Vérvörös szenvedély

Első

Scarlett szemszögéből

Ha nem lenne elég peches az életem akkor most nem rohannék a repülőtér folyosóján a Párizsba tartó gépemre. Miközben a szívem hevesen dobog, míg a lábaimnak alig érezhető a talaj. A táskám a vállamon lóg, és a kezemben szorongatott jegyekkel és az útlevéllel igyekszem a kapu felé. A körülöttem lévő emberek, a csilingelő hangok és a repülőgépek zajai mind csak homályos zajként jelennek meg, mert a gondolataim csak a diplomára na meg arra a gyönyörű Párizsra összpontosulnak, amely már csak egy röpke repülőútra van tőlem. Ahogy felszálltam a gépre, a szívem dobogott a várakozástól és a futástól amit az imént műveltem hogy ne késsem le ezt a járatot-naigen magassarkúban nem is könnyű futni, de ha egyszer alacsony az ember?-.
Ahogy az ülésem felé haladtam, a fejemben megjelentek a könyvekből ismert történetek. Leültem az ablak mellé és elővettem egy könyvet. Egyszercsak arra lettem figyelmes hogy egy srác leül mellém. Nem nagy vizet zavart amíg el nem kezdett telefonálni ami igen meg nehezítette azt hogy olvasni tudjak, hiszen olyan közel ült hozzám.

A telefonhívás után mosolyogva fordultam hozzá.
-Kéred a telószámom?
-Összeráncolta a homlokát kissé zavartan. -Mi?
-Franciául beszéltél, azt mondtad annak akivel telefonáltál hogy dögös vagyok...
Lehajtotta a fejét szégyenkezve hogy elkaptad "basszameg..."

De mikor csak rám nézett akkor vettem észre hogy milyen lélegzetelállítóan dögös baszki. Azok a zöld szemek, kócós laza fekete haj majd lejjebb tévedtek a szemeim és megláttam azt a kidolgozott testet emelyet egy fekete passzos rövidujjú takar és egy hozzá passzoló szürke melegítő nadrág.

Mosolyogva fordultam a srác felé, és úgy döntöttem, hogy folytatom a játékot.
-Nos, talán nem értettem minden szót, de azt hiszem, ha még mindig érdekelne a telefonszámom és még mindig úgy gondolod, hogy dögös vagyok, talán megoszthatnánk néhány izgalmas pillanatot együtt" - mondtam nevetve.

A srác meglepetten nézett rám, majd elmosolyodott. -Hát, azt hiszem, nem tudok ellenállni ennek a kísértésnek. Adod a számod? - válaszolta.

Nevetve válaszoltam: Ez most kérés vagy parancs volt? -Nagyon pimasz vagy kislány...-válaszolta
Hirtelen lefagytam-kislány??? Most komolyan? Miért ad egyáltalán becenevet? Megvan őrülve? Minden idegen lánynak ad becenevet?

A gondolataimból csak a kezére figyeltem fel ahogy rázza előttem. -Na kislány adod a számod vagy várjak míg piros hó esik?-mondta a srác nevetve.
-Nevetve válaszoltam: "Nem vagyok kislány, csak egy pimasz és független nő, aki tudja, mit akar. De ha még mindig érdekel, akkor itt van a számom. De csak figyelmeztetlek, hogy a beszólásaid miatt nem garantálom, hogy válaszolok.

Aznap az esti homályba burkolózva, miközben a finom pizzát falatoztam, rezgésre lettem figyelmes a telefonom. Felvettem és a barátnőm Morgana hangját hallottam a vonal túloldalán. Sziaaa!!! Nincs kedved eljönni a French Bárba? - kérdezte izgatottan. Persze, hogy igen válaszoltam, majd megkérdeztem, mikor találkozzunk. Úgy nagyjából egy óra múlva? - javasolta. Tökéletes - válaszoltam boldogan.
Sietve készültem, kapkodva igazítottam a fekete bőrszoknyát és a hosszú bőrkabátot, miközben a platform magassarkúm hangos kopogással törte meg a sötét éjszakát. Az elhagyatott járdán járva, az ezüst ékszerek csendesen csillogtak, miközben vörös rúzsom intenzíven kiemelte a sötét ajkaimat. A ködös utcák titokzatosságát hozva össze a sietős készülődéssel, amely a French Bárba való izgalmas találkozás előszele volt.

-Morgana! Hihetetlen, hogy végre újra látlak! Mennyi idő telt el, mióta utoljára találkoztunk?- izgatottan kérdeztem

-Scarlett! Tudod, hogy mindig öröm látni téged. Tényleg rég láttunk egymást. Mi minden történt veled azóta?-mondta mosolyogva Morgana