizabeth, aztán kiment az ajtón a fiolával, és a kapujánál megállt. Csak idáig tartott a védőbűbáj, tovább nem mehetett, viszont a varázserő igen.

Elizabeth levette a fiola dugóját, abból pedig kiszivárgott a rózsaszínes varázs, gáz alakban.

- Keresd meg Aideen, azt a jövendőbeli újszülöttet, akinek ezt a varázst szánod, aki alkalmas erre. Segíts nekünk, segíts, hogy legyőzzük Garnokot. - fohászkodott Elizabeth Jorvik védőistenjéhez, Aideenhez.

A varázs elszállingózott Valedale erdelyébe, majd eltűnt.

A villámlás nem tompult még mindig, egyre sötétebb és sötétebb lett az ég.
Elizabeth úgy gondolta, már annyira régi az a varázserő, hogy nincs is nagy hatalma már.
Csalódottan sétált be a házába, felkapta Archert, aki sírva bújt nevelőanyja nyakába.

- Ez egy rohadtul hülye ötlet volt Elizabeth. - fonta össze kezeit Catherine. Elizabeth arcán egy könnycsepp folyt le.

- Én megpróbálok mindent, hogy megmentsem Jorvikot, te pedig csak azt tudod hozzám vágni, hogy mit csinálok rosszul! Én legalább próbálkozok, és nem ölbe tett kézzel várom a csodát! - fordult meg Elizabeth, és üvöltötte le lélektestvére arcát. Catherine arca lágyult, és szomorú lett.

- Hát így véled? - kérdezte halkan Catherine.

- Így. Ott volt a családod, Thomas, Justin, de neked fontosabb volt a hülye varázserőd, mint a saját boldogságod.

- Képzeld én is megbántam jó? Ezt akartad hallani? Tessék itt van! Azzal hogy elengedted az ősrégi megmentőnket, nem oldottál meg semmit. Ha nem vennéd észre, mindjárt porrá égünk! - mutatott ki az égre Catherine.

Hirtelen minden felforrósodott. Elizabeth arca felhevült, és majdnem szét égett.

- Ez Garnok miatt lehet? - kérdezte Elizabeth.

A kis Archernek is feltűnt a hirtelen időjárás változás.

- Miért van ennyire meleg? - tekintete meglepődötséget sugárzott.

- Nyugalom Archer, nyugalom. - ringatta Elizabeth.

Elizabeth kiment a házból, ki a kapun, a falu utcájára. Farah, a helyi kézműves is kitért a házából, és megállt előtte. Feltekintett az égre, így tett Elizabeth is.

Ha jól látta, akkor egy sötét árny úszott az égen. Mint egy polip, de mégsem.

- Ez a gonosz? - kérdezte Archer pöszén, Elizabeth pedig csak kezével becsukta a fiú szemét, hogy ne lássa mi történik.

- Elkéstünk. - hagyta el Elizabeth száját a szó, mire a semmiből hirtelen egy nagy fehér fény vakította el azokat, akik kimerészkedtek, hogy megbámulják Garnokot. Elizabeth a kis Archerrel a földre rogyott, szemét becsukva, hisz' annyira világos és szikrázó fény áramlott át egész Jorvikon, hogy elvakította a népet.

Abban a fehér fényben valamilyen rózsaszín szín is volt. Mintha eperfagylalt lett volna.

Elizabeth kinyitotta a szemét, és elmosolyodott.

- Aideen hallotta... Hallotta a kérésem! - vörös haját fújta a szél, de ez nem a vihar szele volt... Ez a megváltásé volt.

- Sikerült. - motyogta boldogan Catherine, de azzal a lendülettel eltűnt, kezében egy arany csattal, amiben egy kristályos vörös rózsa volt beleégetve.

Elizabeth büszkén nézte tovább az immáron begyógyult eget. Örült, hiszen Aideen az istennő meghallgatta amit mondott. Örült, hiszen ez azt jelentette, a varázslat eljutott egy olyan kisbabához, akiből ha felnő, egy ígéretes léleklovas lehet, és ne adj isten, ha Garnok vissza térne, legyőzheti őt örökre...