Pablo

▪️

Már jó idő eltelt, mióta válaszoltam Pablonak, de még nem írt vissza semmit.
Pedig az már hajnali 1:00 van.
Nem fogalalkozok vele, biztosan edzése volt, majd holnap válaszol.
Viszont én egyáltalán nem vagyok fáradt, úgyhogy felöltözök és talán elmegyek sétálni? Ahaaa.
Egy esti séta. Ez hiányzott nekem, a hideg levegő, a csend és a szabadság érzése.

Szóval, induljunk el a szekrényemhez és válasszunk ki valami kényelmes és az idő járáshoz illő ruhát.
Nen szeretném túlzásba vinni a dolgot, úgyhogy egy egyszerű fekete farmert és egy szintén fekete melegítő felsőt veszek fel.
Ehhez társul a fülesem, a telóm, és természetesen a cipőm is.

Már az ajtón kívül járok.
És a lehető legjobb hangulatban sétálok a part felé, mivel szerencsére nagyon közel lakok hozzá.
Az utcák kihaltak, csak pár utca fény ég.
Néhol halk zene szól, de alig hallható.
A partot megpillantva pedig máris jobb kedvem lesz. Lépteimet sietősebbre veszem, és már a vízpart mentén sétálgatok.
A zene halkan szól fülesemből így teljesen beleélem magamat a jelenbe.

Amit megszakít valami pszichopata őrült.

Valaki megkocogtatja vállamat a semmiből, mire én összerezzenek és hátra fordulok.
Ennél jobb nem is lehetne.
Pablo.
Egyáltalán, hogy kerül ide, ilyen későn?
Neki edzései vannak mindennap.
A fiú szólásra nyitja száját, így fülesemet leemelem.

- Szia! (mondta a fiú kedvesen és vidáman, mintha erre várt volna, hogy találkozzunk)

- Szia...Bocs az instás dolog miatt!

- Te jó ég, ne kérj bocsánatot, csak vicceltem!

- Uh, azt hittem magadra vetted! Írtam bocsánatkérést is.

Mondtam nevetve. Ő is csatlakozott hozzám. Igazából teljesen jól telt az este.
Sőt, talán túl jól, mivel mire feleszméltünk már a Nap el kezdte újtát.

- De szép a napfelkelte! Mennyi az idő Pablo?

- Öhmm, megnézem várj.

Mondta a fiú kedvesen, majd farzsebéből előhúzta telefonját és megnézte rajta az időt.

- 5:30.

- Jó ég, de hát nekünk ma 7-kor egy közös fotózáson kell lennünk.

- Tényleg, el is felejtettem! Ha gondolod én innen 5 percre lakok, gyere velem. Már úgy sincs időd haza menni, és „újrakészülődni” vagy nemtom, hogy hívjátok.

Nevetett a fiú, de igazából teljesen jogos amit mondott.

- Igazad van, ha tényleg nem gond, akkor veled tartok.

- Persze, ha gondolod elviszlek magammal autóval, úgy is egy helyre megyünk.

- Az szuper lenne.

5 perc múlva tényleg Pablo házában voltunk, aki átvette cipőjét, és felkapta az edzős táskáját, mivel a fotózás után rögtön edzése is van.

- Indulhatunk? (kérdezte kedvesen)

- Igen!

Az út gyors volt, és csendes. A város már elkezdett éledezni, de szerencsére nem sok ember volt még az utcákon, így Pablo  nyugodtan parkolt le egy utcával arrébb.
Mindketten kiszálltunk, és ketten sétáltunk át a Camp Nouba.
Természetesen Pablo már a sporttáskáját magával hozta.
Ő lepakolta cuccait az öltözőjébe, én pedig már mentem is a sminkeshez, meg ugye még nekem is át kell öltöznöm egy barcás mezbe.
Nos, már minden rendben volt kivéve a mez aminek rajtam kellene lennie, mivel legnagyobb szerencsénkre elkeveredett valahol, de jött kedves társam és lepasszolta az egyik saját, 6-os számú mezét.

Nagyrészt képeket csináltunk, amik valószínűleg egy hét múlva kerülnek majd ki.
Időközben a fotózásnak vége, a stáb pakol, én pedig már indulnék vissza öltözni utána pedig haza, de Pablo még elkap pár szóra:

- Nem maradsz edzésre? Ha gondolod utána haza viszlek és akkor nem kell a sok rajongó miatt aggódnod. Meg csinálhatsz pár képet magadnak instára.

- Nem zavarnék? A fiúk se biztos, hogy örülnének a jelenlétemnek. Na meg az edződ...

- Dehogy zavarsz! És mindenki szívesen lát! Na, maradj már.

- Jó, maradok!

Mondtam, amit egy félmosollyal reagált le a fiú.
Elment átöltözni az edzős ruhájába, és időközben megérkezett Xavi, aki mosolyogva köszöntött, és a lehető legkedvesebben invitált be az edzésre.
Én vele beszélten, már kint a füvön, amikor a fiúk elkezdtek beszállingózni.
Először meglepődtek, de egyébként mindenki eszméletlenül kedves volt.
Pablo és Pedri összeálltak velem egy insta story erejére, utána pedig elkezdődött az edzés.
Nos, nem igazán értek hozzá, de úgy tűnik jól csinálják a dolgukat.
Az edzésnek vége, én Pablot várom az öltöző előtt. Aki meg is érkezett.
Eleresztett egy kedves mosolyt, és már sétáltunk is az autójához.
Már nálam is vagyunk, kiszálltam, ahogyan ő is tett, megköszöntem neki a mai fuvarozást, amire azt mondta, hogy semmiség és bármikor szívesen megteszi.
Én beléptem a bejárati ajtón, a fiú pedig haza indult.

Na, hát sziasztok!
Remélem, ez a story is tetszik nektek.
Arra gondoltam, hogy most ezt folytatom.
Ahogy látjátok, itt hosszabb részek lesznek.
Fogadjátok sok szeretettel!❤️💙